Minden, ami nélkül ne induljunk el a vízhez!Nyáron, ha nem nyaralunk, akkor legalább a hétvégét megpróbáljuk strandolással tölteni, hogy kicsit pihenjünk, kikapcsolódjunk és feltöltődjünk. Ehhez azonban szükség van néhány dologra, amit nem hagyhatunk ki a strandtáskából!
Lábbeli: Sokan strandpapucsot, szandált visznek magukkal a strandra, de ennél jobb ötlet egy könnyű, belebújós pamut cipő vagy mokaszin, mert ezzel nem fogjuk megégetni a lábunkat a forró kövön, homokban. Ha a tengerhez utazunk, akkor vigyünk magunkkal gumiszandált, ami életmentő lehet a sziklás, köves partszakaszon!
Strandruha: Ha napozunk, vagy úszunk, akkor elég a fürdőruha, de amikor megyünk a strandra, esetleg elmegyünk enni, inni valamit, majd indulunk haza, akkor kell valamilyen ruha, amit felvehetünk a fürdőruha fölé.
Törülköző: Teljesen egyértelmű, hogy törülközőre szükségünk lesz, ám ne sajnáljuk a pénzt, egy minőségi strandtörülközőre, hiszen sokat fogjuk mosni, ráadásul a sós, klóros víz sem tesz jót az anyagnak, ahogy a homok sem.
Napszemüveg: A bőrünk mellett, a szemünket is védenünk kell, ezért vigyünk magunkkal egy napszemüveget, ami beszélgetésnél, olvasásnál, napozásánál is jól jön.
Olvasnivaló: Ha azt tervezzük, hogy egész nap a strandon leszünk, akkor vigyünk magunkkal egy könyvet, magazint, vagy keresztrejtvényt, amivel elüthetünk pár órát. Erről akkor se feledkezzünk meg, ha barátokkal, családdal megyünk, mert nem fogunk egész nap beszélgetni, és az üresjáratoknál jól jön az olvasnivaló.
Napolaj: Nagyon fontos, hogy a bőrünket megóvjuk a leégéstől! A napolaj legalább 20-as faktorú legyen, és rendszeresen, alaposan kenjük be magunkat vele!
Víz: Sokan nem törődnek a megfelelő folyadékpótlással, ami nagy hiba, mert főleg nyáron fontos, hogy rendszeresen igyunk, ezért mindig legyen nálunk egy üveg hideg víz!
(Forrás: marmalade.hu)
Legutóbbi hozzászólások