Ismerd meg a 70 éves színész eddigi pályafutását!1951. szeptember 25-én, a kaliforniai Oaklandben jött a világra Mark Hamill, egy brit gyökerekkel rendelkező apa és egy félig angol, félig svéd anya hét gyermekének egyikeként. Miután gyerekkorában sokat kellett költözniük a családdal, amiért az édesapja a haditengerészetnél szolgált, ezért Hamill végül a Los Angeles-i City College dráma tagozatán találta meg a helyét, ahol már biztos volt abban, hogy kerüljön bármibe, ő színész lesz. Mivel azonban nem rendelkezett komolyabb hátszéllel, kénytelen volt fokról fokra megmászni a ranglétrát.

A színész több alkalommal is szerepelt az 1963. óta futó General Hospital című sorozatban 1972. és 1973. között, valamint főszerepet kapott a The Texas Wheelers című, rövid életű szitkomban, amiben Doobie Wheelert játszotta.

Ezek mellett bőven akadt más sorozatos és tévés epizódszerep Hamill karrierjében, így a The Bill Cosby Show is, ami egyben a színész első tévés szerepe volt. Hamill pályafutása valószínűleg nemcsak a 70-es évek első felében telt volna ilyen szerepekkel, ha nincs a Star Wars, aminek főszerepét, Luke Skywalkert alakíthatta.

Az 1977 májusában bemutatott és hatalmas sikert arató filmben Hamill nagyszerűen alakította a kalandra induló, fiatal hőst, akinek szerepében hamarosan visszatért, de nem a mozivásznon, hanem a tévéképernyőn, ugyanis az első film sikerén felbuzdulva mindenki azt hitte, hogy remek ötlet elkészíteni a Star Wars Holiday Specialt, ám a rajongók többsége inkább meg nem történtnek tekinti azt.

Azt természetesen mondani sem kell, hogy a nagyot robbantó első Star Wars valódi folytatásokat kapott. A Star Wars első része után, 1980-ban érkezett A Birodalom visszavág, majd három évvel később A Jedi visszatér került bemutatásra, miközben a rajongótábor folyamatosan nőtt. Habár Hamill a játékával Oscar- és Golden Globe-díjat nem nyert, mégis kapott szakmai elismerést, méghozzá a Szaturnusz-díjat A Birodalom visszavág és A Jedi visszatér főszerepéért, majd jó 30 évvel később ismét átvehette a díjat Az utolsó Jedikben nyújtott játékáért.

Ugyanakkor a hirtelen jött hatalmas hírnévnek mindig vannak árnyoldalai, ami Hamill esetében nem a drog- és alkoholfogyasztásban mutatkozott meg, hanem abban, hogy beskatulyázták Luke Skywalkerként, ez pedig soha nem tesz jót az ember pályafutásának.

Míg a Han Solót alakító Harrison Fordnak sikerült elkerülnie ezt a csapdát, addig Hamill annak ellenére nem tudott kitörni belőle, hogy próbált a Star Warstól teljesen eltérő filmekben játszani, így például a Száguldó nyár című autós vígjátékban és A nagy vörös egyes című háborús alkotásba.

Egy idő után azonban kénytelen volt beletörődni a sorsába, úgyhogy haknizni kezdett Luke Skywalkerként, akinek szerepében látható volt például A Muppet Show-ban is. Eközben egyre gyakrabban játszott a színpadon, ahol szerepelt Az elefántemberben, a Harrigan ‘N Hartban, a Room Service-ben és a The Nerdben.

Mivel ő kapta Mozart szerepét az Amadeus színpadi előadásában, ezért a színész úgy érezte, hogy a filmváltozat esetében is befutó lehet, ám végül Tom Hulce kapta a szerepet. Habár Hulce remek választás volt, mégis az indok, ami miatt nem Hamillt választották, kiábrándító, ugyanis a fim egyik producere az egyik nyilatkozatában azt mondta, hogy nem akarták, hogy Luke Skywalker szerepeljen a filmjükben.

Ezután Hamill sorra vállalta el a tévés szerepeket, s bár még próbálkozott a mozifilmekkel, végül a színész szakma egyik speciális területén, a szinkronszakmába találta meg a helyét.

Mindemellett Hamill íróként is tevékenykedett a 90-es években. Ő volt ugyanis a társírója a Dark Horse Comics által megjelentettet The Black Pearl című, ötkötetes képregényalbum-sorozatnak, valamint megmutatta a humorát is a Simpsons Comicsban, ami esetében több történetet is írt.

Tekintve, hogy Hamill egy igazi veterán színészlegenda, nehéz lenne felsorolni az összes szerepét, s bár betöltötte a 70. életévét, mégsem tűnik úgy, hogy nyugdíjba vonulna, hiszen évről évre egyre több filmszerepet vállal, ráadásul Hollywood is kezdi újra észrevenni a színészt.

Hamill mostanában a Star Citizen-univerzumban játszódó Squadron 42 című videójátékhoz adja az arcát és a hangját, valamint dolgozik a Relatively Superben és mellékszerepben lesz látható a The Machine című mozifilmben, tehát nagyon úgy tűnik, hogy Hamill számára 70-en túl sem áll meg az élet.

(Forrás: hu.ign.com)