Nem csak húst, hanem szénhidrátot is fogyasztottak az őseink.paleo-recipes-600x600 (1)A fogyókúrázók körében nagyon népszerű a paleo diéta, aminek alapja az, hogy kerülnünk kell a szénhidrátot, ahogy azt az őseink tették, és csak húst, halat, kevés zöldséget és gyümölcsöt ehetünk.

Most azonban kiderült, hogy az egész étrend hibás, mert az elődeinknek is szüksége volt a szénhidrátra, amit nem termesztettek, hanem gyűjtöttek. A kutatók ezt az után állapították meg, hogy több évig végeztek régészeti, genetikai és fiziológiai vizsgálatokat, amelyeknek eredményét figyelembe véve kijelentették, hogy a növényi szénhidrátra és húsra egyaránt szükség volt és van az emberi fejlődéshez.

Ezt bizonyítják a három millió éves fogminták és az olyan növényi maradványok, mint a gumók, valamint az egyéb keményítőtartalmú növények maradványai. Az őseink ezeket akkor ásták ki a földfelszín alól, amikor szükségük volt rá.

Az is kiderült, hogy a gyűjtögető életmódot folytató őseink nem vadásztak olyan sokat, mint eddig feltételeztük. Az lehet, hogy a hús volt a kedvenc ételük, de ennek a megszerzése sokkal több energiába került, mint amennyit a húsból nyerni lehetett. Ehhez képest a gumók sokkal hatékonyabban biztosították az energiát.

Mindemellett több evolúcióelméleti kutatás is azt az eredményt hozta, hogy az őseink mást is ettek a húson kívül, mert az agy megfelelő működéséhez szénhidrátra is szükség van. A sok fehérje egyébként is mérgező a szervezet számára.

Ha tehát jót akarunk magunknak, akkor kerüljük az egyoldalú táplálkozást, és fogadjuk meg az aranyszabályt, amely kimondja, hogy a kiegyensúlyozott táplálkozás az egészséges szervezet titka!

(Forrás: hazipatika.com)