Túl sok képet tett ki a Facebookra Jade Ruthven, amiért durva üzenetet küldött neki néhány ismerőse.Az újdonsült anyukák szabályosan szerelmesek a kisbabájukba, akiről hajlamosak éjjel-nappal beszélni. Ez nagyon idegesítő mások számára, hiszen az embereket untatja, ha ugyanarról a témáról hallanak folyamatosan.
Napjainkban azonban nemcsak a beszédben jelenik meg a kismamák túlzott rajongása, hanem a közösségi oldalakon is, főleg a Facebookon, ahol az anyukák már-már babanaplót vezetnek, hiszen bármit csinál a gyerek, arról azonnal lövik fel a fényképet az üzenőfalra.
Ha ebből már nagyon elegünk van, akkor vagy kedvesen szólunk az ismerősünknek, hogy túlzásokba esett, vagy egyszerűen törüljük a hírfolyamból az illetőt. Egy ausztrál anyuka ismerősei azonban egy harmadik megoldást választottak, ők panaszlevelet írtak.
Jade Ruthven a napokban kapott egy névtelen, gépel írt, kézzel címzett levelet, amiben több női ismerőse leírta, hogy a nő túlzásokba esett a rengeteg fényképpel, amit a féléves Addisonról készített.
A levél azzal folytatódott, hogy az írók alig várják, hogy Ruthven visszamenjen dolgozni, mert talán akkor nem lesz ideje a Facebookra, ahol senkit sem érdekel, hogy a gyereke új ruhát kapott, vagy mászni kezdett.
Ruthvent úgy érte a levél, mint egy pofon. Az elolvasása után sírt, mérges volt, és szabályosan sokkot kapott. Amikor az asszony férje meglátta az írást, akkor eleinte ő is felháborodott, de végül a pár úgy döntött, hogy viccként fogják fel a dolgot, és Ruthven, akit többen támogatnak, tovább folytatja a posztolást.
(Forrás: fullank.com)
Legutóbbi hozzászólások