Balogh Felícia a Facebookon osztotta meg a hétköznapi vonatozásból lett esettanulmányt.
Balogh Felícia munkába indulás előtt mosta meg a haját, ezért a kissé nyirkos hajjal szállt fel a fűtetlen vonatra, ahol az egyik utas lehúzta az ablakot. Felícia úgy döntött, hogy a fejére húzza a kendőszerű sálját.
Hamarosan a magyar lánynak feltűnt, hogy az emberek hogyan kezdenek reagálni. A hétköznapi útból született esettanulmányt a Facebook-oldalán osztotta meg Felícia.
Íme a poszt, ami elkeserítő képet fest a mai valóságról:
„Hogyan legyen mindig helyünk a tömegközlekedésen, avagy egy véletlen társadalmi kísérlet
A hét egyik reggelén a négyeshatoson egy idős kendős, elmaradhatatlan nejlonzacskós zoknis papucsos néni, egy párnával a hóna alatt, énekelve sétált végig.
Mindenki félrehúzódott, ami nem volt kis teljesítmény a nagy tömegben. Néhányan még a helyüket is átadták. Akkor azt gondoltam, hogy „nahh, most megvan a tuti módszer, lehet, hogy alkalmazni kéne”.
Egészen addig ezt tartottam volna befutónak, ha nem történik meg velem a következő eseménysor. Pénteken, kora este, lelkesen igyekeztem a munkahelyemre, a MÁV szolgáltatásait kiélvezve, fűtés nélkül.
Szerencsére nem volt nagy tömeg. Az egyik öreg néni önkényesen letolta az ablakot. Én pedig, tekintve, hogy indulás előtt sietve mostam hajat, ráadásul nálam a fázás egy életérzés, a sapkámat pedig otthon hagytam, a tavasz reménye miatt, úgy gondoltam, hogy a fejemre teszem a kendő-szerű sálamat, elvégre néha a szükség felülírhatja a látványt.
Ezt követően békésen elmerültem a Közigazgatási eljárásról szóló törvénybe, majd óhatatlanul is felfigyeltem a velem egy kocsiban ülők reakciójára. Egy 18 év körüli srác riadtan hátrapillantgatott, végül úgy döntött, hogy továbbáll, és átült egy másik kocsiba.
Két neonáci tag a felszállásuk után kezdett el nagyon nézegetni. Sutyorogtak, miközben felém – felém böktek az ujjukkal, aztán végül az egyik ezt mondta a másiknak: „Figyelj, most nincs időnk EZT itt elintézni, és balhézni, mert le kell szállnunk, vár XY” – akinek ezt ezúton is köszönöm.:) Nagyjából ekkor jöttem rá, hogy mi nem stimmel a megjelenésemmel.
A szomszédos ülésre leült egy anyuka a 14 év körül lányával, aki többször, igazi félelmet sugárzó tekintettel, méregetett, miközben MAGYARUL egy rövid telefonbeszélgetést ejtettem meg anyukámmal.
Majd jött a kalauz, akivel elcsevegtek. A kalauz egy gyors fintorral keresztülnézett rajtam, és anélkül, hogy kérte volna a bérletemet, elviharzott. Ezután a kislány az anyukájának non-verbális kommunikációval adta a tudtára, hogy én lennék a zavar a gépezetben, erre az anyuka frappánsan ennyit mondott: „Na gyere, elülünk INNEN, EMELLŐL” mutatott megvetően felém…
Ezt követően egy kósza utasra is ráhoztam a frászt. Meg kell mondjam, a neonácikon kívül SENKI nem szállt le, hanem másik vagonba szálltak át láttomra. Így maradtam egyedül a kocsiban, félreértelmezett arab terroristaként. Vagy talán sabbatra tartó zsidóként, vagy egy kicsit tradicionális romaként, vagy egy konzervatív vallás képviselőjeként…. 2017-ben, de talán, egy kicsit 1944-ben is?
Pedig csak egy MAGYAR voltam, aki nem szeretett volna megfázni, egy NŐ, aki soha nem tudja becsukni a a MÁV-ablakot, egy antiszociális UTAS, aki nem akart átülni a szomszédos zsúfolt, bár kevésbé huzatos vagonba. Egy EMBER, akit a vonaton senki nem látott annak.
Egy majdnem ÁLDOZAT, akit kis híján megtámadtak egy KENDŐÉRT…. Próbáltam mosollyal nyugtázni a dolgot, sőt eljátszottam a gondolattal, hogy végigsétálok így a nyugatiban és a villamoson, de erről letettem.
Tudom, terrortámadások, tudom, megoldatlan bevándorlás-probléma, de arra, hogy ez az ellenségeskedés még mindig ilyen erős beidegződés az emberekben, a nyilvánvaló ellentétes jelek ellenére is, hát erre soha nem gondoltam volna. Mit tesz velünk a gyűlöletkeltés?”
(Forrás: szeretlekmagyarorszag.hu)
Legutóbbi hozzászólások