Hét történet a tragikus sorsú hajó utasairól, akikről talán soha nem hallottál.Titanic1912. április 10-én, a southamptoni kikötőből indult útjára a Titanic, korának legnagyobb és legfényűzőbb óceánjárója. A hajó soha nem érhette el a célját, New Yorkot, mert a kifutás után négy nappal, este 23 óra 40 perckor, nekiütközött egy jéghegynek, majd másnap hajlani 2 óra 20 perckor elsüllyedt. A hajózás történelmének egyik legnagyobb szerencsétlenségében 1500 ember halt meg, míg 705 túlélte a katasztrófát.

Habár ezeket a tényeket mindenki ismeri, mégis most hét olyan emberi történetet ismerhetünk meg, amelyeket csak kevesen ismernek.

A két elveszett gyermek: A felnőtt férfi utasok nem hagyhatták el a süllyedő Titanic fedélzetét, ezért egy apa a mentőcsónakba tette a két gyerekét, akiktől elbúcsúzott. A gyerekeknél nem volt irat, és csak franciául beszéltek, ezért a mentőhajó, a Carpathia számára rejtély volt, hogy kik lehetnek a fiúk. A gyerekekről fotót készítettek, amit abban a reményben küldtek Franciaországba, hogy ott előkerül a családjuk.

Eközben egy francia anya kétségbeesve kereste a gyerekeit, akiket az apjuk, Michel Navratil, „Mr. Hoffmann” álnéven elrabolt, hogy új életet kezdjen velük az USA-ban. Végül az anyuka visszakapta a fiait.

Edward és Ethel Beane: A házaspár a nászútját töltötte a Titanic fedélzetén, és makacsul hitte, hogy a hajó annak ellenére eljut New Yorkba, hogy nekiütközött a jéghegynek. Ethel nem szívesen szállt be a mentőcsónakba, mert Edwardnak a hajón kellett maradnia. A házaspár távolodott egymástól, de ezt a férfi nem fogadta el, és a mentőcsónak után ugrott. Edwardnak sikerült utolérni a feleségét.

Francis Browne atya: A Titanic első osztályán utazott Francis Browne atya, a jezsuita plébános, aki a nagybácsijától kapta a Titanic első útjára szóló jegyet. Az atya izgatottan várta, hogy egy ilyen fényűző hajón utazhat, ráadásul a történelmének első útján.

Browne rengeteg képet készített, amelyek később világhírűvé tették. Míg a legtöbb utas New Yorkba tartott, addig a plébános Írországban, az utolsó előtti állomáson, Queenstownban (ma Cobh) szállt le, mert nem fogadta el azt az ajánlatot, amely szerint egy gazdag házaspár kifizette volna a jegyét New Yorkig.

Jack Phillips: A vezető távközlési tiszt morzejelekkel fogadta és továbbította a Titanic útja. Phillips sok jelzést kapott a környező hajóktól, akik a jéghegyekre figyelmeztették. Phillips még akkor sem hagyta el a posztját, amikor a kapitány felmentette a feladata alól. A férfi egészen hajnali 2 óra 13 percig küldte a vészjelzést. Három perccel később a Titanic elsüllyedt. Phillips az egyik mentőcsónakban halt meg.

James Moody: A Titanic hatodik tisztje inkább a halált választotta, mint azt, hogy beül a mentőcsónakba. A férfi már a hajó kifutása előtt megmentette hat matróz életét, mert nem engedte fel a fedélzetre a késve érkezőket. Később többször felajánlottak neki egy-egy mentőcsónakot, de ő folyamatosan nemet mondott.

Rothes grófnője: Az utasok között volt Lucy Noel Martha Dyer-Edwards, a skóciai Rothes grófnője is, akit az unokatestvére, Gladys Cherry kísért el. A grófnő szándéka az volt, hogy az Egyesült Államokban találkozik a férjével, a gyerekeivel, és új életet kezd New Yorkban.

A két nő hajnali 1 órakor szállt be a 8-as számú mentőcsónakba, ami elsőként hagyta el a hajót. A grófnő több, mint egy órán keresztül felügyelte a kormányzást, majd átadta a helyét az unokatestvérének. Később New Yorkban segített a túlélők körüli munkában.

Thomas Millar: Három hónappal a felesége halála segédgépészként csatlakozott a Titanic legénységéhez Millar, aki egy-egy pennyt adott a gyerekeinek, akiknek a lelkére kötötte, hogy csak akkor költhetik el a pénzt, ha hazaért, ám ez nem történt meg. Millar kisebb gyereke, Thomas elköltött a pénzt, de a nagyobb, Ruddick megtartotta a pennyt, ami még ma is a család tulajdona.

(Forrás: szeretlekmagyarorszag.hu)