Minden, amit tudnunk kell a negatívnak bélyegzett érzelemről.
A Pallas Nagylexikonban így szól a káröröm fogalma: „mások baján érzett öröm, amely gyűlöletből vagy rossz akaratból, gonosz szívből ered. Ennyiben rokon az irigységgel. A jó ember mások örömén örül, mások szenvedését maga is szenvedéssel érzi; a gonosz ember megfordítva mások baján örül, míg mások szenvedése megelégedéssel tölti el.”
A kutatók úgy gondolják, hogy ennél sokkal árnyaltabb a káröröm, ezért nem szabad gonosz érzelemnek bélyegezni, hiszen nem minden helyzetben más szándékos és jóleső kinevetéséről van szó, hanem csak a saját kisebbrendűségi érzésünk gyógyításáról. Ha tehát a barátainkkal, ismerőseinkkel, más szeretteinkkel szemben jóindulatú, jó szándékú személyként viselkedünk, akkor nem kell bűntudatot éreznünk, ha olykor kárörömöt érzünk.
Richard H. Smith, a Kentucky Egyetem pszichológia professzora szerint perverznek tűnhet, de valójában van adaptív funkciója a kárörömnek. A professzor elmondta, hogy a káröröm a társadalmi összehasonlításból ered, ami lehetővé teszi, hogy értékeljük a tehetségünket, rátermettségünket, javítsuk az énképünket, és behatároljuk a szociális rendben betöltött szerepünket.
Lehet, hogy fel sem fogjuk, hogy valójában szükségünk van erre az összehasonlításra. Logikus például, hogy többszörös örömöt érzünk, amikor úgy érezzük, hogy a káröröm megérdemelt, mert kudarcot vallott az, akinek a magasabb státusza rombolta az énképünket.
Dr. Smith véleménye az, hogy a modern kultúrát az állandó összehasonlítás élteti, ami a hirtelen született hírnéven, majd bukáson alapul. Erre jó példa az, hogy az egész világon több millióan nézik a valóságshowkat.
Ezeket a műsorokat senki sem azért követi figyelemmel, mert szeretne bepillantást nyerni az emberi létbe, hanem azért, hogy milyen nevetséges, kínos szituációkba hozzák magukat a szereplők. A nézőket megnyugtatja, hogy nem velük történnek meg ezek, tehát a nézők úgy érezhetik, hogy a valóságshow-celebekkel ellentétben, értelmes, intelligens emberek.
Habár a káröröm hasonlít az irigységre, mégsem ugyanaz a kettő. Az irigységet az váltja ki, ha valaki szerencsés, sikeres, míg a káröröm akkor jelentkezik, ha mást balszerencse ér. Adrian Furnham szervezeti pszichológus elmondta, hogy a kárörömöt mindenki megtapasztalja, de vannak, akik tudatosan keresik azt. Ők az irigy, bosszúálló, ellenséges emberek, akik arra pazarolják az energiájukat, idejüket, hogy mást támadjanak, pedig a saját útjukat kellene kikövezniük.
Russel Spears, a Cardiffi Egyetem munkatársa szerint a kárörömöt felerősítheti a csoporthatás, mert abban az esetben, ha egyedül érzünk kárörömöt, akkor azt nem hangoztatjuk, mert nem vagyunk rá büszkék, hogy más szerencsétlensége boldogsággal tölt el.
A csoportban már különböző érzelmek kimutatása a lojalitás, összetartás jele lehet. Ha látjuk, hogy más osztozik az örömünkben, akkor bátrabban kimutatjuk a kárörömünket. Ebben a helyzetben kiderül, hogy a káröröm létezik, ez pedig minden csapattagot bátrabbá tesz.
A kárörömmel kapcsolatos legérdekesebb és legzavaróbb felfedezés az, hogy egy kutatásban azok a sport drukkerek, akik a legnagyobb mértékű kárörömöt érezték, ha az ellenfél hibázott, egyben a legagresszívabb alanyoknak is bizonyultak.
A köröm csak addig természetes reakció, amíg nem egy komoly szerencsétlenségről van szó. Ha tehát passzív érzelem marad, nincs közünk más balszerencséjéhez, nem jár tettlegességgel, addig a káröröm javíthat az önértékelésünkön, emlékeztetve arra, hogy az irigylésre méltó emberek ugyanolyan esendően, mint bárki más.
(Forrás: divany.hu)
Legutóbbi hozzászólások