Érdekességek a 30 évvel ezelőtt bemutatott, Robin Williams főszereplésével készült Mrs. Doubtfire című vígjátékról.
A főhős idősebb lányát játszó Lisa Jakubot ki akarták rúgni az iskolából, Williams lépett közbe: A Daniel nagyobbik lányát, Lydiát alakító Lisa Jakub olyan sokat hiányzott az iskolából, hogy az igazgató ki akarta rúgni, és bár Robin Williams levelet írt neki, az igazgató mégis hajthatatlan volt.
Eredetileg sokkal sötétebb lett volna a történet, a stúdió viszont abszolút happy endet akart: Az eredeti elképzelés szerint sokkal rémesebb lett volna a válás, és annak hatása a gyerekekre. A regényben már annak elején nem voltak együtt a szülők, ráadásul a könyvben és a szkript első változatában is mindenkit önös érdek vezérel. A gyerekek, Lydia és Chris ellenszenves, pénzéhes, önző szereplők voltak a könyvben, ezért a filmben is azok lettek volna.
A film gyártója és forgalmazója, a 20th Century Fox azonban szórakoztató, családbarát vígjátékot akart, ezért a stúdió vezetői összerúgták a port Randi Mayem Singer forgatókönyvíróval, aki otthagyta a produkciót.
A forgatókönyv átírását Leslie Dixonra bízták, majd még néhány módosítás után megszületett a vidámabb történet és lezárás. A stúdió vezetők azonban ekkor rájöttek, hogy mégis jobb a keserédes befejezés, mivel a tökéletes happy end azt sugallná, hogy minden válás csak műbalhé és van onnan visszaút, ezért visszahívták Singert, akinek a neve a stáblistán is szerepel.
Robin Williamsre órákig pakolták fel a jelmezt, melynek hitelességét egy sexshopban tesztelte: Alaposan megszenvedett Robin Williams és a maszkos csapat azzal, hogy a színészre feladják a nyolc különböző darabból álló jelmezt, ugyanis napi négy és fél órába telt Mrs. Doubtfire-ré alakítani a színészt.
Ehhez Williamsnek hajnali öt órakor már a forgatás helyszínén kellett lennie, hogy a délelőtti forgatásra készen álljon. A jelmez olyan jól sikerült, hogy a színész producerként dolgozó felesége és a fia, Zak csak akkor ismerte fel, amikor megszólalt.
Ez a visszajelzés azonban kevés volt Williamsnek, ezért rendszeresen sétált San Francisco utcáin, ahol a forgatás is zajlott, hogy tesztelje, felismerik-e. Általában nem, vagy csak nehezen jöttek rá az emberek, hogy kit rejt a jelmez.
„Egy alkalommal, csak úgy, miért ne alapon, Mrs. Doubtfire-nek öltözve mentem be egy San Francisco-i szexshopba, hogy vegyek egy dupla dildót. Az eladó már kiszolgált volna, de rájött, hogy valójában nem egy idős skót néni vagyok, aki egy hatalmas dildót és egy adag síkosítót szeretne venni, hanem Robin Williams. A boltos nevetve megkérdezte, hogy mit csinálok ott, aztán távoztam. Végül nem vettem semmit, de gazdagabb lettem egy jó sztorival” – anekdotázott korábban Williams.
A film legviccesebb és legundorítóbb jelenetét a puszta véletlen szülte: Willamsről köztudott volt, hogy nagyon sokat improvizált, ugyanis dőltek belőle a poénok, éppen ezért döntött úgy Chris Columbus a forgatás során, hogy arra motiválja a színészt, hogy tegyen hozzá a forgatókönyvhöz.
Emellett tulajdonképpen dokumentarista módszerrel, több kamerával forgattak, és akár 10-15 alkalommal is leforgattak egy-egy jelenetet, azzal a céllal, hogy a lehető legjobb pillanatokat rögzítsék.
Ennek eredményeként született meg a film legjobb, egyben legundorítóbb jelenete, amelyben Mrs. Sellner, a szigorú felügyelő felkeresi Danielt, hogy megnézze, hogy halad az élete helyrehozásával, ám a kapuban összetalálkozik a Mrs. Doubtfire jelmezt viselő férfival.
A jelenetben Danielnek gyorsan kell váltogatnia a szerepeit, ugyanis Mrs. Doubtfire-ről azt mondja, hogy a testvére. Az egyik cserénél véletlenül kiesett az ablakon a maszk, amin áthajt egy teherautó, ezért Danielnek maszk nélkül kellene felszolgálnia a teát Mrs. Sellnernek.
A főhős úgy oldja meg ezt a problémát, hogy belenyomja az arcát egy tortába, amit a hűtőben talált, majd azt állítja, hogy arcpakolás van az arcán. A baj csak az, hogy az olvadásnak induló krém a vendég teájába potyog.
Ez az a rész, ami nem szerepelt a forgatókönyvben, ugyanis a világítást biztosító hatalmas lámpák hője miatt kezdett megolvadni a krém a színész arcán. Eredetileg avokádóba nyomta volna az arcát Daniel, de a zöld krémtől úgy nézett ki Williams, mint egy szörny.
(Forrás: hu.ign.com)
Legutóbbi hozzászólások