Sok menyasszony az egészségével játszik csak azért, hogy beleférjen az álomruhájába.brideHa esküvőről van szó, akkor általában háromféle nő létezik. Az egyik fogja a párját, a legközelebbi rokonokat, talán egy-két legjobb barátot, majd gyorsan elintézik a formaságokat, hogy utána ugyanúgy folytassák a közös életüket, mint eddig, hiszen az esküvő csak egy papír.

A másikfajta ara szereti, ha egy kicsit ünnepibb a ceremónia, több a vendég, a szertartást pedig ünneplés követi, de még ő sem kap hiszti rohamot, ha vörös rózsa helyett be kell érnie a rózsaszínnel.

A harmadik fajta menyasszony az, aki túl nagy feneket kerekít az esküvőnek, ahol mindennek tökéletesnek kell lennie, különben összedől a világ. Ő az, aki hajmeresztő diétákkal teszi tönkre az egészségét csak azért, hogy beleférjen a kislányként elképzelt ruhájába.

Azzal nincs baj, ha a nagy nap előtt szeretnénk leadni néhány felesleges kilót, de fontos, hogy ésszel álljunk neki a diétának. Lehetőleg ne 10 nappal a ceremónia előtt próbáljuk lefaragni a felesleget, hanem keressünk hosszabb ideig tartó, de biztonságos diétát!

Az is nagyon fontos, hogy soha ne hagyjuk figyelmen kívül a szervezetünk igényeit, hiszen a vőlegényünk nem azért kérte meg kezünket, hogy az oltár előtt úgy nézzünk ki, mintha kicseréltek volna, hanem azért, mert az elmúlt években, hónapokban erős érzelmi kapcsolat alakult ki köztünk.

Ennek tudatában az alábbi ártalmas diétákat kerüljük el messzire!

A vastagbél megtisztítása: A méregtelenítés fogalmát nem kell bemutatnunk, hiszen sokan a béltisztítással kezdik a fogyókúrát, ám a menyasszonyok körében csak mostanában terjedt el a diéta, amivel 13 kilótól lehet megszabadulni.

Ez eddig jól hangzik, legalábbis addig, amíg nem tesszük hozzá, hogy ezt az eredményt azzal éri el az ara, hogy napi hatszor van széklete, ami egyáltalán nem kényelmes. Habár a menyasszonyok pozitívan nyilatkoznak a módszerről, ami szépíti a bőrt, energikussá tesz, és sok méreganyagtól szabadítja meg a szervezetet, mégis nem árt tisztában lenni a mellékhatásokkal!

A végbél tisztás tulajdonképpen ugyanolyan, mint a hasmenés. A szervezet ilyenkor sok folyadékot veszít, ami dehidratációt okozhat, ráadásul megnő a különböző fertőzések megjelenésének valószínűsége.

A hCG diéta: Ennek a lényege az, hogy a fogyásra vágyó menyasszony hormont szed, ami mellett napi 500 kalóriát vihet be a szervezetébe, ami ugyebár messze elmarad a napi ajánlott mennyiségtől.

Jellemző, hogy azok, akik kipróbálják ezt a diétát, depresszióba esnek, folyton éhesek, fáradtak. A hCG egyébként egy olyan hormon, amit terhesség idején termel a szervezet, tehát egy olyan nő szervezetére, aki nem vár gyereket, egyáltalán nem gyakorol jó hatást. A diéta 9-13 kilót faraghat le az arákról.

K-E diéta: Ez a fogyókúrás módszer azt ígéri a menyasszonyoknak, hogy 6 kilótól fognak megszabadulni 10 hét alatt. A diéta annyira káros az egészségre, hogy senkinek sem ajánlott. A K-E a ketózisra, tehát a diéta mögötti agyagcsere-folyamatokra utal.

A módszer lényege az, hogy az ara 10 napon át csak speciális mixszel táplálkozhat, amiben fehérje és zsír található, szénhidrát pedig egyáltalán nem. Ez a mix nem akárhogyan kerül az ember szervezetében, hanem egy orron keresztül vezetett szondán.

A napi tápszeradag 24 órán keresztül csepeg egy üvegből/ampullából, amit a nők az erre a célra kifejlesztett kistáskában tartanak. A K-E diéta székrekedést, rossz leheletet okoz, de talán még az esküvő lefújását is, mert a vőlegény inkább visszakéri a gyűrűt, ha meglátja a párját, aki ezzel a borzalmas diétával próbál fogyni.

(Forrás: femcafe.hu)