Varázslatok, amelyeket október 31-én érdemes elvégezni.

Kérd a holtak áldását: Szükséged lesz annyi gyertyára, ahány szerettedre emlékezni szeretnél. Ha nincs konkrét szám, akkor 3 gyertya kell. Szükséged lesz még üvegre vagy befőttesüvegre, kis papírcédulákra, írószerre, tökre és ajándékra az ősök számára (pl. étel, ital, virágok, stb.).

Gyújtsd meg a gyertyákat, amiket tégy az oltárodra, vagy arra a helyre, ahol a rituálét végzed. Most írd egy-egy cetlire azok nevét, akikről szeretnél megemlékezni. A cetliket egyenként tedd az üvegbe úgy, hogy közben mondd el ezt:

„Béke legyen veled X! (elhunyt rokon neve)

Mondd el ezt a varázsigét: „Drága lelkek, kedves rokonok, pihenjetek békében és szeretetben és tudjátok: szívünkben örökké éltek. Kérlek benneteket, támogassátok az élőket, és hagyjátok itt magatokkal áldásotokat!”

Helyezd el úgy az üveget, hogy a faragott tökben lévő gyertya fénye megvilágítsa. Halloween után tedd a cetliket a tökbe, amit aztán áss el!

Kérj védelmet egész évre: Szükséged lesz tollra és papírra, 1 csésze sóra, 2 evőkanál szárított rozmaringra, 2 evőkanál szárított zsályalevélre,1 evőkanál szárított kaporra, néhány hajszáladra és egy edényre a tároláshoz.

Nagybetűkkel írd a papírra a „védelem” szót, aztán a hajszálaidat kösd a papírra, és égesd el! A hamvakat szórd az edénybe! A szárított növényeket füstöld el egy kis széndarabon egy fémtálkán, majd ezeket a hamvakat is tedd az edénybe, ahogy a sót is.

Az ujjaddal keverd össze az edény tartalmát! Ezután rajzolj egy keresztet a homlokodra, és mondd el az alábbi varázsigét:

„Védelem, biztonság, békesség;

Őseim áldását élvezem egész évben,

Nem érhet a közelembe az ártó szándék,

Nem jöhet a közelembe egyetlen gonosz lélek sem,

Mert a só és a hamu és megóv engem.”

Végül a maradékot szétszórhatod a küszöbödnél. Ezzel kész is a rituálé.

Pillants bele a jövőbe: Szükséged lesz 1 almára, 1 késre, amivel majd feldarabolod az almát, 1 tükörre és 1 fehér gyertyára. Vágd 9 részre az almát, majd éjfélkor állítsd be a tükröt egy sötét vagy félhomályos szobában. Fényforrásként gyújts meg egy gyertyát, majd tedd fel a kérdésedet, amire szeretnél választ kapni.

Ezután háttal a tükörnek egyél meg 8 darabot az almából, majd a kilencediket dobd át a vállad felett. Ha ezzel kész vagy, akkor fordulj meg és koncentrálj a tükörre, amiben a néphagyomány szerint filmszerűen, vagy képek, szimbólumok formájában jelenik meg a jövőd.

Ha végül nem történik semmi, akkor se csüggedj, mert lehet, hogy álmodban kapsz választ a kérdésedre.

Teremts bőséget: Szükséged lesz 10 darab zöld vagy aranyszínű gyertyára, fahéj füstölőre, érmékre, gabonafélékre és magvakra, tökre és ajándékra az istenek számára, ami lehet édesség, sütemény vagy ital.

Gyújtsd meg a füstölőt és a gyertyákat, majd az isteneknek szánt ajándékot tedd az oltárra, vagy oda, ahol a rituálét végzed. Ezután helyezd el az érméket, a gabonaféléket és a magvakat a kibelezett tökbe.

Most mondd el az alábbi varázsigét:

„Samhain urai és úrnői, legyetek áldottak. Kérem a bőség isteneit, hogy szórjanak áldást a fejemre, hogy pénzből és jó szerencséből ne szenvedjek hiányt a következő évben. Legyen meg minden, amire vágyom és ti pedig fogadjátok el nektek szánt ajándékomat!”

Ezt követően képzeld el a vágyadat, majd legkésőbb másnap ásd el a tököt a kertedben, vagy egy otthonodhoz közeli helyen!

Alapozd meg annak, amit jövőre szeretnél elérni: Már október 31-én megteremtheted azt, amire vágysz a következő évben. Ehhez szükséged lesz 12 darab fehér gyertyára, fahéj füstölőre, tökre, cetlikre és édességekre.

Gyújtsd meg a gyertyákat, aztán fogd a cetliket, amikre írd le egyesével a vágyaidat. Amikor kész vagy, akkor a cetliket egyesével tedd a kibelezett tökbe úgy, hogy közben mondd el az alábbi varázsigét:

„Ez az év a szerelem/szerencse/jó egészség/születendő gyermekem éve lesz.”

Kitalálhatsz bármit, hogy minek az éve legyen a következő! Amikor ezzel megvagy, akkor fogd az általad választott édességeket, és rakd azokat a tökbe úgy, hogy mondd el ezt a varázsigét:

„Vigyétek Samhain szellemei, vigyétek szívből ajándékomat és adjátok meg cserébe azt, amire vágyom!”

A tököt legkésőbb másnap ásd el a kertedben, vagy egy hozzád közel eső helyen!

Törd meg az átkot: Szükséged lesz 1 fehér gyertyára, tökre, néhány hajszáladra, pár körömdarabodra, papírra, fokhagymára, zsálya füstölőre és sóra.

Gyújtsd meg a füstölőt és a gyertyát, majd írd le a papírra a teljes nevedet! A papírt, a hajszálaidat, a körömdarabjaidat, az egész fokhagymát tedd a kibelezett tökbe, amit aztán tölts meg félig sóval.

Ha ezzel kész vagy, akkor mondd el a következő varázsigét:

„Eljött Samhain estéje, mikor életre kelnek a szellemek és a varázs, így szabadulok meg én is a rám mondott átoktól. Vigye magával a hajnal fénye, és szabadítson meg engem a rám nehezedő rontástól. Átokverés, sorscsapás, holnapra már mind a múlté.”

A dolgod most már csupán annyi, hogy még ugyanezen az éjszakán, lehetőleg jó messze az otthonodtól, ásd el a tököt!

(Forrás: noiportal.hu)