Hol tart az emberi gonoszság gyökerének kutatása?maskNéhány évvel ezelőtt Del Paulhus meghatározta a „sötét oldal” négy típusát. A személyiségpszichológus sok időt töltött azzal, hogy felállítsa azokat a hétköznapi személyiségjegyeket, amelyek immorális, másoknak ártó viselkedésre hajlamosítják a hordozóikat. Paulhus a következő négy típust állította fel: a nem klinikai pszichopata, a narcisztikus, a machiavellista és a hétköznapi szadista.

A négy típusban az a közös, hogy mind képes a hidegvérű kegyetlenségre, de különbségek is vannak köztük. Abba is hasonlítanak, hogy extrovertáltak, képesek jó első benyomást tenni, meg tudják kedveltetni magukat másokkal, akiknek később nyomorúságossá változtatják az életüket, vagy kihasználják őket.

A különbségek között kell említeni, hogy a narcisztikus nagyzoló önreklámozó személy, aki igényli a folyamatos csodálatot. A machiavellizmus leginkább mesteri manipulációt jelent, tehát az ilyen ember úgy forgatja ki a másikat a vagyonából, hogy az észre sem veszi, csak akkor, amikor már késő.

A legelvetemültebb a pszichopata, aki az empátia teljes hiányával manipulál, sérülést okoz, és kicsit sem érdekli, hogy eközben mit érez a másik. Mivel ezek a személyiségtípusok nem szoronganak, kicsit sem izgatja őket mások véleménye, ezért nagyon jól szerepelhetnek az állásinterjúkon. A hétköznapi szadisták is brillíroznak mások megtévesztésében, és örömöt lelnek abban, ha fájdalmat okozhatnak.

Paulhus szerint a négy kategóriát nem lehet összemosni, mert jól láthatóan különböznek a viselkedésüket meghatározó mögöttes mechanizmusokban, ezt pedig nagyon fontos megismerni. Ám 2017-ben a koppenhágai egyetem kutatói felfedeztek egy faktort, ami minden, a személyiség sötét oldalához tartozó emberre jellemző lehet, éppen ezért nevezték el D-faktornak, ami a sötét oldalra (dark side) utal.

Zettler professzor és munkatársai azt állították, hogy igaz, hogy sok különbség van azokban a személyiségjegyekben, amiket antiszociálisnak nevezhetünk, de mégis nagyon mélyen van egy közös nevező az ilyen viselkedésben.

Habár a narcisztikus más, mint a szadista, mégis az eredmények szerint az, aki ezen az általuk kidolgozott D-skálán magasabb értéket mutat, az magasabb pontszámot fog kapni a más, sötét személyiségjegyeket felmérő skálán is.

A kutatók az intelligenciához hasonlították a D-faktort, mert az ugyancsak nehezen megfogható dolog, mégis jellemző, hogy az, aki jól teljesített egy IQ-teszten, egy másikon is jól fog szerepelni. A D-faktor tehát azt jelenti, hogy az embernek van egy általános beállítódása, ami vagy a saját hasznát maximalizálja, másokéval pedig nem foglalkozik, vagy kifejezetten rosszindulatúan csökkenteni akarja azt, ezt pedig mindenféle hitrendszerrel igazolja.

A hitrendszerre azért van szüksége az egyénnek, mert így nem érez bűntudatot, szégyent, egyéb kellemetlen érzést, amit a lelkiismerete okozhatna. A kutatók azt is állítják, hogy a típusok csak annyiban különböznek egymástól, hogy a D-faktor melyik eleme erősebb bennük.

Ennek alapján például a narcisztikus egyénben az önigazolás van előtérben. A szadista esetében a szenvedés miatt érzett öröm van erősebben jelen. A gyakorlatban ez úgy jelenhet meg, hogy az, akinél gyakrabban előfordul a rosszindulatú viselkedés egyik fajtája, például boldoggá teszi mások megalázása, az nagy valószínűség szerint más ártalmas dolgot is el fog követni, például lop vagy csal.

Zettler és társai azon a véleményen vannak, hogy a terapeutáknak és a közvéleménynek is meg kell ismerkednie azzal, hogy a D-faktor hogyan jelenik meg, mert ez sok rossz döntéstől kímélhet meg a jövőben, ám azt továbbra is el kell kerülni, hogy valakit csak azért gonosznak nevezzenek, mert a saját érdekeit tartja szem előtt.

(Forrás: divany.hu)