Ezek az alkotások érkezhetnek a jövőben.Vaiana: 2023 áprilisában lepett mindenkit Dwayne Johnson azzal a hírrel, hogy készül a Vaiana élőszereplős feldolgozása. A filmről jelenleg keveset tudni. Ugyanakkor az biztos, hogy Johnson a korábban általa megszólaltatott mókás félisten, Maui szerepét kapja, a történetet pedig most is sokat meríthet a polinéz mondavilágból.
Lilo és Stitch: Jelenleg keveset tudni a Lilo és Stitch élőszereplős változatáról. Ami biztos, hogy már elkezdték a szereplőválogatást. Lilo karakterét Maria Kealoha kapta, míg Stitch vélhetően CGI technológiával kelhet életre, ám azt még nem tudni, hogy kinek a hangján fog megszólalni. A Lilo és Stitch élőszereplős remake 2024. május 10-én érkezhet a mozikba.
Herkules: A készítők egy modern korba remekül illő musicalt terveznek, ami leginkább a TikTokról inspirálódik. Már ebből látszik, hogy az alkotók szeretnék, hogy Herkules szakítson a mára megszokott Disney trendekkel, és bátran kísérletezzen. Ami tehát már most biztos, hogy ez a film nem az 1997-es eredeti animációs klasszikus pontos mása lesz.
Bambi: 2020 januárjában jelentették be a Bambi élőszereplős remake-jét. Mivel az elmúlt három évben nem érkezett friss hír a feldolgozásról, így azt sem lehet egyelőre tudni, hogy ki ülhet a rendezői székbe.
A Notre-Dame-i toronyőr: A már fejlesztés alatt álló Quasimodo történetét feldolgozó remake-kel kapcsolatban felröppent a hír, hogy a producerre Josh Gad lehet, de az sem kizárt, hogy ő maga fogja alakítani a címszereplőt is.
Hófehérke: 2024. március 22-én mutatják be a mozikban a Marc Webb által rendezett Hófehérkét, aminek a főszerepében Racher Zegler lesz látható, míg az antagonistát Gal Gadot alakítja majd. A remake története alaposan eltér a már jól ismert eredeti rajzfilmétől.
Macskarisztokraták: CGI-szereplők mellett húsvér színészek is szerepelni fognak a Macskarisztokraták remake-jében.
Robin Hood: 2020 áprilisában érkezett a bejelentés, hogy egy Robin Hood remake, az 1973-as rajzfilm újragondolása, fog érkezni a Disney+-ra.
A dzsungel könyve 2.: A kritikusok és a nézők tetszését is elnyerte a 2016-os élőszereplős A dzsungel könyve, aminek már fejlesztik a második részét.
Az oroszlánkirály 2. – Mufasa:A második rész azonban nem az 1998-as Simba büszkesége alcímű folytatás alapján készül, hanem egy teljesen új történetet mesél el, méghozzá Simba tragikus sorsú édesapja, Mufasa eredettörténetét.
Aladdin 2.: 2019-ben hatalmas sikert aratott az Aladdin élőszereplős változata, aminek a folytatása már fejlesztés alatt áll. Azt egyelőre nem lehet tudni, hogy a második részt is Guy Ritchie rendezi-e, de az biztos, hogy Mena Massoud Aladdinja, Naomi Scott Jázmin hercegnője és Will Smith Dzsinije visszatér.
A kőbe szúrt kard: Az Artúr-mondakörön alapszik az 1963-as A kőbe szúrt kard élőszereplős változata, amit majd a Disney+-on fognak bemutatni. Ugyanakkor jelenleg nem úgy tűnik, hogy egyhamar látható lesz a film, mivel a munkálatokat 2018 szeptembere óta halogatják.
A kőbe szúrt kard rendezője Juan Carlos Fresnadillo lesz, ám ennél többet nem lehet tudni a filmről, csak azt, hogy hivatalosan nem törölték és továbbra is fejlesztés alatt áll.
Szörnyella 2.: Nagy sikert aratott 2021-be az Emma Stone és Emma Thompson főszereplésével készült Szörnyella, aminek történetéből kiderült, hogy hogyan válik egy feltörekvő divattervezőből az a kissé őrült gonosztevő, akit a 101 kiskutyában megismertünk.
Tekintve, hogy a film sikeresnek bizonyult, várható volt, hogy érkezni fog a folytatás. Fontos megjegyezni, hogy a Szörnyella nem a 101 kiskutya feldolgozása volt, hanem egy teljesen új történet, ami a második részben folytatódni fog. A második részről egyelőre annyit tudni, hogy Emma Stone visszatér a címszerepbe.
A fekete üst: A Disney 2016-ban szerezte meg újra a Prydain krónikái jogait, tehát jelenleg látszólag semmi akadálya annak, hogy elkészüljön az élőszereplős verzió, ám konkrétumot csak annyit tudni róla, hogy fejlesztés alatt áll.
Csingiling: 2015-ben merült fel egy újabb Csingilingre koncentráló film ötlete, amivel kapcsolatban Reese Witherspoon neve is elhangzott. A tervek szerint a színésznő nemcsak a címszereplőt játszaná el, hanem producerként is részt venne a munkában. Ugyanakkor a projekt egyelőre csak a levegőben lóg, és azt sem lehet tudni, hogy ki alakíthatná Csingilinget, mivel a közelmúltban bemutatott Pán Péter és Wendy című filmben Yara Shahidi kapta a szerepet.
(Forrás: hu.ign.com)
Legutóbbi hozzászólások