A csillagjegyed alapján megkapod a neked szóló tanácsot.

Kos:

– 2024-ben fogadd meg, hogy nem állsz bosszút!

– 2024-ben fogadd meg, hogy nem foglalkozol azzal, hogy mások mit gondolnak rólad!

– Túlzásba tudsz esni az idegeskedéssel, hajlamos vagy minden lépésedet ötször átgondolni, ha pedig jelentéktelen apróságot észlelsz, akkor összeomlasz, ezért idén fogadd meg, hogy nem fogsz aggódni! Ha hagyod, hogy az élet a saját útján menjen, akkor sikeres és elégedett leszel.

Bika:

– 2024-ben meg kell tanulnod felelősséget vállalni. Ha tehát valami balul sül el, akkor ne másokat okolj, hanem végy egy nagy levegőt, és nézz szembe a következményekkel! A saját hibádért, egyedül te vagy a felelős, csak magadnak tehetsz szemrehányást.

– Idén fejezd be az álmodozást, lépj a tettek mezejére és váltsd valóra a céljaidat! Ha nem ébredsz fel, akkor semmi sem fog megvalósulni a nagy álmaidból.

– Légy bizakodóbb, ugyanis a csillagjegyed alapján hajlamos lehetsz a negatív gondolkodásra. Tanuld meg, hogy a pesszimizmussal csak azt éred el, hogy tényleg csak rossz dolgok fognak történni veled. 2024-ben változtass a hozzáállásodon, hogy végre boldog befejezést kapj, hiszen megérdemled!

Ikrek:

– Engedd útjára érzelmeidet, ugyanis hajlamos vagy azok elrejtésére, az azok elöli menekülésre, és inkább lekötöd a figyelmedet, minthogy szembe nézz valamilyen érzelmi szituációval. 2024-ben változtass ezen! Menekülés helyett gondold át, hogy mit érzel, mert azt elhiheted, hogy fuss akármilyen gyorsan, az érzelmeid egyszer biztos, hogy utol fognak érni.

– Javíts a párkapcsolatodon 2024-ben, ugyanis ez a terület nem az erősséged. Jellemző rád, hogy inkább hallgatsz, és nem mondod el a kedvesednek, hogy mit érzel iránta. A párkapcsolatban az egyik legfontosabb dolog a kommunikáció, a párbeszéd, és az, hogy a partnered tudomására hozd az igazi érzéseidet.

– Mondd ki, hogy „szeretlek”, mert ez egyáltalán nem olyan rémisztő szó, mint amilyennek hiszed! Tévedsz, ha azt gondolod, hogy sebezhetővé tesz, ha kimondod az érzéseidet. 2024-ben inkább arra gondolj, hogy ez a szó milyen nagy jelentőséggel bírhat a párod számára.

Rák:

– 2024-ben fogadd meg, hogy el fogsz utazni egy olyan helyre, ahova mindig is vágytál, vagy keresd fel a bakancslistádon szereplő összes helyet! Hidd el, hogy egész életedben bánni fogod, ha ezt most nem teszed meg! Kapd fel a hátizsákodat, és indulj, hiszen megérdemled az utazást!

– Csak arra fordíts időt, ami érdekel! Ha reggelente úgy érzed, hogy semmihez sincs kedved, akkor valami nagyon nem stimmel az életeddel, ezért 2024-ben el kell felejtened mindent és mindenkit, aki nyomás alá helyez!

Próbáld meg csak olyan emberekkel körülvenni magad, akikből árad az optimizmus, a feladatok közül pedig csak azokra koncentrálj, amelyekbe bele tudod adni a szívedet, lelkedet!

– 2024-ben ne félj a nulláról indulni, hiszen az életben soha nem késő újrakezdeni! Ha boldogtalan vagy, szeretnél valami újat kipróbálni, akkor bátran vágj bele, hiszen 2024 kiváló lehetőséget ad neked ehhez!

Oroszlán:

– 2024-ben tanuld meg, hogy hallgatni arany, mert folyton azt akarod, hogy a tied legyen az utolsó szó, pedig jobb lenne, ha néha csendben maradnál.

– 2024-ben ne felejtsd el, hogy olykor elég csak meghallgatni a másikat, mert előfordul, hogy valakinek nem segítő kézre, hanem figyelmes hallgatóságra van szüksége. Nem kell mindig tanácsot adnod, véleményt mondanod azoknak, akik hozzád fordulnak, mert lehet, hogy nem ezek miatt kerestek meg téged.

– A jelenre koncentrálj! Semmi szükség arra, hogy állandóan a jövő miatt aggódj, mert azzal csak azt éred el, hogy kiesel a jelenből. Ha reggeltől estig azon gondolkodsz, hogy mit hoz a holnap, akkor lemaradsz a most pillanatáról. Idén fogadd meg, hogy minden egyes nap megállsz élvezni a jelent!

Szűz:

– 2024-ben ne várj a sült galambra, hanem menj, és szerezd meg az, ami vagy aki, folyton a fejedben jár! Teljesen felesleges egy helyben ülnöd, sajnáltatnod magad, mert ezzel nem teszel szívességet magadnak.

Bátran tegyél lépéseket a célodért, mert függetlenül attól, hogy sikerrel jársz-e, vagy sem, biztosan új tapasztalatokkal fogsz gazdagodni, később pedig kamatoztathatod azokat.

– 2024-ben próbáld kimondani, hogy „szeretlek”, mert abban az esetben, ha arra vágysz, hogy szeressenek, akkor neked is tudnod kell szeretni.

– Légy jó másokhoz 2024-ben! A csillagjegyed alapján neked az a legnagyobb jutalom, ha azt látod, hogy képes voltál segíteni másokon. A jó tetteid el fogják nyerni a méltó jutalmukat.

(Forrás: nlcafe.hu)