Japánban, Oroszországban, de Tibetben is már szokások élnek.Míg mi magyarok általában cukorral vagy mézzel isszuk a teát, addig a világ különböző országainak megvannak a saját teázási szokásai, amelyek akár évszázados múltra is visszatekinthetnek.

Argentína: Az argentinok nemzeti teája, az istenek italának is tekintett, yerba mate, ami a névadó gyógynövényből készítenek. Az italt kis edényben, esetleg szárított calabazában, vagyis tökben készítik el, és a bombilla nevű, speciális szívószállal isszák meg.

Ha valakit megkínálnak vele, akkor az illetőnek nem szabad megköszönnie, mert az visszautasítást jelent. Az is modortalanság, ha a vendég megkeveri a teát, ugyanis ezzel azt kommunikálja, hogy nem bízik a készítő szakértelmében. Habár hagyományosan nem ízesítik a teát, mégis a fiatalabb generációk már adnak hozzá cukrot vagy mézet.

Japán: Sokféle teaszertartással büszkélkedhet Japán, ahol a mozdulatokat is gondosan koreografálták. A rituálé része az otthon előkészítése, ahova a vendégeket várják, az edények érkezésének helyes sorrendje, az eszközök tisztítása, felmelegítése, a teafőzés és a takarítás.

A szertartás részleteit napszaktól és évszaktól függőn változtathatják a japánok, akik esetében a legnépszerűbb tea a porított matcha, amihez édességeket kínálnak, hogy azzal ellensúlyozzák az ital keserű ízét.

Oroszország: Az oroszok tradicionális teája akkor született, amikor a szűkös években az embereknek mindent ki kellett hozniuk egy ételből vagy italból. A zavarkát szamovárban, azaz a híres orosz fémtartályban főzték, rendszerint fekete teából, majd bögrékben kínálták.

Az oroszok nem töltik tele a bögréjüket, általában egy ujjnyit, vagy annál kevesebbet isznak az erős teából, amit igény szerint forrásban lévő vízzel hígíthatnak fel. Az oroszok nem ízesítik az italt, de a vendégeknek tejet, cukrot és harapnivalót kínálnak mellé.

India: Nagy teatermesztő- és fogyasztó ország hírében áll India, ahol a legkedveltebb ital a fekete teából, fahéjból, gyömbérből, szerecsendióból, szegfűszegből, kardamomból és borsból készült chai keverék.

A szinte minden utcasarkon megvásárolható fűszeres tea az indiaiak életének szerves része. Ők ezt kortyolgatják menet közben, és ezzel kínálják meg a vendégeiket is. Az árusok kis, agyagból készült csészékben kínálják a chai keveréket, néhányan pedig úgy vélik, hogy az agyag nagyon fontos, mert a nemzeti ital attól kap jellegzetes ízt.

Tibet: A tibetiek soha nem fogják megkérdezni a vendégüket, hogy citrommal vagy tejjel kéri-e a teát, ugyanis ők sózott vajat használnak az ízesítéshez. Tibet jellegzetes teája a po cha, aminek elkészítéséhez órákig forralják a fekete teát, majd tejet, sót és jakvajat kevernek bele.

Marokkó: Menta, zöld tea és nagy adag cukor keverékéből készítik a touareg teát, más néven maghrebi mentateát, amit magas, vékony falú üvegpohárban, három adagban szolgálnak fel. A marokkói közmondás szerint „az első pohár szelíd, mint az élet, a második erős, mint a szerelem, a harmadik keserű, mint a halál”. Ha valaki nemet mond valamelyik fordulóra, azt a marokkóiak modortalanságnak veszik.

Egyesült Királyság: Angliában a XVII. században jelent meg a tea, de még kétszáz évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy megszülessen a britek délutáni teázása, ugyanis 1840-ben még nem volt étkezés a déli ebéd és a nyolc óra körüli vacsora között.

Anna Russell, Bedford hercegnője azonban nem bírta ki evés nélkül estig, ezért megkérte a személyzetet, hogy délután négykor szolgáljanak fel neki süteményeket vagy kisebb szendvicseket és teát.

A hercegnő példáját később Anglia felső osztálya is követte, majd az elterjedt az egész országban, ahol napjainkban az emberek el sem tudnák képzelni a napjukat tea nélkül.

(Forrás: divany.hu)