Az általad választott falevél alapján megkapod az életmódtanácsot.

Első falevél: Ha az összes falevél közül az elsőt választottad, akkor az ahhoz tartozó tanács szerint változtatnod kell az érzelmi életeden 2024 végéig! Ez arra is vonatkozik, ha párt keresel, és arra is, ha kapcsolatban élsz, mert mindenképpen változás vár rád ezen a téren az év utolsó hónapjaiban. Most ne hallgass arra, amit a körülötted lévő emberek mondanak, csak a szíved szavára figyelj!

Második falevél: Ha a második falevelet választottad, akkor a neked szóló tanács szerint jelenleg kimondottan stresszes és zsúfolt lehet az életed, ezért pihenésre van szükséged 2024 végéig, mert ellenkező esetben akár le is betegedhetsz. A legjobb az lenne, ha a téli szünetet és a karácsonyt wellnessezéssel töltenéd szeretteiddel.

Harmadik falevél: Ha a harmadik falevél fogott meg, akkor az ahhoz tartozó tanács szerint rendkívül kreatív időszak vár rád, ami egy kicsit kimozdít a komfortzónádból 2024 végéig. Igyekezz az eddiginél jobban bízni magadban, ugyanis sokkal erősebb vagy annál, mint hiszed! Te minden helyzetben feltalálod magad, köszönhetően annak, hogy igazán kreatív és leleményes vagy.

Negyedik falevél: Ha a belső hangodra hallgatva a negyedik falevelet választottad, akkor az ahhoz tartozó tanács szerint fordíts nagyobb figyelmet a szakmai életedre, mert 2024 végéig olyan időszak vár rád, amelyben változás vagy előrelépés történik a karrieredben. Eleinte kissé felgyorsulnak az események, de erre szükséged lesz ahhoz, hogy elérd a célodat még az év vége előtt.

Ötödik falevél: Ha az ötödik falevél tetszik a legjobban, akkor az ahhoz tartozó tanács szerint kicsit jobban kellene figyelned a dolgaidra 2024 végéig. Ezekben a hónapokban jól tennéd, ha eldöntenéd, hogy mi az, ami valóban fontos szerepet tölt be az életedben! Ha egy kicsit magabiztosabb leszel, akkor rá fogsz jönni, hogy nem is kell sok minden ahhoz, hogy boldog légy.

Hatodik falevél: Ha a megérzésed azt súgta, hogy válaszd a hatodik falevelet, akkor a neked szóló tanács szerint eljött az ideje annak, hogy a jövőddel foglalkozz, ugyanis túl sokat gondolkodsz a múlton. Felejtsd el végre a negatív történéseket, és összpontosíts a jelenre, valamint tervezd meg a szebb jövődet! Ha hajlandó leszel mélyen magadba nézni, akkor 2024 végére rá fogsz jönni, hogy mire van a legnagyobb szükséged.

Hetedik falevél: A hetedik falevélhez tartozó tanács szerint figyelj sokkal jobban a körülötted lévő emberekre 2024 végéig, mert mostanában elhanyagoltad azokat, akik a legközelebb állnak hozzád, így a barátaidat is! Az év utolsó hónapjaiban menj el kirándulni a családoddal és szórakozzatok a barátaiddal!

Nyolcadik falevél: Ha az utolsó falevél nyerte el a leginkább a tetszésedet, akkor az ahhoz tartozó tanács szerint ne hasonlítsd össze magad senkivel, ugyanis megvan a saját életritmusod! 2024 végéig meg kell tanulnod, hogy ne töltsd azzal az életedet, hogy ennek, vagy annak a mércének akarsz megfelelni! Az év utolsó hónapjaiban ideje, hogy a saját utadat járd! Ne függj senkitől, éld az életedet úgy, ahogy azt a szíved súgja!

(Forrás: tudasfaja.com)