A legjobb és a legrosszabb gonosztevők, akiket a szuperhősnek kellett megállítania.enemieElektro (A csodálatos Pókember 2.): Elektróval csúnyán elbántak A csodálatos Pókember 2-ben, ugyanis a film készítői túlgondolták a karaktert, aki középszerű bűnöző helyett szinte istenként jelent meg.

Zöld Manó (A csodálatos Pókember 2.): Habár a képregényekben szereplő Zöld Manónak nem volt sok köze A csodálatos Pókember 2-ben látott Harry Osborn-féle változathoz, mégis ennek ellenére érdekes karakternek tűnt, de a megvalósítás nem lett nagy siker.

Rinó (A csodálatos Pókember 2.): Ha igazságosak szeretnénk lenni, akkor Rinó nem nevezhető kifinomult antagonistának, de Paul Giamatti verziója merénylet volt a jó ízlés ellen.

Venom (Pókember 3.): Minden jel arra utal, hogy a stábból senki sem vette a fáradtságot, hogy jobban utánanézzen Venom történetének, és megelégedtek a Wikipédia-oldal elolvasásával, majd kiválasztották a szerepre Topher Grace-t, aki szörnyű alakítást nyújtott. A borzalmas dizájnról inkább ne is beszéljünk!

Pléhsuszter (Pókember: Hazatérés): A gonosztevő esetében könnyen előfordulhat, hogy a nézők többsége nem emlékezett, hogy már korábban is látták a karaktert a filmvásznon, ám ennek oka leginkább az lehet, hogy a Pókember: Hazatérésben szinte teljesen átformálták a karaktert, aki szúrós szemű öregúrból pocakos geek lett. Habár Pléhsuszter nem kapott sok szerepet, mégis volt néhány jó beszólása.

Skorpió (Pókember: Hazatérés): A Michael Mando által életre keltett Mac Gargan kevés időt töltött a filmvásznon, ám kárpótlásként a Pókember: Hazatérés végén utaltak arra, hogy a karakter Skorpióként még vissza fog térni.

Zöld Manó (Pókember): Willem Dafoe esetében mindegy, hogy milyen műfajban kap szerepet, mert minden esetben kihozza magából a maximumot. Norman Osborn személyében azért volt kiváló választás Dafoe, mert talán nincs is Hollywoodban még egy olyan színész, akinek olyan hátborzongató lenne a mosolya, mint neki.

Új Zöld Manó (Pókember 3.): Elég szappanoperába illő a „megölted az apámat, elvetted a barátnőmet”-motiváció és az amnéziás megoldás, mégis élmény volt Harry Osborn szerepében szuperbűnözőként látni a tehetséges James Franco-t.

Rengető (Pókember: Hazatérés): Ennek a karakternek még csak a kezdeteit láthatták a nézők a Pókember: Hazatérésben, ahol két alteregója is megjelent. Az még rejtély, hogy a jövőben visszatér-e.

Doktor Oktopusz (Pókember 2.): Az Alfred Molina által életre keltett Doktor Oktopusz nemcsak a képregényhűsége miatt nevezhető emlékezetesnek, hanem azért is, mert a nézők az ő szemszögéből ismerhették meg a személyes tragédiáját, és nem a főhőséből.

Gyík (A csodálatos Pókember): Rhys Ifans mindent megtett annak érdekében, hogy az alakításában Dr. Curt Connors több legyen egy átlagos képregényes gonosznál, mégis az eredmény eléggé Willem Dafoe-féle Norman Osborn, vagy az Alfred Molina-féle Oki Doki B hasonmás lett.

Homokember (Pókember 3.): A Thomas Haden Church által életre keltett Homokember, ugyanis Flint Marko karakterét sikerült úgy megírni, mintha a képregényből lépett volna ki.

Keselyű (Pókember: Hazatérés): Michael Keaton kiválóan megmutatta, hogy hogyan kell modernizálni egy több évtizede létező karaktert úgy, hogy az elnyerje a mai közönség tetszését. Mai szemmel nézve Keselyű képregényes jelmeze és szárnya nevetséges, a Pókember: Hazatérésben viszont kiválóan feltuningolták az alkotók. Az igazi mestermunkát azonban Keaton végezte, hiszen ő jelmez nélkül is hátborzongató volt.

(Forrás: marvelmagyarorszag.blog.hu)