Ezeket a dolgokat látta előre A Simpson család

Tetszik a cikk?

A politika, technológia és sport terén találta el a jövőt az animációs sorozat.The Shard nevű londoni felhőkarcoló beharangozása: Az 1995-ben bemutatott, Lisa esküvője című részben Lisa Londonba utazott, ahol az egyik képen látható, hogy a Tower-híd mögött egy olyan épület áll, ami erősen emlékeztet a The Shard felhőkarcolóra, amit a valóságban csak 2009-ben kezdtek el építeni.

Problémás automatajavítás az okostelefonokon: 1994-ben mutatták be azt a részt, amelyben egy gyanúsan almára emlékeztető lógóval ellátott mobiltelefon szerepelt, méghozzá úgy, hogy nem sikerült tökéletesen kijavítania a hibás üzenetet. 2007-ben valóban megjelent az első Apple okostelefon, ami butaságokra javítja ki a hibás vagy a számára értelmezhetetlen szavakat.

Gazdasági válság Görögországban: Egy 2013-as részben Homér vendégjelentőként szerepelt a híradóban, a képernyő alján pedig az a szatirikus vicc jelent meg, hogy „Európa az eBay-re helyezi Görögországot”.

A valóságban 2016-ban Görögország elutasította a Nemzetközi Valutaalapot, ami után nem sokkal bekövetkezett a gazdasági válság.

Siegfried-et és Roy-t megtámadta a saját tigrisük: A Simpson család egy 1993-as epizódja arról szólt, hogy a híres bűvészpárost, Siegfriedet és Royt megtámadja a saját beidomított fehér tigrisük. Az eset tíz évvel később bekövetkezett, ugyanis a tigris az éppen az 59. születésnapját ünneplő Royra támadt, és a nyakánál fogva húzta le a színpadról. Roy életveszélyes sérüléseket szenvedett, de túlélte a tigristámadást.

Elnöknek választották Donald Trumpot: 2000. március 19-én került adásba az a rész, amelyben Bart 2030-ba utazik. A rajzfilmben vázolt jövő szerint Lisa Simpson az USA első embere. Az epizódban Lisa arra emlékezteti a tárgyalópartnereit, hogy az ország költségvetési válságot örökölt a korábbi elnöktől, aki Donald Trump volt. A valóságban 2017-ben választották meg amerikai elnöknek Trumpot.

Okosóra: Michael Knight órája sokakat inspirált, így a A Simpson család íróit is, ugyanis egy 1995-ös részben Lisa jövőbeli esküvőjén a vőlegénye egy eléggé Apple Watch-ra emlékeztető óra segítségével telefonál. 2014-ben tényleg megjelent az Apple Watch. Esetleg valaki az Apple-nél látta a részt, ami jó ötletet adott neki? Talán az animációs sorozat készítői megjósolták a technikai újítást?

Videotelefonálás: Az 1995-ös Lisa esküvője részben látható, hogy Lisa és Marge a ceremóniával kapcsolatos gondokról beszél videotelefonálás közben. Akkoriban ez még elképzelhetetlen volt, de jó 20 évvel később megvalósult, napjainkban pedig már mindennapos dolognak számít a videotelefonálás.

Nobel-díjat kapott Bengt R. Holmström: 2010-ben került adásba az a rész, amelyben egy olyan lista szerepelt, amin rajta volt a finn közgazdász, Bengt R. Holmström neve, mint Nobel-díjas. Akkoriban még szó sem volt arról, hogy Holmström megkapja az elismerést, ugyanis csak 2016-ban ítélték oda neki a közgazdasági Nobel-díjat.

A 2014-es világbajnokságon Németország legyőzi Brazíliát: Egy 2014-es epizódban volt látható, hogy Németország győz Brazília ellen, ráadásul elejtettek néhány utalást a nemzetközi labdarúgó szövetség korrupciójáról is. Hamarosan Németország tényleg legyőzte Brazíliát, kicsit később pedig a FIFA korrupciós botrányai is napvilágot láttak.

Támadás a World Trade Center ellen: 1997-ben került adásba a Homer Simpson kontra New York című rész, amelyben Lisa talál egy 9 dollárba kerülő újságot, amelyen az ikertornyok láthatók. Sokan úgy látták, hogy a tornyok a 11-es számra hasonlítottak. Ha összeolvassuk, akkor eredményül 9-11-et kapunk, ez pedig a Világkereskedelmi Központ ellen elkövetett terrortámadásra utalhat az összeesküvés-elmélet gyártók szerint, hiszen a merényletet 2001. szeptember 11-én követték el.

Meghibásodott szavazógépek: Egy 2008-as részben Homer Simpson szeretett volna Barack Obamára szavazni, de a gép meghibásodott és Obama ellenfelére adta le a voksot. Négy évvel az epizód után Pennsylvaniában kellett cserélni a szavazógépet, mert az Mitt Romney javára írta a Barack Obamára leadott szavazatokat.

Trump Szaúd-Arábiába látogat: Egy 2002-es részben jövendölte meg A Simpson család, hogy Trump ellátogat Szaúd-Arábiába tárgyalásokat folytatni. A valóságban az amerikai elnök megérintette a Szaud-i királlyal, Salman bin Abdulaziz-zal és az egyiptomi elnökkel, Abdel Fatah al-Sisi-vel a fénylő Földgömböt a szélsőséges ideológiák elleni küzdelemben segítő központ megnyitóján.

(Forrás: noiportal.hu)


Tetszik az oldalunk? Kérlek lájkolj! Köszönjük!

Szólj hozzá

Az e-mail cím nem publikus.Kötelező kitölteni *

*