Ezekkel a szertartásokkal alapozhatod meg, hogy teljesüljön a kívánságod.

Mézvarázs: Szükséged lesz 1 aranyszínű gyertyára, mézre, egy téged ábrázoló fotóra, vagy a képmásodra, magvakra, virágokra (bármilyen lehet) és érmékre.

Menj ki a szabadba, ha teheted, mert ezt a varázslatot ott érdemes a leginkább elvégezni. A mágiát kezdd a gyertya meggyújtásával, ami közben természetesen, figyelj oda a biztonságra! A gyertyagyújtás után áss egy gödröt, amibe tedd bele a fotódat vagy a képmásodat.

Most csurgass rá egy kis mézet, miközben mondd el az alább varázsszavakat: „Aranyvasárnap alkalmából áldjanak meg az égiek minden jóval.”

Ha ezzel kész vagy, akkor szórj magvakat a mézes képre, miközben mondd el a következő varázsigét: „Szerencséből nem szűkölködöm.”

Ezután az érméket szórd rá úgy, hogy közben elmondod ezt a varázsigét: „Pénzből nem szűkölködöm.”

Végül a virágokat is szórd rá, miközben elmondod ezeket a varázsszavakat: „Szeretetből és szerelemből sem szűkölködöm.”

Temesd be a gödröt úgy, hogy elmondod ezt a varázsigét: „Most már megvan mindenem, az angyalok és az égiek gondoskodtam rólam.”

Ezzel végeztél is a varázslattal.

Angyalmágia: Ezzel a varázslattal megidézheted az advent angyalait. Ehhez az adventi koszorúdra lesz szükséged. Ha készen állsz, akkor gyújtsd meg az első gyertyát, és mondd el a következő varázsszavakat: „Kék Angyal, takarj be védő köpenyeddel, hogy soha, semmi baj se érje testemet és lelkemet.”

Ezután gyújtsd meg a második gyertyát, miközben mondd el ezt a fohászt: „Piros Angyal, hálás lennék, ha megosztanád velem aranyserlegedet és minden földi jóval meglepnél engem.”

Most a harmadik gyertyát gyújtsd meg, miközben így szólj: „Fehér Angyal, áldott, szeretetteljes fényeddel, tégy csodát életemben.”

Végül a negyedik gyertyát gyújtsd meg, miközben mondd el ezt a varázsigét: „Lila Angyal, énekelj nekem egy mágikus dalt, váltsd valóra titkos álmaimat és hadd költözzön béke és boldog és a szívembe.”

A dolgod most már csak annyi, hogy meditálj és relaxálj addig, ameddig csak szeretnél.

Gyertyamágia: Szükséged lesz 4 db aranyszínű gyertyára, mákra, egy téged ábrázoló fotóra és egy tálra.

Fogd a fényképedet, amit tégy a tálba. Ezután a gyertyákkal vedd körbe a tálat, aztán egyesével, az óramutató járásával azonos irányban, gyújtsd meg a gyertyákat, miközben mondd el az alábbi varázsigét: „Rám vetül az aranyfény, megkapok mindent, amit csak szívem kér.”

A gyertyák meggyújtását követően önts mákot a fotódra úgy, hogy az teljesen belepje a képet, közben pedig mondd el az alábbi varázsigét: „Ahány mákszem van ezen a tányéron, annyi áldás szálljon rám, maradéktalanul teljesüljön minden kívánságom.”

A kellékeket hagyd ott az oltárodon éjszakára, majd a mákot minél előbb süsd bele valamibe, amiből egyél! Ha másoknak is adsz a mákos süteményből, akkor ők is részesülhetnek az áldásból.

Kívánságteljesítés advent koszorúval: Amennyiben ezt a varázslatot választod, akkor ehhez használhatod az adventi koszorúdat. Először is gyújtsd meg az első gyertyát, és mondd el ezt a varázsigét: „Közelegnek az ünnepek, az szívem már repes, mert Isten fiának ünnepe ez.”

Most gyújtsd meg a második gyertyát, miközben így szólj: „Legyen meg a te akaratod és legyen meg az is, amit én akarok.”

A harmadik gyertya meggyújtásakor ezt a varázsigét mondd el: „Ne legyen senki szegény vagy szomorú az ünnepekkor, tegyenek róla az istenek, hogy ez rám is igaz legyen.”

Végül gyújtsd meg a negyedik gyertyát eme varázsszavak kíséretében: „Eljött hát aranyvasárnap, kérem hát az égieket, aranyozzák be az én életemet és adjanak nekem:…(itt fogalmazd meg a saját szavaiddal azt, hogy mire vágysz, aztán a végén mondj köszönetet).”

Most már csak el kell képzelned, hogy teljesül a kívánságod, és tulajdonképpen végeztél is.

(Forrás: noiportal.hu)