Bölcs dolog, vagy felelőtlenség 40 évesen vágni bele a gyerekvállalásba? Mi történik akkor, ha egy nőnek nincs lehetősége korábban szülni?
A köztudatban elterjedt az a sztereotípia, hogy csak a karrierista nők szülnek későn, vagy azok, akik túl önzőek ahhoz, hogy a fiatalságukat feláldozzák az anyaság oltárán.
Nagyo
n kevés szó esik azokról, akik egészen más okokból nem vállalnak előbb gyereket. Ők azok a nők, akik meddőséggel küzdenek akár évtizedekig, vagy azok, akik egész egyszerűen nem találják meg az igazit, hiába keresnek, hiába szeretnének családot alapítani.
A meddőségről rengeteg írás született már, mégsem lehet róla eleget beszélni. Azt, hogy milyen érzés minden hónapban szembesülni a kudarccal, csak az a nő tudhatja, aki legalább egy évig próbálkozik a teherbeeséssel sikertelenül. Ezt megélni talán a legnehezebb az ember életében. Először még izgalommal várja az illető az új hónapot, hiszen minden új hónap egy új kezdet, egy új lehetőség. Egy idő után rettegve várja azt a napot, amikor „nem kellene megjönnie”. Minden apró jelbe belemagyarázza, hogy talán ez már a terhesség jele. Eleinte ezreket költ terhességi tesztekre, később még többet, hiszen mindig van esély. Aztán elkezdődik az orvoshoz járás kálváriája, és közben telnek a hónapok, az évek.
A nők másik része egyedülálló, és bár már nagyon szeretne családot, nem találja meg azt a férfit, akivel összeköthetné az életét. Rengeteg idő elmegy az igazi keresése közben. Kezdődik a buliba járással, hiszen ott a legkönnyebb ismerkedni. Egy idő után aztán egyre többen jutnak el a társkereső irodákig, vagy társkereső oldalakig. Azonban ez sem garancia, van, aki így megtalálja a férfit, akire vágyott, de sokan így sem. Közben pedig telnek az évek.
A fenti kategóriákba tartozó nők közül szerencsések azok, akiknek 40 éves koruk előtt sikerül babát szülniük. Akik pedig csak a negyedik x környékén válnak szülővé, azok is pontosan olyan boldogok, és pontosan olyan lelkesen várják az új családtagot, mint fiatalabb társaik.
Ebben a korban azonban már olyan problémákkal szembesül a szülő, amiken nem lehet változtatni. Az „ifjú” anya szülés után, abban az időszakban, amikor amúgy is tombolnak a hormonok, rádöbben arra, hogy addigi gondtalan élete egy csapásra megváltozott, és bármennyire is áhítozott a gyermek után, el kell telnie egy kis időnek ahhoz, hogy feldolgozza, már semmi sem lesz a régi, és a baba mostantól mindig ott lesz.
Vége a lusta vasárnapoknak, és annak a fajta szabadságnak, amit addig megszokott. A következő nagy felismerés, hogy a gyerek még csak érettségizni fog, mikor a szülei már közelednek a nyugdíjhoz. Hogyan fogják eltartani, egyetemre járatni a nyugdíjból? Lesznek e egyáltalán nyugdíjas éveik, vagy dolgozniuk kell, amíg csak bírnak, hogy legyen elég pénz? Oda az álmok a nyugdíjas kori utazgatásról, a tengerjárókon töltött méregdrága vakációkról, a kényelmes semmittevésről. Harmadikként, és ekkor már tényleg könny szökik az ember szemébe: vajon meddig él a szülő? Megéri e legalább a 70 éves kort, hogy esetleg lássa az unokáit is, hogy legalább 30 éves koráig ismerje a gyermekét?
Nehéz ezek felett napirendre térni, és feldolgozni, de szerencsére a legtöbb embernek sikerül. Az a boldogság, amit egy gyermek ad, és amit csak a gyermek tud adni, mindent megér, és mindenért kárpótol. Nem számít, hány évesen válik valaki szülővé, csak az a kis ember számít, aki nélkül már el sem tudja majd képzelni az életét.
(Kép: blog.droz.com, kaddi.org, astronet.hu)
Legutóbbi hozzászólások