A nemzetközi örökbefogadás nem számít újdonságnak a fejlett, nyugati országok tehetősebb családjai körében. Az olyan extrém mélyszegénységből jövő kisgyermekek számára, akikről vér szerinti szüleik nem tudnak megfelelően gondoskodni, sok esetben az adoptáció az egyetlen esély arra, hogy egy méltóbb életet élhessenek.

A nemzetközi örökbefogadási tendenciák alapján elmondható, hogy a legtöbb örökbefogadásra váró gyerek a fejlődő országok valamelyikéből, az afrikai vagy a keleti régiókból kerül ki. Jellemzően azok az országok kedvelt célországok a potenciális örökbefogadó szülők számára, ahol a bürokratikus rendszer nem támaszt nehezen teljesíthető elvárás rendszert a jövőbeli szülők elé, illetve, ahol az eljárás relatíve rövid idő alatt lezajlik.

Így eshetett meg, hogy a korábban rendszeres örökbeadó országoknak tekintett Oroszország vagy Kína, miután szigorított külföldi örökbefogadási politikáján – vagy esetlegesen teljesen meg is szüntette azt – lassan perifériára kerültek, helyet adva ezáltal olyan országoknak, akik kapva kaptak az alkalmon és egy új iparág szökkent szárba: a nemzetközi gyermek adoptáció.

Az UNICEF becslései szerint a világ egyik legmagasabbnak számító születési rátájával rendelkező Ugandában a lakosság nagy része extrém mélyszegénységgel küzd. Uganda a világ egyik legszegényebb országa s elsősorban a mezőgazdálkodására támaszkodik gazdaságilag, ám a nemzetközi adoptáció fellendülésével mintha felcsillanna egy olyan pénzszerzési lehetőség, mely mind az etika, mint pedig legalitás területén is hagy némi kívánnivalót maga után.

A szakértők szerint Ugandában mintegy két és fél millió árva gyermek él, akiknek többségét a lehetetlen körülmények miatt a vér szerinti szülők kénytelenek voltak árvaházba adni. Sokszor megesik azonban az is, hogy a gyerekeket egyszerűen csak kiteszik az utcára és ha szerencséjük van, a hatóságok még időben rájuk találnak.

Az örökbefogadások számának növekedésével egyre több árvaház és örökbefogadási ügynökség jön létre az országban, s az adoptáció folyamata a meglehetősen laza ugandai törvényekből kifolyólag csupán néhány hónapot vesz igénybe. Az emberi jogi aktivisták és szakértők szerint ez az iparággá fejlődő tendencia aggodalomra ad okot. Az adoptációk ugyanis sajnálatos módon sokszor nem a gyermek érdekében, hanem esetleges haszonszerzés céljából jönnek létre. Fény derült olyan esetekre, amikor úgymond mesterségesen állították elő az árvákat: a kiszolgáltatott, iskolázatlan nyomornegyedekben tengődő családokat rábeszélik vagy más módon ráveszik arra, hogy adják örökbefogadásra gyermekeiket. A másik jelentős probléma, hogy a legtöbb vér szerinti szülő nem érti az adoptáció fogalmát – az afrikai nyelvekben nem is létezik olyan kifejezés, mely ezt a fogalmat definiálja. A szülők úgy gondolják, hogy ez egy átmeneti állapot s hogy a gyermek idővel visszakerül a családba.

Annak ellenére, hogy az esetek többségében ezek az afrikai gyermekek szerető családra találnak a tengerentúlos, s életminőségük valamint jövőbeli kilátásaik jelentősen javulnak, sokan mégis ellenzik a nemzetközi adoptációt Ugandában. Tény, hogy a indok elgondolkoztató: azok a gyerekek, akik elhagyják Ugandát – de beszélhetnénk itt bármely más országról és nemzetről is – elveszítik kulturális hagyatékaikat és nemzeti tradícióikat. Felmerül tehát a kérdés, amely valószínűleg minden érintett szülő számára életük legnehezebb dilemmája marad: a lehetetlen körülmények ellenére megtartani a gyermeket s viselni a következményeket, vagy örökre búcsút venni egy jobb jövő reményében.