Hiába szánunk dicséretnek valamit, ha a másik fél azt sértésként fogja fel, és megsértődik.
Veszélytelen feladatnak tűnik, hogy szép szavakat mondjunk a kedvesünknek, ám igazából nem az! Elég egy rosszul megválasztott bók, és máris kész a hatalmas családi perpatvar, aminek az eredménye az is lehet, hogy a párunk napokig nem szól hozzánk.

Ha ez történik, akkor legtöbbször értetlenül állunk a helyzet előtt, hogy most a szerelmünk miért találta sértőnek azt, amit mi dicséretnek szántunk. Annak érdekében, hogy elkerüljük ezeket a felesleges összeveszéseket, jobban tesszük, ha még egyszer átgondoljuk azt a bókot, amit szeretnénk kiejteni a szánkon.

„Nem kövér vagy, hanem szép”: Ismerős szituáció, amikor a párunk aggódva kérdez meg minket arról, hogy kövérnek látjuk-e, mert ő annak érzi magát. Ilyenkor ne ezzel a bókkal akarjuk megnyugtatni, mert ebből csak azt fogja leszűrni, hogy nem lehet egyszerre szép, és kövér valaki. Ha tehát valakinek azt akarjuk a tudtára adni, hogy szép, akkor ne utaljunk egy mondatban azzal a testsúlyára is!

Túl sokat fogytál”: Ezzel azt akartuk a párunk tudtára adni, hogy most más ideje befejezni a fogyókúrát, mert túl sovány, és aggódunk, hogy étkezési zavara lesz. A kedvesünk azonban véletlenül sem így fogja értelmezni, hanem csak azt fogja kihallani a szavainkból, hogy eddig kövérnek tartottuk.

„Más vagy, mint a többiek!”: Utalhatunk ezzel egy nemre, vagy egyesületre, akkor is csak közhely marad. Ráadásul ezzel még azt is mondtuk, hogy a többi ember egyforma, és általánosítunk.

„Ez annyira TE vagy!”: Egy ilyen bókkal nem lehet mit kezdeni, ugyanis ahhoz meg kellene magyarázni, hogy mit jelent a „TE”. Ha tényleg szeretnénk bókolni, akkor például egy új frizurára ezt mondjuk: „Igazán egyedi, nagyon jól áll neked”.

„Olyan bátor vagy, hogy ezt föl mered venni!”: Ennél jobb kezdőlökés nem is kell egy nagy veszekedéshez, mert ezzel azt mondtuk a párunknak, hogy annyira extrém az a ruhadarab, vagy kiegészítő, amit felvett, hogy ahhoz nagy merészség kellett, tehát normális ember sose mutatkozna benne.

„Olyan jól nézel ki ma!”: Ennél a bóknál joggal kérdezhet vissza ingerülten a párunk, hogy ezek szerint tegnap, tegnapelőtt, és úgy általában a múltban, sose nézett ki jól? Ezt könnyen kikerülhetjük azzal, ha nemes egyszerűséggel lehagyjuk az időhatározott.

(Forrás: bien.hu)