Három szertartás, ami által információt kaphatsz az évedről.Nem kell jóstehetséggel rendelkezned ahhoz, hogy belenézz a 2020-as évedbe, hiszen ehhez többféle jóslási technikát is kipróbálhatsz, így például a cigánykártyát, ami esetében nem kell kártyát vetned, hanem csak ki kell venned a pakliból az alábbi szertartásokhoz megfelelő lapot.

Álommágia az Állandóssággal: Vedd ki a cigánykártya pakliból az Állandósság lapot, aztán gyújts meg három fehér gyertyát, amiket helyezz háromszög alakba! A háromszög közepére tégy egy téged ábrázoló fotót, egy negyedik gyertyát, aminek a színe legyen lila, helyezz a harmadig szemedre. Mindeközben tömjénnel füstölj!

Az Állandósság lapot is tedd az oltárodra, majd nézd meg jó alaposan! Lélegezz mélyeket és összpontosíts arra, hogy eggyé válsz a sorsot és Istent jelképező lappal! Képzeld el, hogy belépsz a lapba és te magad is a Világegyetem részévé válsz. Érezd, hogy tele vagy energiával és eggyé válsz Istennel!

Ha úgy érzed, hogy ezt sikerült a lehető legjobban elképzelned, akkor tartsd a lapot a harmadik szemedhez, miközben mondd el ezt a varázsigét:

„Isten mindenütt jelen van és körbevesz. Mikor éjszaka nyugovóra térek, ő vigyáz rám és kézen fog, majd elkísér az Álmok Földjére, ahol felfedi előttem sorsom titkait és meglátom, miben lesz részem az idei évben.”

Most fújd el a gyertyákat, a kártyalapot pedig tedd a párnád alá! Feküdj le! Elalvás előtt gondolj arra, hogy belépsz az Állandósság lapba és meglátod a jövőt!

Üzenetet az Üzenettel: Vedd ki a cigánykártya pakliból az Üzenet lapot, majd gyújts meg egy kék gyertyát, majd egy üres lapra írd azt, hogy „Üzenet 2020-ból” és szignózd! Ezt követően, ha szeretnéd, akkor leírhatod, hogy mi az, amire kíváncsi vagy. Amikor végeztél a levélírással, akkor tedd azt borítékba, amire rakj még három érmét!

Ha ezzel megvagy, akkor képzeld el, hogy álmodban meglátod a jövődet. Amikor sikerült elég jól elképzelned azt, amit szeretnél, akkor mondd el a következő varázsigét:

„Valamit, valamiért, pénzt az isteneknek, megfizetem, hogy láthassam a jövőmet. Ma éjjel, engedjenek a hatalmas istenek betekintést nyerni a jövőmbe.”

Most égesd el a borítékot úgy, ahogy van! Fontos, hogy ügyelj a tűzbiztos körülményekre! A hamvakat hagyd az oltárodon. Abban az esetben, ha minden jól ment, akkor éjszaka belepillanthatsz a jövőbe. Másnap ásd el a hamut az érmékkel a kertedben vagy ahol tudod!

Vízjóslat a Lelkésszel: A cigánykártya Lelkész lapja hasonló szerepet tölt be, mint a Tarot Főpapnője. Ehhez a jósláshoz vedd elő a Lelkész lapot, majd gyújts meg két lila gyertyát, amelyek közé helyezz el egy tál vizet, miközben füstölj tömjénnel!

Vedd a kezedben a Lelkész lapot és nézd meg jól a képet! Összpontosíts a harmadik szemedre, képzeld magad a képre, hogy te vagy a mindent tudó, mindent látó Lelkész, aki kapcsolatban áll Istennel és a sorssal.

Amikor sikerült teljesen azonosulnod a Lelkésszel, akkor mondd el ezt a varázsigét:

„Én vagyok a Lelkész, kinek Isten ment megsúg, ha jónak látja és ha szépen kérem. Isten megosztja velem a jövőm történéseit, ha úgy akarja. Uram, ha méltónak találsz rá, ha szükségét látod és engeded, adj bepillantást az idei évembe.”

Most szorítsd a mellkasodhoz, a szívedhez, vagyis a lelkedhez, a lapot és nézd a vizet! Engedd el magad, mert nem kell feszülten koncentrálnod, hanem csak figyelj! A vízben képeket, jeleneteket láthatsz. Ha ez mégsem történne meg, akkor alvás közben, az álmaidban kaphatsz látomásokat a 2020-as évedről.

(Forrás: noiportal.hu)