Borzalmas tragédiák fűződnek a legismertebb drágakőhöz, amely a Hope, azaz remény nevet viseli.
Egyes kereskedők nézete szerint, egy ékszer árát jól fel lehet verni, ha kerekítenek hozzá egy tragikus történetet, vagy egyenesen elátkozottnak nevezik azt. A Hope gyémántnak nem volt szüksége ilyen mesére, mert a jelek szerint, valaki tényleg elátkozta a drágakövet.

A legenda egy lopással kezdődött, amit egy pap követett el. A 112,4 karátos gyémánt eredetileg Ráma Szita hindu istenség szobrának homlokát díszítette. A tolvaj innen lopta le, ám lebukott, és tettéért halálra kínozták. A drágakő vérrel, könnyel, szenvedéssel teli útja ezzel a kivégzéssel kezdődött, és még mindig nem ért véget.

A gyémánt 1642-ben bukkant fel újra. Akkor egy francia kereskedő, Jean Baptisre Tavernier kaparintotta meg. Huszonhat esztendővel később eladta a, történelemből jól ismert, XIV. Lajos királynak. A drágakő ebben az időben vesztett az értékéből, mert az udvari ékszerész annyira lecsiszolta, hogy csak 67 karátos maradt.

A gyémánt ekkor még nem a Hope, azaz Remény, nevet viselte, hanem a French Blue-t. A gyémánt az aranygyapjas rend szertartási ékszerei közé került, hogy csak ünnepek idején viselhessék.

Eleinte úgy tűnt, hogy nem hoz tragédiát senki fejére sem az ékszer, ám ez XIV. Lajos halálakor megváltozott. A megtört uralkodó ugyanis egy nagyon legyengült államot hagyott maga után. Ám nem ez volt a legnagyobb tragédia, amit a gyémánt okozott a királyi családban! Lamballe hercegnőt például az utcai csőcselék gyilkolta meg.

A gyémánt ezt követően a jól ismert Marie Antoinette kezébe került. Az ő életét guillotinenal oltották ki.
Az ékszert korábban megvásároló Taverniert, az indiai útja során, vad kutyák támadták meg, és marcangolták halálra.

A francia forradalom idején a gyémánt eltűnt. Legközelebb Angliában bukkant fel 1812-ben. Ott Daniel Eliason ékszerkereskedő találta meg a követ egy gyémántkereskedőnél. 1820-ban IV. György szerezte meg a drágakövet, amit 1830-ban 45,52 karátosra csiszoltak le.

Habár a kő megint vesztett az értékéből, az átkának az ereje csak erősebb lett, és gyorsan le is csapott, hiszen IV. György is ugyanolyan szegényen halt meg, mint XIV. Lajos.
A király halála után egy londoni bankár, Henry Philip Hope vásárolta meg a gyémántot. Ő volt az, aki Hope gyémántnak nevezte el a drágakövet.

Miután Henry meghalt, Hope a férfi unokaöccsének unokájához került, de ő se járt ezzel jól, mert hamarosan csődbe ment, és egy súlyos balesetben az egyik lábát is elveszítette. A balszerencsés férfi 1902-ben megszabadult a drágakőtől.

1909-ben Pierre Cartier vásárolta meg azt, és elkészítette hozzá a mára híressé vált foglalatot. Amikor elkészült, akkor Edward Belae McLean 180 ezer dollárért megvette az ékszert, és a feleségének ajándékozta.

Evalyn Walsh McLean makacsul hitt benne, hogy őt el fogja kerülni a drágakő átka, és csakis szerencsét fog hozni neki a gyönyörű Hope gyémánt. Mintha csak az ékszer megmakacsolta volna magát, hogy már pedig megmutatja az új tulajdonosának, hogy az átok mindenkire lecsap, sorozatos tragédiák kezdték érni Mrs. McLeant.

Először az édesanyja halt meg, majd két szolgálója. Az asszony ennek ellenére még mindig a szerencsében hitt, az átok pedig újra lecsapott rá, amikor a kilenc éves fiát halálra gázolta egy autó, a lánya pedig gyógyszer túladagolásban halt meg.

Evalyn azonban még ekkor is bizonygatta, hogy a drágakőnek semmi köze a szörnyű tragédiákhoz. A férje viszont nem osztotta az asszony véleményét. Mr. McLean rettenetesen belefáradt, hogy nem tudja rávenni a feleségét, hogy szabaduljanak meg a Hope gyémánttól, úgyhogy inkább elvált a nőtől.

1947-ben a Hope gyémánt Harry Winston, amerikai ékszerészhez került. Ő 1958. november 10-én elpostázta azt a washingtoni Smithsonian Intézetnek. S ezzel egy időre véget ért az ékszer átkozott útja, mert azóta is a múzeumban van a legalább százmillió dollárt érő Hope gyémánt, ami három éve új foglalatot kapott.

(Forrás: Life)