Három mód a mutánsok újbóli bemutatkozására.A mutánsok és az Örökkévalók: A Marvel világában az Égiek olyan istenszerű lények, akik a Földre érkezésük után a DNS-ükből megalkották az ember őskori elődjét. A céljuk egy új, erősebb, genetikailag eltérő létforma létrehozása volt. Ennek során születtek meg a felsőbbrendű Örökkévalók, az ugyancsak emberfeletti erővel rendelkező, de gonosz Deviánsok és a hétköznapi emberek.

Az utóbbiak nem voltak olyan erősek és az életük sem tartott olyan sokáig, mint az Örökkévalók, viszont magukba hordozták a mutáció lehetőségét. Legyen tehát szó a Föld bármelyik szuperhőséről vagy gonoszáról, azok mind az Égiek génmanipulációjának köszönhetik az erejüket.

Ha az Örökkévalók-film valamilyen módon körbejárja az eredetsztorit, és az Égiek evolúciót terelgető kozmikus erejét, akkor ez elég ahhoz, hogy érintőlegesen utaljanak az X-Men újbóli bemutatkozására.

Bár a két franchise-nak szinte semmi köze egymáshoz, mégis vannak más szálak is, amelyeken az alkotók elindulhatnak. Felhasználhatják például a gonosz mutánst, Apokalipszist, akinek meggyűlt már a baja Ikarisszal és társaival, ugyanis az első mutánsok egyike azért buherálta meg az Égiek technológiáját, hogy növelje a saját erejét.

Namor, az első mutáns: Még maga Kevin Feige is beszélt arról, hogy milyen jogi nehézségek miatt nem sikerült eddig behozniuk a Marvel Moziverzumba Namort, ám a Végjáték megszellőztette, hogy talán a karakter már közeledik.

Erre abból a jelenetből lehet következtetni, amelyben Okoye (Danai Gurira) jelentést tett arról, hogy különös lemezmozgást észleltek Afrika partjainál. A filmben ennél többet nem foglalkoztak a jelenséggel, viszont lehet, hogy a Marvel ezzel jelezte, hogy a rajongók egy szólófilmben vagy a Fekete Párduc 2. főgonoszaként számíthatnak Namor megjelenésére.

Bárhogy is lesz, az biztos, hogy Namor felbukkanása hatással lehet az X-Menre, ugyanis a karaktert gyakran úgy emlegetik, hogy a „Marvel első mutánsa”. Az 1939-ben megjelent Namor egyike a kiadó legelső karaktereinek, ráadásul kiderült róla, hogy nemcsak ember-atlantiszi származású, hanem mutáns, aki nem egyszer segített az X-Men különböző változatainak.

Habár Namor egy elég énközpontú karakter, mégis jellemző rá, hogy a maga módján rendes azokkal, akiket a szárazföldiek kívülállónak tekintenek. Ebből következik, hogy Namor megjelenhetne az 5. fázisba tervezett Fekete Párduc 2-ben.

Ez T’Challa és Namor képregényes ellentéte is lehetővé tehetné, sőt, a Marvelnek így esélye lenne bemutatni a T’Challa és Ciklon közti románcot, vagy megjelenhetne néhány X-Men-karakter az teljes csapat bemutatkozása előtt. De akár az is kiderülhetne, hogy a mutánsok már jó ideje Atlantiszban bujkáltak.

A szuperkatona-program: Az Ultimate Universe azt a célt szolgálta, hogy kissé csiszoljon a Marvel erős történelmén, hogy az megfeleljen a modern kor közönsége számára. Ennek eredményeként jelentek meg azok a hősök, akik a fegyverkezési verseny során születtek.

Ilyen volt például Amerika Kapitány, aki az évtizedek óta zajló nemzetközi rivalizálás eredménye, aminek lényege az volt, hogy ki tud erősebb szuperhadsereget felállítani. Ugyanez a verseny hozta létre a mutánsokat, hiszen Farkas volt az első, aki mesterséges úton kapott mutáns gént.

Ez alapján tehát elképzelhető, hogy a mutánsok az Ultimate-képregények alapján érkeznek majd a Marvel Moziverzumba. Ez történhet például úgy, hogy Amerika Kapitány távozása miatt újabb verseny veszi kezdetét, amely során létrejön a mutáns gént megteremtő tudomány.

Ha a stúdió ezt a módot választja, akkor nem kizárt, hogy már a Sólyom és a Tél Katonája-sorozat megalapoz az X-Men újbóli bemutatkozásának, hiszen tudjuk, hogy a szériában szerepelni fog U.S. Agent, akivel tulajdonképpen pótolni akarták Amerika Kapitányt.

Ugyanakkor a Fekete Özvegy is lehet a mutánsok előfutára, pontosabban az abban szereplő Vörös Szoba és annak halálos bérgyilkosai alapozhatják meg a különböző szuperkatona-programokat, de akár a Wolverine-féle X Fegyver-történet is szóba kerülhet.

(Forrás: hu.ign.com)