Változtatnunk kell a nevelési szokásainkon, ha a gyerek előtt veszekszünk, gúnyos viccek tárgyává tesszük, vagy nem tiszteljük az álmait.
Szülőnek lenni nem könnyű, mert számtalan apróságon múlhat, hogy jól neveljük a gyermekünket, vagy teljesen rosszul. A következő jelek arra utalnak, hogy a szülő nem ért a dolgához. Amennyiben ez a hat dolog jellemző ránk, akkor kénytelenek leszünk fejlődni, változtatni.
Gúnyos viccek tárgya: Egy vicc csak akkor jó, ha nem bántunk meg vele senkit. Amennyiben szülőként folyamatosan gúnyolódva beszélünk a gyerekről, akkor a csemete egyrészről frusztrált lesz, másrészről nagyot zuhan az önbizalma.
Később azt fogja hinni, hogy egyáltalán nem értékes ember, és csak a hibát keresi önmagában. Emellett a szülőkbe vetett bizalma és hite is elvész. A vidám családi életnek része a humor, viccelődés, de tudnunk kell, hogy hol a határ.
Veszekedés: Amennyiben a gyerek állandóan szemtanúja annak, hogy a párunkkal veszekszünk, szidjuk egymást, akkor nem lesz egészséges lelkű felnőtt belőle. A veszekedés tulajdonképpen egyenértékű a bántalmazással.
Magunkhoz láncolás: A szülő és a gyerek között erős a kötelék, ám nem arra születtünk, hogy életünk végéig az édesanyánkkal, édesapánkkal legyünk. Amikor a gyerek felnőtt, akkor természetes, hogy kirepül a családi fészekből.
Ha ez nem történik meg, akkor megmérgezzük a gyerekkel való kapcsolatunkat, és a saját életünket is megnehezítjük. Ha túlságosan magunkhoz láncoljuk a gyereket, akkor olyan élményektől fosztjuk meg, amelyek segítenénk a testi és lelki fejlődését.
Nem tiszteljük az álmait: A szülőnek az a dolga, hogy segítsen a gyereknek abban, hogy megtalálja a saját útját, ezért nem követhetjük el azt a hibát, hogy pontos utasításokkal mondjuk meg neki, hogy mit és hogyan kellene tennie.
Ha mégis ezt tesszük, akkor a gyerek el fog távolodni, mert azt hiszi, hogy nem értjük meg, nem vagyunk büszkék rá. A jó szülő tiszteli a lánya, fia akaratát, felismeri, hogy miben tehetséges, miben nem.
Nem adunk a véleményére: Igaz, hogy a gyerek véleményét nem lehet minden esetben úgy kezelni, mint egy felnőttét, de nagy hiba, ha kihagyjuk a döntéshozásból, mert a csemetének nagyon jól esik, ha érzi, hogy számít, amit mond. Ezzel nő az önbizalma, erősödik az önmagáról kialakított képe, fejlődik a beszédkészsége, véleményalkotási készsége.
Túl kritikusak vagyunk: Talán nincs is annál rosszabb, ha a gyerek úgy érzi, hogy mindegy, hogy mit tesz, mert sosem tud megfelelni a szülők elvárásának. Ha képtelen elvárásaink vannak, akkor azzal agyonnyomjuk a gyereket, aki egy idő után depressziós, idegessé, kényszeressé válik, felnőttként pedig nagyon sokat fog küzdeni az élettel.
(Forrás: femcafe.hu)
Legutóbbi hozzászólások