Öt figyelemre méltó eredmény a csillagászat és űrkutatás területéről.Starlink projekt: 2016-ban lehetett először hallani a SpaceX űripari vállalat ambiciózus tervéről, miszerint több ezer műholddal hoznának létre szélessávú internetet az egész bolygók. Elon Musk és csapata 2019. május 21-én hatvan, műholdat lőtt fel, majd november 11-én újabb hatvan műhold csatlakozott az 550 km-es magasságban keringő Starlink flottához.

A következő években több tízezer Starlink szatellitet terveznek fellőni, aminek sokan nem örülnek, mert a rengeteg alacsonyan keringő új műhold növekvő űrszemetet jelent, ráadásul veszélybe kerül a csillagos égbolt természetes képe, az asztrofotózás és a precíz csillagászati mérések. Elon Muskmegígérte, hogy valahogy megoldják a problémát.

A legtávolabbi látogatás: 2016-ban a NASA New Horizons űrszondája elhaladt a Plútó mellett, és meg sem állt az új célpontja, az Ultima Thule (újkori nevén az Arrokoth), a Kuiper-öv néhány tíz km-es objektumáig, ami ezidáig ismeretlen volt.

A New Horizons felderítette a kisbolygó lapos tekebábu alakját, vöröses felszínét, teljes spektroszkóiai analízist és 40 méteres felbontású térképet is készített. Mivel ilyen távolságból az adatok nagyon lassan érkeznek vissza a Földre, ezért még legalább egy év kell ahhoz, hogy a kutatók megkapják azokat.

Aszteroidák és mintavételek: A Hayabusa 2 2019-ben mintát vett a Ryugu aszteroidát alkotó, törmelékes szilikátokból. A japán űrszonda február 21-én közelítette meg a Ryugu felszínét, majd közvetlen közelről egy kis fém lövedékkel robbantott le belőle kis szikladarabokat, aztán kisebb-nagyobb szemcséket gyűjtött be azokból.

Ezt újabb mintavétel követte április 25-én, amikor Hayabusa 2 egy 2,5 kg-os réz lövedékkel nagyjából 10 méteres kráter robbantott ki a felszín alatti mintavételhez. Az űrszonda csak július 11-én tért vissza az aszteroidához, hogy megismételje az első mintavétel eljárását. A Hayabusa 2 novemberben kezdett eltávolodni az aszteroidától, és várhatóan 2020 decemberére ér vissza a Földre.

Az első kép egy fekete lyuk árnyékáról: Az Event Horizont Telescope tudományos kollaboráció vette célba az M87 galaxis központi szupermasszív fekete lyukát. Az Event Horizont Telescope valójában nyolc, a Föld különböző pontján található rádióteleszkóp által létrehozott hálózat.

Az egy időben történő méréseknek és a szuperszámítógépet igénylő kalibrációknak köszönhetően a kutatók egy Föld-méretű effektív (virtuális) távcsővel dolgozhatnak. Ehhez hasonló elv mentén működnek a rendszeresen végzett interferometrikus mérések a távoli rádiófrekvenciás távcsövekkel, viszont csak 2019-ben sikerült mindezt mikrohullámos tartományon kívülre helyezni, aminek eredménye a valaha volt legnagyobb felbocsájtott megfigyelő eszköz lett.

Ez azt jelenti, hogy olyan nagyítást sikerült elérni, mintha valaki Párizsból olvasná el a New Yorkban lévő újságot, vagy mintha valaki 53,5 millió fényévre lévő, nagyjából a Naprendszer átmérőjének megfelelő, hatalmas fekete lyukat akarna lencse végre kapni.

A fekete lyuk nem látható a felvételen, mert nem bocsát ki detektálható sugárzást, viszont a körülötte lévő forró plazma helyette is világít. Ennek a sárgás-narancsos színe jelent meg a fotón, a közepén látható sötét régió pedig a fekete lyuk gravitációs „árnyéka”. Az eredményért az EHT tudományos kollaboráció megkapta a fizikai Nobel-díj előszobájának is nevezett Breakthrough-díjat.

Az első üstökös a Naprendszeren túlról: 2019-ben Gennadiy Borisov amatőr csillagász vette észre a Krími Asztrofizikai Obszervatórium 65 cm-es teleszkópjának felvételén az üstököst, aminek először a C/2019 Q4 Borisov nevet adták.

Az objektum eleinte teljesen hagyományosnak tűnt, de nem kellett sokat várni, hogy kiderüljön, az üstökös hiperbolikus pályán közelít a belső bolygók felé, vagyis a Naprendszeren kívülről érkezett, évek múlva pedig távozni fog innen. A pályaszámítások megerősítése után az üstökös megkapta a második interferometrikus eredetű objektumnak kijáró nevet, ami így 2I/Borisov lett.

(Forrás: szeretlekmagyarorszag.hu)