Barbara Greenberg öt javaslata, amely segít, hogy a gyerek ne egy szavas válaszokat adjon a szülőknek.Gyakori szülői panasz, hogy a kamaszkorba lépett gyerek maximum egy szavas válaszokat ad, ha kérdeznek tőle valamit. Barbara Greenberg, a kamaszokkal foglalkozó szakember, aki saját maga is egy kamasz édesanyja, ezeknek a szülőknek próbál meg segíteni a tanácsaival.
1. A szülők jól teszik, ha nem viselkednek úgy, mintha meg lennének rémülve a saját gyereküktől. Mosolyogjanak, használják a humorukat, játszanak kicsit a kamasszal, aki többet fog beszélni, ha nem érzi úgy, hogy félnek tőle.
2. A szülők felejtsék el az olyan kérdéseket, hogy „Milyen volt a napod?”, mert erre csak egy szót fognak kapni válaszul. A kamaszok a kevésbé direkt bevezetőket kedvelik, tehát a „Milyen volt a randevú?” helyett inkább kérdezzék azt, hogy „Szerinted mi is megnézzük ezt a filmet?”. Ha a szülő igazán odafigyel a gyerekre, akkor végül megkapja az igazi választ, ám fontos, hogy ne szakítsák félbe, ha végre beszélni kezd.
3. A szülőknek a saját hozzáállásukra is oda kell figyelniük. Ha kritikusak, ítélkezők, akkor a kamasz nem fog beszélni velük. A szülőknek vissza kell venniük ahhoz, hogy a kamasz többet beszéljen velük.
4. A szülők szeretnék, ha megkönnyíthetnék a kamasz életét, ám sokszor a tanácsadás alatt jobb, ha hallgatnak, mert a gyerek bezárkózik, ha a szülők túl hamar állnak elő a javaslatukkal. Ha nem biztosak benne, hogy a kamasznak szüksége van-e tanácsra, akkor egyszerűen kérdezzék meg tőle, mert ebben az esetben, a gyerek örülni fog, hogy figyelembe veszik az igényeit.
5. A szülőknek vissza kell fogniuk az érzelmeiket még akkor is, ha pánikba esnének, ugyanis a kamasz nem fogja végigmondani, amit elkezdett, ha látja, hogy a szülők megrémültek. Elég csak belegondolni, hogy felnőttként sem szeret az ember olyan személyekkel beszélni, akik mindentől kiborulnak.
(Forrás: divany.hu)
Legutóbbi hozzászólások