A magyar történelem legnagyobb kérdései, amire még nincs tudományos magyarázat.Szapolyai összejátszott-e a törökökkel: Szapolyai János nem vett részt a mohácsi csatában, ezért elterjedt az az elmélet, amely szerint az erdélyi vajda összejátszott a törökökkel. Szapolyai esetleges árulását senki és semmi sem bizonyítja, a vád pedig a Habsburg-propaganda részét képezte. A legvalószínűbb az, hogy Szapolyai katonai okokból nem vett részt a mohácsi csatában, mert egyszerűen máshol kellett szolgálatot teljesítenie.
Kik bombázták Kassát 1941. június 26-án: A bombázással kapcsolatban csak az biztos, hogy a magyar légvédelem három repülőgépből álló köteléket fedezett fel 1941. június 26-án. A gépek összesen huszonkilenc bombát dobtak le Kassára. Ezek közül egy nem robbant fel. A csődöt mondott bombát megvizsgálták a tűzszerészek, akik szovjetként azonosították.
Az elméletek között szerepel német, román, szlovák, jugoszláv és magyar repülőgép is, de ezek egyikére sincs bizonyíték. Később olyan teória is szárnyra is kapott, amely szerint nem Kassát, hanem a szlovák területen található Eperjesre akarták ledobni a bombákat.
Tényleg Nándorfehérvár dicsőségére szól a déli harangszó: Sokan azt hiszik, hogy az 1456 júliusában aratott nándorfehérvári győzelemre utal a déli harangszó, ám a déli harangozásról szóló pápai bullát három héttel korábban adta ki III. Callixtus. 1456-ban júniusában heteken át megfigyelhető volt a Halley-üstökös Európa egén, amibe belemagyarázták, hogy a jelenség arra utal, hogy keletről veszély fenyegeti a keresztény világot.
Baleset vagy gyilkosság áldozata lett II. Lajos: Egyáltalán nem biztos, hogy a Csele-patakba fulladt, ugyanis lehet, hogy II. Lajos gyilkosság áldozata lett. Az egyik forrás szerint dühös magyar főurak ölték meg II. Lajost, majd a holttestet a közeli vízmosásba dobták.
Hogyan halt meg Álmos vezér: Onnantól kezdve semmi sem biztos Álmos vezérrel kapcsolatban, hogy a honfoglaló magyarok bevonultak Ungvárra (Hung). A kutatók szerint egyedül csak az biztos, hogy Álmos vezér nem érkezett meg a magyarokkal.
Mi történt Szent István fiával: A legismertebb források szerint Imre herceg egy vadászaton halt meg, amikor rátámadt egy vadkan. Egy másik teória szerint megbetegedett, ám Szent István uralkodása idején élt egy „Vadkan” nevű, besenyő törzs az ország területén, tehát az sem kizárt, hogy ők ölték meg a herceget.
Miért tűnt el Mátyás halála után a fekete sereg: Ennek oka az lehetett, hogy a király halála után nem tudták miből fizetni a katonákat, akik közül sokan beálltak a német-római zsoldba, mások a Délvidéken teljesítettek szolgálatot, vagy rablóbandákba verődtek.
Miért nem végeztette ki Mátyás király Vlad Tepest: Bizonyos források szerint Mátyás birtokába került egy levél, ami arról szólt, hogy a vajda megbocsátásért könyörgött II. Mehmed szultánhoz, valamint felajánlotta a szolgálatait a magyar uralkodóval ellen. Függetlenül attól, hogy mi lehetett az igazi ok, az biztos, hogy Mátyás nem végeztette ki Tepest, sőt, ismét trónra segítette Havasalföldön. Időközben Tepes feleségül vette Mátyás király egyik rokonát.
Hol halt meg Petőfi: 1849. július 31-én senki sem látta, hogy Petőfi Sándor meghalt volna a segesvári ütközetben, ezért napjainkban is kérdés, hogy vajon elesett a csatamezőn, vagy sem.
Hogyan halt meg Zrínyi Miklós: 1664. november 18-án, egy vadászaton, halt meg Zrínyi Miklós. A vadászaton jelenlévők azt állították, hogy Zrínyi üldözőbe vette egy sebesült vaddisznót, ami végül végzett vele.
Ugyanakkor sokan megszellőztették, hogy valójában a Habsburgok felbéreltek egy merénylőt, aki megölte Zrínyit. Emellett az orvosok szerint nem valószínű, hogy Zrínyi sérüléseit egy sebesült vadkan okozta.
(Forrás: noiportal.hu)
Legutóbbi hozzászólások