Muriel, a hónap angyalának tanácsai által boldogabbá teheted az életedet júniusban.Ideje megtalálnod az egyensúlyt: Június az év hatodik hava, tehát az esztendő közepe, ami kiváló alkalom arra, hogy igazán egyensúlyba kerüljünk önmagunkkal. Ha készen állsz erre, akkor Muriel segíteni fog abban, hogy megleld a testi és a lelki egyensúlyodat.

Az angyal támogatásában összhangot teremthetsz a szíved és az elméd között, a gondolataid és a tetteid között, de egyensúlyba kerülhetsz az Univerzummal vagy a szeretteiddel is. Ne sajnáld az időt attól, hogy megtaláld a tökéletes harmóniát, mert az nem kizárólag júniusra fog hatni, hanem befolyásolhatja az egész évet!

Erősítsd meg a pozitív érzelmeket: Muriel az érzelmek angyala is, tehát júniusban nyugodtan megkérheted arra, hogy segítsen erősíteni a pozitív érzelmeket. Habár ez általában magától is megtörténik, amikor beköszönt a nyár, mégis előfordul, hogy nem sikerül véghez vinni a folyamatot, főleg akkor, ha valamiféle teher nyomja a vállunkat.

Muriel azonban most segíthet, hogy pozitívan tekints a rád váró nyárra, de abban is támogathat, hogy megtanuld igazán élvezni az évszakot. A június angyalának befolyása van a szívcsakrára, emiatt támogathatja a tisztulási folyamatokat, amelyek során olyan pozitív érzelmek kerülhetnek előtérbe, mint a hit, a remény, a szeretet vagy a boldogság. Kérd az angyal segítségét, mert minél pozitívabb leszel nyáron, annál könnyebben valósíthatod meg az álmaidat!

Bocsáss meg: A június egy varázslatos hónap lesz, ami új élményekkel, lehetőségekkel, kalandokkal színesíti az életedet, de még a lelki egyensúlyodat is megtalálhatod, ám mindebből nem lesz semmi, ha hagyod, hogy az ellenérzéseid, a haragod és a gyűlöleted beárnyékolja a nyár első havát.

Annak érdekében, hogy a sok negatív érzelem ne ronthassa el a júniusodat, kérd meg Murielt, hogy segítsen abban, hogy megszűnjenek a rossz érzéseid, meg tudj bocsátani másoknak és önmagadnak, mert csak ezt követően élvezheted ki a nyarat.

Ragadd meg az új kezdetet: A június jó példája annak, hogy a vég mindig valami új kezdetét jelzi. A diákok befejezik az iskolát, ám ezzel új lehetőségek nyílnak meg előttük arra, hogy beteljesüljenek a vágyaik, belevághatnak a nyárba, az utazásba, új kalandban.

Ha már nem vagy tanuló, a június akkor is jelentheti a véget és a kezdetet, hiszen új energiával tölti fel a világot és új dolgokat hozhat el a számodra. Muriel mindezért azt tanácsolja, hogy legyen bármi a célod, azért tegyél lépéseket, ragadd meg a lehetőségeket! Ha egyelőre nincsenek esélyeid, akkor teremtsd meg azokat, amihez nyugodtan kérj segítséget a hónap angyalától!

Hallgass a megérzéseidre: Amellett, hogy a hónap angyala, még a Rák csillagjegy és a Hold felett is uralkodik Muriel, akinek a megérzések és az intuíciók felett is van hatalma, emiatt arra biztat, hogy a nyár első havában bátran bízz a megérzéseidben, amik nagy eséllyel fel fognak erősödni ezekben a hetekben.

Abban az esetben, ha kételkedsz a megérzéseidben, nem vagy biztos a jelentésükben, akkor meditálj, amin keresztül kérd meg Murielt, hogy tisztítson meg és segítsen értelmezni az üzeneteket! Emellett az álmaidra is figyelj oda jobban júniusban!

Engedd el: Muriel amellett, hogy azt tanácsolja, hogy engedd el a haragodat, még arra is felhívja a figyelmedet, hogy hagyj el mindent, ami már nem szolgál, véget ért. A legegyszerűbb az lenne, ha összekötnéd a megbocsátás és elengedés folyamatát, amiben Muriel szívesen segít.

Júniusban ne kapaszkodj tovább abba, ami rossz, ami nem szolgál, hanem csak hátráltat. Emellett a negatív tulajdonságaidat, káros szokásaidat is dobd el. A nyár első hava tökéletes alkalom arra, hogy leszámolj minden rossz érzéssel, felesleges dologgal, ami csak akadályoz. Búcsúzz el a múlttól, rázd le magadról a lelki terheidet!

Szerezz új élményeket: Muriel arra hívja fel a figyelmedet, hogy a június nem csupán a megújulásról szól, hanem az életet is elhozza, a lehetőségek pedig amellett, hogy segítenek a célok elérésében, még arra is szolgálnak, hogy megéld az életet.

A hónap angyala ezzel a tanáccsal arra kér, hogy akkor is szerezz új élményeket nyáron, ha dolgoznod kell! A június rengeteg kalanddal színesítheti meg az életedet, erről pedig semmiféleképpen sem szabad lemondanod!

Ha elég nyitott leszel és hagyod, hogy Muriel és az energiák felpörgessék az életedet, akkor csodás új szerelem, barátságok és tapasztalatok gazdagíthatják az életedet júniusban.

(Forrás: noiportal.hu)