„UGYAN KÉREM, MÉG EBÉD KÖZBEN IS FOGYÓKÚRÁT TARTSAK?” (KARINTHY FRIGYES)
MÁR JÓ NÉGY HÓNAPJA AZ „ÚJ ÉV-ÚJ ÉLET” TÍPUSÚ FOGADALMAKNAK, ÉS MÁRIS NYAKUNKON AZ AZ IDŐSZAK, AMIKOR EZERSZER IS MEGBÁNJUK, HOGY MÁR MEGINT NEM SIKERÜLT HIP-HOP KIVETKŐZNI MAGUNKBÓL ÉS ÚJJÁVARÁZSOLÓDNUNK, LEGALÁBBIS AMI A FÖLÖS KILÓKAT ILLETI.

A nap viszont hétágra süt odakint, virágillatfelhők kísérik utunkat még a városon át is, és ilyenkor egy kicsit mindenkiben felélénkül a változás, a megújulás, a felfrissülés vágya. Keresve sem találhatnánk tehát alkalmasabb időpontot arra, hogy egy kissé körülnézzünk az étkezési, például az ebédelési szokásaink háza táján, és kiseprűzzük a helytelen táplálkozás elemeit, hogy finom, egészséges ételekkel helyettesítsük őket.

AZ VAGY, AMIT MEGESZEL

Köztudott, hogy a magyar konyha remekei nem tartoznak a világ legegészségesebb étkei közé.

Ezt hallva általában megcsóváljuk a fejünket, vagy cinkosan kacsintunk annak jeleként, hogy ez is a „magyar virtus” részét képezi.

Valójában azonban érdemes komolyan venni az orvosok figyelmeztetéseit, mert olyan komoly betegségek lehetnek a helytelen táplálkozás következményei, mint a köszvény, a szívpanaszok, a magas vérnyomás és szövődményei, vagy a cukorbetegség.

kaja

LASSÚ VÍZ PARTOT MOS

Nehéz azonban megválni a régi hagyományoktól, a jól bevált receptektől, különösen akkor, ha a főétkezést, az ebédet általában nem otthon fogyasztjuk, hanem az iskolai menzán, majd a munkahelyi étkezdében vagy étteremben, gyorsétteremben.

Ez azonban nem jelenti azt, hogy Magyarországon, a gulyás és a hortobágyi palacsinta hazájában ne lehetne követni a helyes táplálkozás előírásait.
Ha szeretnénk megfogadni az alábbi jó tanácsokat, az egyik legfontosabb szabály az, hogy ne egyik napról a másikra akarjunk változtatni étkezési szokásainkon, hanem szép lassan, fokozatosan igyekezzünk megvalósítani az új étrendet.

kaja2

UZSONNÁSTÁSKA FELNŐTT MÓDRA

Legegyszerűbben úgy tudjuk felügyelni, hogy mi is az, amit fogyasztunk, ha mi magunk készítjük el az ebédünket. Az emberek többségének persze nincs ideje hazaugrani az ebédszünetben, legalábbis mifelénk.

Svájc egyes vidékein ezzel ellentétben délben hazaengedik az iskolásokat, hogy a családok együtt tudják elkölteni az ebédet.. Azt azonban megtehetjük, hogy magunkkal visszük az ebédünket, feltéve, hogy a munkahelyünkön van melegítési lehetőség.

kaja3

KONYHAI ÚJRAHASZNOSÍTÁS

Az is megoldás lehet, hogy az előző napról megmaradt vacsorából teszünk félre másnapra, vagy azt felhasználva dobunk össze magunknak valami táplálót, attól függően, hogy mi volt az esti menü, például egy finom tésztasalátát egy csirkehúsos szendviccsel.

Ha otthonról viszünk magunkkal ebédet, nemcsak pénzt és időt spórolhatunk meg magunknak, de végre fel is dobhatjuk az egyhangú ételválasztékot, különösen az évnek ebben a szakában, amikor a piacokon is lejjebb kúsznak a zöldségek, gyümölcsök árai.

kaja4

TIPPEK KEZDŐ REFORMEREKNEK

A fokozatosság elvét úgy is megvalósíthatjuk, hogy nem magukat a megszokott ételeket cseréljük le, hanem először csak beléjük csempészünk némi vitaminbombát, például paradicsomot vagy salátát teszünk a szendvicsekbe a felvágott és a sajt mellé, vagy feldobjuk némi zöldségkiegészítéssel a tésztaszószt.

Az ételek elkészítési módja is sokat számít az egészség szempontjából: olajban sütés helyett a húsokat inkább grillezzük, a zöldségeket pedig pároljuk.

Ezek mind olyan trükkök, melyekkel nemhogy rontanánk, hanem inkább gazdagítjuk az ételek ízvilágát, és egyúttal egy-egy lépést teszünk előre a helyes táplálkozás irányába.

kaja5

VELŐS PIRÍTÓST CSAK MÓDJÁVAL

Sokan gondolják úgy, hogy mindig a húsoknak kell az étkezések középpontjában állniuk, és a húsételek nélkül elképzelhetetlennek tartanak egy-egy kiadós ebédet. (Valójában azonban hús nélkül is lehet változatosan étkezni, gondoljunk csak a többszáz oldalas vegetáriánus szakácskönyvekre…)

Az efféle húsimádóknak érdemes azzal kezdeni az életmódváltozást, hogy a soványabb húsokat részesítsék előnyben (csirke bőr nélkül, sovány marhahús, stb.), és hetente egyszer-kétszer a hal váltsa fel étrendjükben a két- és négylábú állatok húsait.

És hogy mi nem ajánlott? Erre bárki választ tud adni, aki ismerősen mozog Krúdy Gyula regényeiben, novelláiban…

kaja6

EGÉSZSÉGES NYALÁNKSÁGOK

A főétkezés után sokszor kívánunk még valami finomságot desszert gyanánt. Ezt az igényünket többnyire olyan „bűnös” ínyencségekkel elégítjük ki, mint egy habos sütemény vagy egy jégkrémcsoda, melyek többnyire bővelkednek a mesterséges édesítőszerekben.

Következő alkalommal, ha édességgel akarjuk megkoronázni az ebédünket, válasszunk valamilyen gyümölcsöt! Egy fürt szőlő vagy egy mézédes dinnye is van olyan zamatos, ízletes, mint egy cukrászsütemény – ráadásul ezeket bűntudat nélkül is élvezhetjük!

kaja7

REFORMKONYHA FINN MÓDRA

Ha már túljutottunk a fent említett fokozatokon, és készen állunk arra, hogy felvételt nyerjünk a reformkonyha híveinek körébe, érdemes tanulmányoznunk a finnek módszerét, akik a nyolcvanas évek óta követik az úgynevezett „tányérmodellt”.

Ennek lényege az, hogy főétkezéskor a tányért félig zöldséggel, salátával, negyedrészt pedig a többi körettel (rizzsel, krumplival, tésztával) töltik meg, és csak a fennmaradó egynegyed rész marad a húsoknak, halaknak.

Mindehhez finom rozskenyeret és zsírmentes vagy zsírszegény tejet, írót fogyasztanak.

kaja8

EJ, RÁÉRÜNK ARRA MÉG?

Sajnos még mindig az a jellemző hogy az emberek idősebb korban kezdenek csak figyelmet fordítani az étkezések egészséges voltára, mikor egy-egy hozzátartozó megbetegedése, vagy az orvos figyelmeztetése rádöbbenti őket a változás szükségességére.

A patópáluras hozzáállás is hozzájárul ehhez, pedig olyan egyszerű dolgokkal is elősegíthetjük szervezetünk épségét, hogy sült krumpli helyett az ezernyi salátaféle valamelyikét, cukros üdítők helyett pedig az ásványvizeket részesítjük előnyben.

A koplalás és a falás között érdemes megtalálni az arany középutat, mert egy finoman elkészített, egészséges ebéd egész napunkat bearanyozhatja!

kaja9