Egy német terapeuta hozta nyilvánosságra a megdöbbentő történetet.kidA reinkarnációban sokan nem hisznek, ám még őket is gondolkodóba ejtheti, ha meghallják, hogy egy kisgyerek úgy beszél az előző életéről, mintha az természetes dolog lenne. Az ilyen történek legtöbbször nagyon meglepőek, sőt, egyenesen ijesztőek.

A reinkarnációval éppen ezért a tudomány emberei is foglalkoznak, így például Trutz Hardo, német terapeuta, aki kifejezetten a gyerekek előző életét kutatja. Ő volt az, aki megosztotta a világgal annak a 3 éves kisfiúnak az esetét, amit Dr. Eli Lasch írt le.

A gyermek a Szíria és Izrael közös határánál élt, és a drúz etnikai csoporthoz tartózott, tehát a kultúrájából adódóan hitt a reinkarnációban. A kisfiú egyszer az időseknek mesélte el, hogy pontosan emlékszik arra, hogy az előző életében meggyilkolták.

Lasch külön hangsúlyozta, hogy a kisfiú fején egy hosszú, vörös anyajegy volt látható, ami azért fontos, mert a drúzok hite szerint az anyajegyek arra utalnak, hogy az illető halálos sebet kapott az előző életében.

A kisfiú annyira élénken emlékezett a korábbi életére, hogy egyrészt elárulta, hogy baltával ölték meg, másrészt elvezette a felnőtteket arra a helyre, ahol élt, elmondta, hogy kik ismerősek a számára, és megnevezte a gyilkosát.

A még életben lévő tettes arcából minden vér kifutott, amikor a gyerek elmondta, hogy előző életében szomszédok voltak, és az illető akkor ölte meg a baltával, amikor valamin összevesztek. A kisfiú hozzátette, hogy tudja, hogy hova temette el a holttestet.

A gyerek először elvezette a rendőrséget a helyszínre, ahol egy rakás kő alól előkerült a test, és a megrongálódott koponya, majd azt mutatta meg, hogy hol van a gyilkos szerszám. A tettes ezek után elismerte, hogy ő ölt.

(Forrás: bizzarium.com)