Nevetséges okok miatt dobta ki a barátnőjét Bobo, akinek az exe csak nevetett az egészen.
Szakítani mindig nehéz, ezért nem könnyű megtalálni a megfelelő szavakat, amivel az útjára engedjük azt a személyt, akit korábban szerettünk. A legtöbben próbálunk kíméletesen véget vetni a szerelemnek, ám vannak, akik az egészet elintézik egy SMS-ben, ami a szakítás egyik legrondább formája.

Egy 30 éves, „Bobo” becenevű férfi, aki Sydney-ben él, még ennél is továbbment, és a szöveges üzenetben pontokra szedte, hogy miért vet véget a két hónapja sem tartó kapcsolatnak, majd elküldte az SMS-t a párjának.

A lány nem sértődött meg az exe érvein, hanem jót nevetet, majd elküldte az üzenetet a barátnőjének, aki feltette azt a Twitter-oldalára, ahonnan futótűzként kezdett terjedni a rövid üzenet, amit már több, mint 18 ezren osztottak meg.

Az SMS első pontjában Bobo nehezményezte, hogy a párja arra sem volt képes, hogy a Facebookon átállítsa a családi állapotát „kapcsolatban”-ra. A második érv az volt, hogy a lány nem vonta be különböző dolgokba a férfit.

A szakítás harmadik oka, hogy a lány gorombán bánt Bobo macskájával, ami a gazdi számára nagyon kellemetlen volt. A negyedik pontban azt fejtegette Bobo, hogy a lány nem úgy osztotta be az idejét, hogy a férfi élvezze a prioritást, pedig rá több időt kell fordítani.

Az ötödik megjegyzés arról szólt, hogy a lány sokat káromkodott, ami nem illendő egy úrinőtől. Az utolsó pont pedig az volt, hogy a hölgy nem árulta el, hogy korábban mennyi szexuális érintkezése volt, ami azt sejteti, hogy ez a szám több, mint három, ami elfogadhatatlan.

(Forrás: hír24.hu)