A Hubble Space Telescope (HST)legnagyobb eredményei az elmúlt 30 évből.Látványos felvételek: Az elmúlt 30 évben a Hubble-űrtávcső tulajdonképpen az összes jelentősebb csillagászati objektumról készített már felvételt.

Shoemaker-Levy 9 üstökös: Az 1993 márciusában felfedezett fel Shoemaker-Levy9 üstökös abban különbözött a hagyományos üstökösöktől, hogy nem a Nap, hanem a Jupiter örül keringett. A számításokból kiderült, hogy az óriásbolygó nagyjából 30 évvel korábban foghatta be a néhány kilométer átmérőjű, sziklás-jeges objektumot, amit egyre közelebb és közelebb sodródott a Roche-határhoz, amin túl a Jupiter árapályerői már szét tudják tépni a lazán kötött üstökösmagot.

Ez következett be 1994-ben. A Hubble ekkor örökítette meg az elérhető legnagyobb felbontással a Shoemaker–Levy 9 maradványait, és azok sorozatos becsapódása által keletkező légköri turbulenciákat a Jupiteren. Ez máig az egyetlen megfigyelt ütközés két nagyobb naprendszerbeli objektum között.

Szupernóva-elődcsillag: Az SN 2012Z szupernóva tejesen véletlenül az NGC 1309 spirálgalaxis egy olyan szegletén robbant fel, amelyet a Hubble-űrtávcső évekkel korábban elképesztően részletes felvételekkel vizsgált végig.

Az utólagos keresés során a későbbi szupernóva pozícióján egy fényes, héliummal teli csillagot fedeztek fel, ami anyagot adhatott át a mellette lévő, de a csillag erős fénye miatt nem látható, fehér törpének, egészen annak robbanásáig.

Az SN 2012Z esete bebizonyította, hogy legalábbis a termonukleáris szupernóvák egy részénél normál állapotú, úgynevezett fősorozati, csillag donorként szolgál a fehér törpe számára.

A Pluto holdjai: A mostani ismereteink szerint a Plutónak öt holdja van, amelyek közül az elsőt, a Charont, a hatalmas távolság ellenére, egészen korán, már 1978-ban sikerült felfedezniük a tudósoknak.

A további felfedezésekre sokat kellett várni, ugyanis csak 2005-ben vált ismét fontossá, hogy az elérhető legnagyobb felbontással rendelkező optikai teleszkóppal, a Hubble-űrtávcsővel vizsgálják meg a Pluto rendszerét, ahova hamarosan elindult a NASA New Horizons űrszondája.

Az ebben az időszakban még bolygóként számon tartott Pluto körül a Hubble rögtön két új holdat talált, amelyek a Nix és a Hydra nevet kapták. 2011-ben, amikor a Pluto körüli eseteges gyűrűket keresték, felfedezték a negyedik holdat, ami a Kerberos nevet kapta. 2012-ben a New Horizons-ra potenciálisan veszélyes objektumokat kerestek, amikor a Hubble felvételén újabb hold jelent meg, ami Styx nevet kapta a tudósoktól.

Az Univerzum kora: A ’90-es évek előtt a kozmológia világa két pártra szakadt az 50 és a 100 km/s/Mpc-es értékek mentén (1 Mpc [megaparszek] = 3,26 millió fényév). Ebben az időben a mérések hibája több, mint 50% volt, ami a csillagászatban is sok.

A vita több, mint két évtizede zajlott, amikor a Hubble-űrtávcső segítségével a kutatók megfigyelhették az akár százmillió fényéves távolságban található cefeida típusú csillagokat, amelyek fényességváltozási ciklusa összefügg az igazi fényességükkel, tehát alkalmasak távolságmérésre.

A megfigyelt csillagokat tartalmazó galaxisok távolodási sebességét korábban is könnyű volt kiméri. A két érték hányadosából (sebesség/távolság) adódott a minden korábbinál pontosabb (+/- 10%) Hubble-paraméter, amelyre 72 km/s/Mpc értéket kaptak a tudósok.

Ez azonban csupán egy újabb lépés volt a valóság megismerése felé, ugyanis később több független eredmény 68 és 75 km/s/Mpc közti érték között mozgott, az új projektekkel pedig az 1%-os pontosság elérésére törekszenek a kutatók.

Időjárás-jelentés más bolygókról: Hubble fejlesztésének elsődleges célja a távoli, (extra)galaktikus objektumok megfigyelése volt, de ez nem zárta ki annak lehetőségét, hogy ne fedezhettek volna fel vele naprendszerbeli objektumok is.

Sőt, a főtükör hibája miatt egészen az 1993-as első szervizmisszióig, szinte kizárólag bolygókat és bolygóközi célpontokat vizsgáltak vele. Az ettől az időszaktól eltelt évek során napjainkig a kutatók rendszeres időközönként arra használják az űrtávcsövet, hogy megfigyeljék az óriásbolygókat, azoknak is leginkább a felső légköri folyamataikra kíváncsiak.

Tekintve, hogy ezek a jelenségek a Jupitertől a Neptunuszig bezárólag hosszabb-rövidebb ideig folyamatos viharok és stabil áramlatok, ezért nyugodtan lehet időjárás-jelentésnek nevezni, most már egy évtizedes távlatban.

Ehhez hasonlóan volt már a Mars is a Hubble célpontja, amikor szezonális változásokat és globális méretű homokviharokat örökített meg a bolygóról.

(Forrás: csillagaszat.hu)