Gonosz démonok, amelyekről azt hitték az emberek, hogy csak az év leghidegebb évszakában jelennek meg.
Yuki-Onna: A japán legendákban fehér bőrű, hosszú fekete hajú, fehér kimonót viselő démon Yuki-Onna, ami havazásnál jelenik meg, és szellemként, lábak nélkül siklik a levegőben. A japánok szerint a lény egy hóviharban elhunyt nő szelleme, aki többféleképpen gyilkol, hogy elfogyassza az áldozatai lelkét.
Néha gyenge jellemű férfiakra is lecsap, hogy csókkal, vagy szexuális úton, megölje őket, mint egy szukkubusz.
Kogukhpak: Az egyik legrégibb Yupik mitológia szerint több, mint 40 ezer évvel ezelőtt azt hitték az emberek, hogy az elhullt mamutok tetemei valójában olyan földalatti szörnyek maradványai, miket csak a Nap képes megölni, emiatt kizárólag a téli napforduló idején jönnek a felszínre.
Ijiraq: Elsősorban kisgyerekekre és naiv szívűekre veszélyes az alakváltó, aki csak akkor nem láthatatlan, ha felvesz valamilyen formát. Más elképzelések szerint egyfajta élőhalottról van szó, aki nem viseli el a síp hangját.
Mahaha: Elképesztően vékony, jégkék bőrszínű és rendkívül erős, inuit démon, ami késre hasonlító hosszú ujjaival aprítja fel az áldozatait. Folyton vigyorog és kuncog, mert élvezi az áldozatok kínzását.
Chenoo: Korábban emberek voltak ezek a kannibál lények, amik képesek emberi alakot ölteni. Állítólag az az ember változhat át ilyen téli szörnnyé, aki olyan szörnyű bűnt követett el, ami miatt nem maradhat ember.
Qiqirn: Egy vámpírkutya, vagy nagy és gonosz szellemkutya, ami teljesen csupasz, kivéve a lábat, a farka csúcsát és a szája körüli területet. A legendák szerint ezek a démonkutyák a téli hónapokban vadásznak, méghozzá magányos emberekre, hogy széttépjék őket. Aki képes kimondani, hogy „Qiqirn”, majd ugyanúgy ráparancsol, mint egy igazi kutyára, az megmenkülhet tőle.
Wendigo: Az Algonkin indián folklór szerint ez az észak-amerikai, félig ember-félig farkas eredetű, embereket evő lény 5 méter magas, és megtestesíti a falánkságot és a kapzsiságot. A legendák szerint az változhat wendigóvá, akit legyőzött a kapzsiság, de az sem érezheti biztonságban magát, aki részt vett kannibalizmusban, de olyan hiedelem is ismert, amely szerint a wendigo szelleme megszállhatja az embert, különösen azt, aki alszik.
Kallikantzaroi: Európa délkeleti részéről származik a legenda, amely szerint télen előbújnak azok a fekete lelkek, amelyek az év többi részében a föld alatt tevékenykednek azon, hogy elpusztítsák a világot, amit a világfaként képzeltek el.
A kallikantzaroik két karácsony között le akarják fűrészelni a Földet tartó fának az ágait és gyökereit. A legenda szerint sokféleképpen el lehet üldözni őket, ám a leghatásosabbnak tartott módszer az, ha begyújtunk a kályhába, amivel kifüstöljük a kéményen keresztül közlekedő démonokat.
Pal-rai-yuk: Óriási tengeri szörnynek képzelték el ezt az inuit teremtményt, amiről úgy hitték, hogy az Alaszkai-szigetek öblében él. A krokodilfejű, vastag szőrzetű és hat lábú pal-rai-yuk a vízbe rántotta az áldozatait.
A legendák szerint, ha valaki a víz közelében van, akkor hívhatja is démont, ami az év nagy részét a vízben tölti, de télen, köszönhetően a hónak, kikúszhat a földre.
Nuckelavee: A legenda szerint Skócia északi szigeteinek hótakarós dombjain futhat össze az ember a kentaurra hasonlító, de sokkal veszélyesebb lénnyel, aminek két fején hatalmas vörös szemek vannak.
Állítólag a nuckelavee lehelete annyira mérgező, hogy elég belőle egy kicsi, hogy a legerősebb ember is holtan essen össze. A múltban ezt a téli démont hibáztatták az éhínségért és a szárazságért. A rettegő falusiak attól féltek, hogy a nuckelavee megkínozza őket.
(Forrás: noiportal.hu)
Legutóbbi hozzászólások