Halottasházi rémtörténetek, amelyekről az interneten meséltek a szemtanúk.Álomüzenet a halott lánytól: „Egy hosszú éjszaka után, teljesen kimerülve indultam haza a munkából. Őszintén, nem is tudom, hogy hogyan tudtam hazaérnem. Aznap éjjel egy fiatal nőn dolgoztam, akinek nem tudtam elfeledni a szép zöld szemét. Azon az estén vele álmodtam. Valami elől rohant, de nem tudtam, hogy mi elől, ezért megkérdeztem, hogy ki üldözi. Ő azt felelte, hogy a barátja, aki meg akarja ölni.

A következő reggelen ugyanezt a fiatal nőt láttam a tévében. A barátját keresték, akit gyilkossággal vádoltak. Senkinek sem meséltem el az álmomat, de soha nem fogom elfelejteni azokat a zöld szemeket.”

Vízbe fulladt kislány szelleme: „A bátyám temetkezési vállalkozóként dolgozik New Yorkban. Az egyik este megkérdezte, hogy vele megyek-e, mert akart egyedül lenni. Úgy döntöttem, hogy elkísérem, ám ezt később megbántam.

Rögtön azért, mert nagyon félelmetes, sötét és furcsa szagú volt a hely. A testvérem azzal nyugtatott, hogy csak a formaldehid szagát érzem, úgyhogy próbáltam megszokni. A bátyám nekiállt a munkának, én pedig elmentem tévézni.

A halottasház bejárata lengőajtó volt, úgyhogy mindig lehetett hallani, ha valaki bejött. Órákra maradtam egyedül, így el is aludtam. Az ajtó hangjára ébredtem fel. Azt feltételeztem, hogy a testvérem jött be, de senki sem volt ott.

Megint elaludtam, és ismét az ajtó zajára ébredtem fel. Azt nem lehetett tudni, hogy valaki kiment, vagy bejött rajta, de a zaj folytatódott. Azt hittem, hogy a bátyám szórakozik, ezért felkeltem, hogy közöljem vele, hogy fejezze be.

Az ajtóban azonban egy kék ruhás, hajában rózsaszín szalagot viselő kislány állt. Köszöntem neki, de ő nem válaszolt. Csak lefelé nézett, aztán elfutott a másik irányba. Azt hittem, hogy egy másik dolgozó hozta be.

Amikor órákkal később véget ért a testvérem műszakja, akkor hazafelé tartva elmeséltem neki a találkozásomat a kék ruhás kislánnyal, mire ő beletaposott a fékbe, és döbbenten felkiáltott, hogy miről beszélek.

A szeme tele volt rémülettel, miközben elmondta, hogy aznap éjjel egy tóba fulladt kislányt vizsgált, aki kék ruhát viselt, a hajában pedig rózsaszín szalag volt. Soha többé nem kísértem el munkába a testvéremet.”

Egy fiatal fiú segítséget kért: „Körülbelül egy hónapja dolgoztam korboncokként. A munkám legnehezebb része az, amikor a családtagoknak azonosítaniuk kell a testet. Az egyik alkalommal a szülőknek kellett azonosítaniuk a fiúkat, aki autóbalesetben vesztette életét. A lányuk kint várakozott.

A hölgy rosszul kezelte a fájdalmát, teljesen összetört, ezért arra kértem a lányát, hogy kísérje el a mosdóba. Öt perccel később visszajöttek, és azt mondták, hogy egy fiatal férfi hangját hallották. Erre nem tudtam mit mondani.

Néhány nappal később még éjfél után is az irodámban voltam. Hirtelen villogni kezdtek a fények, majd valaki egyenesen a fagyasztóból azt mondta, hogy: „Jacob vagyok, segítség!

Ugyanígy hívták azt a fiatal fiút is, akit nemrég a szülei azonosítottak.

Úgy gondoltam, hogy csak a fáradtság miatt hallucinálok, de másnap éjszaka ugyanez történt. Akkor abban a szobában töltöttem ki papírokat, amelyből előző nap a segélykérést hallottam. Megint azt hallottam, hogy „Segítség, Jacob vagyok!”, de nem volt ott senki, úgyhogy olyan gyorsan kirohantam, ahogy csak bírtam.

Máig azon merengek, hogy vajon mi történt volna, ha megkérdezem, hogy miben segíthetek Jacobnak.”

Gyermekét elvesztő anya szelleme: „Amikor kórboncnoki munkát kaptam, akkor úgy álltam hozzá, hogy ez is csak egy munka a többi közül. Az érzelmeimet félretéve tettem a dolgom, és számtalan boncolást végeztem el különösebb nehézségek nélkül, de aztán mégis eljött az a szörnyű nap, amikor erre nem voltam képes, mert egy kisfiút kellett boncolnom, aki még 1 éves sem volt. Ez nagyon nehéz volt, hiszen hasonló korú gyermekem volt.

Mikor kész voltam a kisfiúval, megfordultam, és egy síró nővel találtam szembe magam. Teljesen biztos voltam abban, hogy ő a gyerek anyukája, ezért közöltem velem, hogy nem lehet itt, valamint megkérdeztem, hogy egyáltalán hogyan jutott be a szobába.

A nő nem mondott semmit, egyszerűen szó nélkül távozott. Néhány perccel később hordágyon hoztak egy holttestet. Ugyanaz a nő volt, akit láttam. Szerintem meg akart győződni róla, hogy minden rendben van a kisfiával. Tudom, hogy mit láttam, de a mai napig nem hiszi el nekem senki, ha elmesélem a történetet.”

(Forrás: noiportal.hu)