Melyik típus jellemző ránk, és mit tehetünk ellene?
Nehezen szedjük össze magunkat: Ebbe a kategóriába tartózunk, ha rendszeresen tapasztalunk megmagyarázhatatlan fájdalmakat. Reggel szinte képtelenek vagyunk felkelni. A legkisebb stresszre is rosszul reagálunk.
A tünetetek oka az, hogy a testünk nem termel kortizolt, ami azért baj, mert a stresszhormonnak jó hatása is van, például segít az immunrendszer felpörgetésében. Ha nincs kortizol a szervezetünkben, akkor a betegségekkel, fájdalmakkal szemben sem tudunk megfelelően védekezni.
A megoldást számunkra a legalább 70 százalék kakaótartalmú csoki. Az étcsokoládé növeli az endorfin nevű boldogsághormont a szervezetünkbe, ami így képes lesz fellépni az apró fájdalmakkal szemben.
A jóga, meditálás is jó megoldás, mert ezekkel helyreállíthatjuk a testünk stresszválaszát, ellazulhatunk, a gondolataink a jelenben maradhatnak, az immunrendszerünk pedig megerősödhet.
Túl gyakran érezzük magunkat letargikusnak: Ebbe a típusba tartózunk, ha nehezen fejezzük ki az érzelmeinket. Gyakran mélabúsnak érezzük magunkat. Az intenzív érzelmeket ritkán éljük meg.
A paraszimpatikus, azaz a nyugalomért felelős idegrendszerünk igen aktív. Ritkán tapasztalunk érzelmi hullámvölgyeket, de gyakran nem tudjuk, hogy mire vágyunk, mert közömbösek, kedvetlenek vagyunk.
Írjunk naplót, hogy közelebb kerülhessünk önmagunkhoz és az érzelmeinkhez. Nem kell oldalakat teleírnunk, de naponta néhány sorban jegyezzük le az elfojtott érzéseinket, mert akkor jobban ki tudjuk fejezni magunkat. A naplóírással örömtelibb lesz az életünk, és nem fogjuk azt érezni, hogy valaki más életét éljük.
Túlpörgetjük magunka: Ha ebbe a kategóriába tartózunk, akkor ambiciózus emberként hajszoljuk a sikert. Hétvégén szinte összeesünk a fáradtságtól. Állandó mozgásban vagyunk.
A szervezetünkben nem csak a kortizol magas, hanem erős paraszimpatikus idegrendszerrel is rendelkezünk, ez pedig a test nyugalmi állapotáért felel. Ennek a következménye az, hogy nem érezzük, hogy hol vannak a határaink.
Képesek vagyunk a végkimerülésig hajtani magunkat, állandóan túlórázunk, és egyszerre milliónyi dologgal foglalkozunk. Addig nem lazítunk, míg össze nem omlunk, és akkor sok idő kell, hogy újra összeszedjük magunkat.
Reggelizzünk tojást, mert az esszenciális fehérjéknek nagy szerepe van az idegingerek átviteléhez szükséges vegyületek képzésében (dopamin, norepinefrin). Ezek nagyon csökkennek a szervezetben, ha túlságosan stresszesek vagyunk.
A vegyületek fájdalomcsillapítóként hatnak a központi idegrendszerre. Együnk fehérjében gazdag ételeket, például halat, csirkét, sovány marhahúst, tökmagot, mogyorót, gomolya túrót, teljes kiőrlésű gabonaféléket, és szezámmagot, mert így megelőzhetjük a kiégést.
Folyton aggódunk: Ebbe a kategóriába tartózunk, ha a feszültségtől gyakran megfájdul a fejünk. Nehezen lazítunk. Állandóan aggódunk, tele vagyunk feszültséggel.
A szervezetünkben nagyon magas a stresszhormon szintje. Jellemző ránk, hogy egyszerre több feladatot végzünk, illetve képtelenek vagyunk lazítani. Amikor hazaérkezünk, akkor sem pihenünk, hanem a telefonunkon ellenőrizzük, hogy holnap mennyi feladat vár ránk.
Esetünkben a barátainkkal közös gyaloglás, futás jelenthet megoldást. Az aerobik mozgás segít, hogy a szervezetünk kortizol szintje redukálódjon. Keressünk olyan mozgást, amit szeretünk!
Fontos, hogy elhívjunk legalább egy barátot, mert ő megakadályozhatja, hogy aggódni kezdjünk a munka miatt. A legjobb, ha reggel mozgunk, mert akkor frissen vághatunk bele a napba, illetve a kortizolszint ilyenkor a legmagasabb a szervezetünkben.
(Forrás: astronet.hu)
Legutóbbi hozzászólások