Könnyen elkészíthetjük az álom-varázsitalt, ami biztos, hogy segít álomba szenderülnünk.
Ha őszinték szeretnénk lenni, akkor be kell vallanunk, hogy a következő főzet csak attól lesz varázsital, hogy el kell mellé mondanunk egy varázsigét, tehát a szkeptikus alvatlanságban szenvedők is bátran kipróbálhatják az alábbi „álom-varázsitalt”.

Amire szükségünk lesz:

Tej
Nádcukor
Fahéj
Vanília kivonat
Edény

A varázslat menete:

Vegyünk elő egy lábast, ami ne legyen túl nagy, majd öntsünk ebbe két csésze tejet. Tegyük a lábast a tűzhelyre, és közepes lángon melegítsük úgy, hogy ne forraljuk fel. Ha elég meleg a tej, akkor tegyünk bele két evőkanál nádcukrot, vagy hagyományos fehér kristálycukrot.

Keverjük össze a tejet a cukorral, majd adjunk hozzá 1/8 teáskanál fahéjat, egy teáskanál vanília kivonatot, vagy vaníliacukrot, és végül jó alaposan keverjük össze az egészet. Ha elkészült az italunk, akkor öntsük ki egy csészébe.

Most jön a varázsige:

„Ó nagy és hatalmas istenek és istennők.
Kérlek, áldjátok meg ezt az italt, hogy aki iszik belőle, az ellazuljon és megnyugodjon.
Így legyen.”

Ha ezt elmondtuk, akkor már csak annyi a dolgunk, hogy hagyjuk kihűlni a főzetet, amiért adjunk hálát az égieknek, majd kortyolgassuk el, és végül bújjunk be az ágyunkba. Pillanatokon belül meg fog nyugodni az elménk, és mély, békés álomba szenderülünk.

(Forrás: noiportal.hu)