Az atombomba feltalálójának története dióhéjban.Bárhogy is volt, az biztos, hogy a kommunista kapcsolatai nagy gondokat okozott, az FBI pedig már a Manhattan-projekthez való csatlakozása előtt aktát nyitott róla, sőt, poloskát is elhelyeztek a házában, nemzetbiztonsági vészhelyzet esetén pedig azonnal letartóztatták volna Oppenheimert.

A fizikus megállta a helyét a történelmi jelentőségű projektben, és hatalmas nyomás alatt is megfelelt a magas elvárásoknak. Amellett, hogy több ezer főt sikeresen koordinált, még sokrétű tudásra is szüksége volt, mivel a nukleáris fegyver elkészítése több tudományterületet és szakmát érintett.

Meg kell azonban jegyezni, hogy nem Los Alamosban találták fel a spanyolviaszt, ugyanis Henri Becquerel, Pierre és Marie Curie uránnal és a radioaktivitással kapcsolatos előremutató felfedezései; Rutherford munkássága; a láncreakciót leíró és az első, chicagói atomerőművet Fermivel együtt megépíttető Szilárd Leó eredményei; és Albert Einstein, illetve az ő Franklin D. Roosevelt elnöknek írt, a nácik kutatásai miatt az atombomba-fejlesztést sürgető levele kellett ahhoz, hogy Oppenheimer és a csapata összerakja az első nukleáris fegyvert 1945-re.

Oppenheimer érdeme tehát nem az invenció, hanem az, hogy a szakmai felkészültsége, a sokrétűsége, a karizmatikus és inspiráló személyisége miatt felnéztek rá, és képes volt áthidalni a tudósok és a katonák közti ellentéteket.

Habár Oppenheimer hangoztatta, hogy egyáltalán nem bánja, hogy megalkotta a tömegpusztító fegyvert, és ünnepelte a hirosimai bevetés után, sőt, közölte, hogy csak azt bánja, hogy nem készült el előbb a bomba, amivel megelőzhették volna a nácik rémtetteit is, mégis a fizikust kezdettől fogva kínozta a bűntudat, hiszen ha közvetetten is, de rengeteg ember haláláért felelős.

Oppenheimer tehát nagyon jól tudta, hogy milyen szerepet tölt be a történelemben ő és az atombomba, valamint milyen veszélyekkel járnak a nukleáris fegyverek, ezért a világháború utolsó hónapjaiban azt hangoztatta, hogy a világbéke érdekében meg kellene osztani a Szovjetunióval az atombombáról szóló kutatásokat és kölcsönös megállapodást kellene kötni az atomfegyverek korlátozásáról.

Bár a véleményével felbosszantotta Harry S. Truman elnököt 1945 októberében, mégis 1946-ban kitüntette a Los Alamosban végzett munkájáért. Az 1950-es évek elején Oppenheimer hatalmas sztárnak számított az Egyesült Államokban.

A történelem széljárása azonban nem kedvezett Oppenheimer pacifista törekvéseinek, így amikor 1952-ben felszólalt a hidrogénbomba ellen, akkor a vádlottak padjára került, és még azzal is megvádolták, hogy a Szovjetunió kéme. Végül biztonsági kockázatnak minősítették, ezért megvonták tőle a biztonsági tanúsítványt, tehát többé nem férhetett hozzá a titkos kormányzat és katonai információkhoz.

A meghurcolása ellenére Oppenheimer nem vonult vissza a nyilvánosságtól, viszont voltak annak következményei, így például az, hogy a Washingtoni Egyetem elnöke törölte a fizikus kurzusait. Bár a hallgatók és a fizikai tanszék ellenkezése miatt mégis oktathatott volna, Oppenheimer erre mégsem volt hajlandó. Ő inkább Európában, Japánban, Kanadában és Harvardon tanított.

Emellett Einsteinnel és már értelmiségiekkel harcolt egy független, világproblémákkal objektíven foglalkozó tudományos akadémia felállításáért, ami 1960-ban, World Academy of Art and Science néven meg is valósult.

1963-ben John F. Kennedy elnök Enrico Fermi nevével fémjelezett tudományos díjjal ismerte el Oppenheimert, ami részleges rehabilitációt jelentett a számára, de a neve akkor tisztázódott igazán, amikor 2022. december 16-án az USA hivatalosan is érvénytelenítette a fizikus elleni, hibásnak kimondott eljárás eredményeit, amelyek értelmében megvonták a biztonsági tanúsítványát.

2009-ben a KGB archívumából származású dokumentumokból kiderült, hogy bár a szovjetek megpróbálták beszervezni a tudóst, azzal nem jártak sikerrel, tehát Oppenheimer nem volt kém, ráadásul sok olyan embert kirúgott Los Alamosból, aki szimpatizált a Szovjetunióval.

Oppenheimert 1965 végén torokrákkal diagnosztizálták. A fizikus 1967. február 18-án, 62 évesen halt meg a princetoni otthonában. A princetoni egyetemen tartott megemlékezésre 600 neves tudós, rangos politikus és katonatiszt ment el. A fizikus hamvait a Saint Johnnál szórták az óceánba. Az Oppenheimer Beachet a lánya örökölte, aki azt a köz javára ajánlotta fel, így ma strandként használják.

(Forrás: hu.ign.com)