Válassz egy lapot az alábbi képről, majd olvasd el, hogy Nergal, az ősi mezopotámiai istenség, az alvilági ura, a halál, a háború, a pestis és betegségek istene szerint milyen leckét szánhat neked a járvány!1. Nem kell sok a boldogsághoz: Az első lapon keresztül azt üzeni neked Nergal isten, hogy ha eddig azt hitted, hogy a boldogsághoz olyan dolgok szükségeltetnek, mint a pénz, az utazás, a karrierbeli sikereket vagy a minél változatosabb élet, akkor a koronavírus arra tanít, hogy ebben tévedtél.
A korlátozások és a házi karantén miatt biztos, hogy neked is változtatásokat kellett eszközölnöd az életmódodon. Ha ez rengeteg kellemetlenséggel és fájdalommal járt, akkor is el kell ismerned, hogy az ember így is lehet boldog. A koronavírus tehát azt a leckét szeretnél megtanítani neked, hogy változtass a boldogsággal kapcsolatos elképzeléseiden!
2. Ki kell szállnod a mókuskerékből: Ha a második kártyalapot választottad a hat körül, akkor Nergal isten szerint rengeteg ideje csak robotoltál, emiatt teljesen kiüresedett és egyhangúvá váltak a mindennapjaid, sőt, talán már a kiégés veszélye is fenyeget, ráadásul a szeretteidtől, önmagadtól és a saját vágyaidtól is eltávolodtál.
Mindezért a koronavírus arra próbál megtanítani, hogy változtass ezen! Természetesen továbbra is keress pénzt, dolgozz a céljaidon, de ezek mellett se feledkezz el az élet igazi értékeiről, valamint ne sajnáld az időt a rendszeres testi és lelki feltöltődéstől!
3. Változtatnod kell az emberekkel való kapcsolatodon: Ha a harmadik kártyalapot választottad, akkor Nergal isten szerint lehet, hogy nem voltál kellően figyelmes, megértő és segítőkész a környezeteddel, ezért a koronavírus arra próbál rávenni, hogy ezen változtass!
Meg kell tanulnod, hogy légy nyitottabb másokkal, és segíts ott, ahol tudsz! Ez az esztendő az összefogásról és az egymás támogatásáról kell, hogy szóljon. Ne feledd a régi mondást, ami szerint egységben az erő!
Vizsgáld meg az emberekkel kapcsolatos meggyőződéseidet, és számolj le a sztereotípiákkal! Tanuld meg, hogy az embereknek szükségük van rád, neked pedig rájuk van szükséged, úgyhogy többé ne zárkózz el az emberek elől!
4. Értékeld az életet: Ha úgy döntöttél, hogy a negyedik kártyalapot választod, akkor Nergal isten szerint arra szeretne megtanítani a koronavírus, hogy értékeld sokkal jobban az életedet! Többé ne várd ölbe tett kézzel a csodákat, hanem teremts meg magadnak mindent, amire vágysz!
Emellett fejezd be, hogy olyan emberekre és körülményekre pazarlod az idődet, amelyek ezt nem érdemlik meg! Ne hidd, hogy ráérsz megvalósítani az álmaidat, vagy többet foglalkozni a szeretteiddel! A koronavírus arra tanít, hogy most kell élned!
5. Szánj több időt a szeretteidre: Ha úgy érezted, hogy a hat lap közül az ötödik kártyalapot kell választanod, akkor Nergal isten úgy látja, hogy elhanyagoltad a szeretteidet, mert túl sokat foglalkoztál saját magaddal vagy a céljaid elérésével.
A koronavírus ezért azt szeretné megtanítani neked, hogy ez nem maradhat így, ideje, hogy többet foglalkozz a szeretteiddel, akikkel erősítsd meg a kapcsolatodat, kerülj hozzájuk közelebb, vagyis javítsd a velük való viszonyodat! A szeretteidre szükséged van, ahogy nekik is szükségük van rád!
6. Türelmesebbnek kell lenned: Ha a választásod az utolsó kártyalapra esett, akkor Nergal isten szerint a koronavírus arra szeretne megtanítani, hogy légy türelmesebb az életben, valamint légy sokkal megértőbb, empatikusabb és nyitottabb önmagaddal és másokkal szemben!
Amennyiben rengeteg vársz el magadtól és nem vagy megértő másokkal, akkor ezen muszáj változtatnod! Meg kell tanulnod, hogy a türelem hatalmas erény! Várd ki türelmesen a jó dolgokat, a céljaid beteljesülését, és szokj le arról, hogy görcsösen kapaszkodsz az eredményekbe!
(Forrás: noiportal.hu)
Legutóbbi hozzászólások