Soha ne akard birtokolni ezeket a tárgyakat!Az átkozott tükör megmutatja az elhunytak szellemeit: A legenda szerint a Myrtles panzió kísértetjárta, ugyanis egy indián temetőre épült 1796-ban. A feljegyzések szerint a megnyitás óta eltelt időben tíz gyilkosság történt az ültetvényen, ezért a látogatók szerint nem véletlen a rengeteg paranormális jelenség.
Myrtles egésze hátborzongató, de a legijesztőbb helyisége az, amelyikben egy tükör található. A látogatók rendszerese arról számolnak be, hogy egy idegen alakot a láttak a tükörben. Máskor gyerek kézlenyomatok maszatolják össze a tükör felületét.
A legenda szerint Sara Woodruff gyermekeinek a lelkét ejtette foglyul a tükör, ugyanis a család minden tagja mérgezésbe halt meg, most pedig a tükrön keresztül próbálnak üzenni.
A Belcourt kastély számos kísérteties műtárgy otthona: 1894-ben építtette a Boston közelében található kastélyt Sir Oliver Belmont, aki egy olyan otthonra vágyott, aminek nincs párja az egész világon. Annak érdekében, hogy ezt a célját elérje, több, mint 100 millió dollárt költött az építkezésre, az életét pedig annak szentelte, hogy szebbnél szebb tárgyakkal töltse meg az otthonát.
Belmont lelkesen járta a világot, hogy személyesen hozza el a különlegességeket. Miután a kastély tulajdonosa úgy döntött, hogy most már abbahagyja az utazgatást, akkor szembesülnie kellett azzal, hogy az otthonát megszállták a szellemek.
Az egyik legutálatosabb kísértet a XV. századból származó lovagpáncélba fészkelte be magát, és minden év márciusában velőtrázó sikolyokkal ijesztgeti az embereket. Belmont feljegyzéseiből az derült ki, hogy a páncélt viselő lovagot egy összecsapás során lándzsával szúrták szemen, amibe belehalt. A bálterem szellemei barátságtalanok, ugyanis nagyon dühösek lesznek és kísérteni kezdenek, ha valaki leül a gótikus székekre.
Az átkozott „Dybbuk doboz”: Kevin Mannis nem tudta, hogy valójában mit vesz, amikor egy ingatlan eladásánál pénzt adott egy bordobozért, ugyanis az csak utólag derült ki, hogy egy rosszindulatú szellem is járt a divatos tárgy mellé.
Állítólag a dobozt egy dybbuknak típusú szellem kísérti. Mannis, és mások, akik ugyancsak birtokolták a dobozt, arról számoltak be, hogy a tárgy hirtelen betegségeket, rémálmokat okozott, valamint furcsa alakokat láttak. Az elátkozott dobozt lezárta az aktuális gazdája.
Robert baba egy múzeumban kísért tovább: A szüleitől kapta ajándékba a Robert nevű babát Eugene Otto 1906-ban. Kiderült azonban, hogy Robertet egy olyan szolga adta a szülőknek, aki nem kedvelte a családot, és fekete mágiával foglalkozott. A kisfiú szerette a babát, amivel sokat beszélgetett.
Egy idő után a gyerek szülei és a szolgák úgy hallották, mintha egy démoni hang felelne a fiúnak. A rémisztő jelenséget a szomszédok és a ház vendégei is tapasztalták. Előfordult, hogy amikor a család nem volt otthon, akkor a baba ablaktól ablakig sétált, de arra is akadt példa, hogy valaki azt állította, hogy a baba rákacsintott.
Az egyik éjjel a szülők arra riadtak fel, hogy Eugene sikoltozik, mire átrohantak a fiú szobájába, ahol a feldöntött bútorok látványa fogadta őket. A gyerek esküdözött, hogy nem ő, hanem a baba csinált rendetlenséget.
A szülők után Eugene örökölte meg a házat. Amikor 1974-ben ő is meghalt, akkor Robert a házban maradt, ahova új család költözött. Ebben a családban volt egy 10 éves kislány, aki megtalálta a babát, ám nem játszott sokáig vele, mert arra panaszkodott, hogy Robert minden este körbejárja a szobát, és próbálja megölni.
Robert a mai napig létezik, de most már egy múzeumban őrzik, ahol a legenda szerint csak akkor szabad lefényképezni, ha a látogató előbb engedélyt kér ehhez a babától, mert különben Robert megátkozza a fotóst. Ha valaki engedély nélkül fotóz, akkor utólag bocsánatot kérhet a babától, ezzel elkerülve az átkot.
Az esküvői ruha magától mozog: 1849-ben egy gazdag család gyermeke, Anna Baker, beleszeretett egy rangon aluli vasmunkásba, ezért a lány apja megtiltotta, hogy a lánya feleségül menjen a férfihoz.
Amikor az apa Altoonába száműzte a fiút, akkor Anna egy életre meggyűlölte az apját, akinek még akkor sem bocsátott meg, amikor meghalt. Anna még azt megelőzően készített magának egy menyasszonyi ruhát, hogy a fiút elüldözték volna.
Napjainkban a menyasszonyi ruha a Baker-kastélyban van kiállítva. Állítólag a ruha rendszeresen magától mozog a vitrinben, talán azért, mert Anna soha nem vehette fel a ruhát.
(Forrás: noiportal.hu)
Legutóbbi hozzászólások