Közel négy évtized után fordult komolyra Joan és Ken kapcsolata.joankenAz utcán járva, kerülgetve a kukázó hajléktalanokat, aligha jut az eszünkbe az, hogy lehet, hogy éppen most sétáltunk el életünk szerelme mellett, pedig a nyolcvanas éveiben járó Joan Neininger és Ken Selway romantikus történetében pontosan ez történt.

Az idős néni közel negyven évvel ezelőtt találkozott először a férfival, aki egy használtkönyv-kereskedés mellett turkált a kukákban. Joan megsajnálta a férfit, akivel eleinte nem tervezett romantikus viszonyt.

A hajléktalant megsajnáló Joan úgy döntött, hogy segít a férfin legalább annyival, hogy rendszeresen becsomagolt szendvicset hagyott a kukákon. A néni, akinek már dédunokái is vannak elárulta, hogy már az első pillanatban érezte, hogy a férfi több, mint egy hajléktalan:

„Az utcán élt, mégis azonnal megértettem, hogy Ken egy szerethető ember, gyönyörű lélekkel. Szellemként kísértett. Amikor legelőször megláttam kukázni, némán megremegett a szívem.”

Az angliai Gloucester városban élő Joan akkor határozta el, hogy segít, amikor elolvasott egy könyvet a Nagy-Britanniában élő hajléktalanok sanyarú sorsáról. Ken nem fogadott el pénzt, de azt nem utasította vissza, amikor Joan és a férje ebédelni hívta.

Attól a naptól kezdve Joan és Ken hol gyakrabban, hol ritkábban találkozott. A férfi néha felbukkant, majd eltűnt. Néhány év után Joan férje, Norman közölte a feleségével, hogy költözzön ki egy lakókocsiba, ahol a hajléktalan barátja is elfér.

A testiség nélküli kapcsolat egyik nagy nehézségét az okozta, hogy Ken skizofrén, és mindent elhitt, amit a fejében lévő hangok mondtak. Kiderült, hogy a férfi Londonban született, majd a második világháború alatt Walesbe került, ahol szénbányászként dolgozott.

Ken később hazament az édesanyjához, de az asszony kidobta, amikor a mentális betegség első tünetei jelentkeztek a férfin. Ken ezt követően utazott Gloucesterbe, hogy megtalálja a halott nevelőapja rokonait, ám végül a közterek és a vasútállomások váltak az otthonává.

Joan semmit sem tudott a skizofréniáról, de gyorsan tanult, ezért tanulmányozta a betegséget, majd kampányokkal kezdte felhívni a figyelmet a mentális betegségekkel küszködő emberekre, valamint könyvet adott ki Ken portréja címmel.

Joan 16 évesen ment hozzá a korábbi férjéhez, aki jól kijött Kennel. A két férfi között nem volt szexuális féltékenység, emiatt olyanok voltak egymásnak, mint két testvér. Hármójuk életét Joan úgy írta le, hogy olyan volt, mint egy miniatűr paradicsom.

Ennek vetett véget az, amikor Norman meghalt. Hamarosan Ken betegeskedni kezdett, emiatt otthonba került. Néhány évvel később Joan követte a férfit. Az idős asszony elmondta, hogy az általános vélekedés ellentétben, nem hiszi azt, hogy megmentette Ken életét, ugyanis valójában a könyv vette rá, hogy meglássa a hajléktalan mögött az igazi férfit.

Ken viszont nem így látja a nem mindennapi történetet:
„Amikor Joannel találkoztam, akkor az utcán aludtam, és öngyilkosságon gondolkodtam. Talán itt sem lennék, ha ő nem tesz szendvicseket a kukákba. Nagyon kedves ember.”

(Forrás: szeretlekmagyarorszag.hu)