Nem tudjuk mind szavakba önteni, ha valami nem tetszik, ezért nyugodtan használjunk más kommunikációs eszközt!
Mint minden emberi, úgy a párkapcsolat alapját is az képezi, hogy tudjunk beszélgetni a másikkal. A kommunikációt a születésünk pillanatától kezdve tanuljuk. Először csak azt, hogy hogyan kommunikáljunk a világgal, majd az iskolában a többi diákkal és tanárral, felnőve pedig a munkában kell megtalálnunk a közös hangot a kollégákkal, és a magánéletünkben a párunkkal.

Jellemzően egy párkapcsolat elején még mindent meg akarunk osztani a másikkal, és isszuk a kedvesünk szavait. Ám az időmúlásával egyre többször fordul elő, hogy nem beszélgetünk. Ennek a következményei a problémák, konfliktusok lesznek.

Még mielőtt elmérgesedne a helyzet, és durva veszekedés kerekedne ki az eltemetett sérelmekből, mondjuk el, hogy mi a bajunk! Erre jó módszer a közös kávézás, teázás, ami során megkérdezhetjük a párunkat, hogy mi a kedvenc színe, vagy étele. Fontos, hogy tapintatosan beszélgessünk, mert egyikünk se szeretné, ha a forró italt egymásra öntenénk.

Ha jól irányítjuk a beszélgetést, akkor hamarosan a téma már a közös, szép emlékekről fog szólni, és nem a civakodásról. Amikor már kellően oldott a légkör, akkor rátérhetünk, hogy min is kaptunk össze korábban, mert most már higgadtan meg tudjuk azt beszélni a partnerünkkel.

Ha sohase voltunk a szavak embere, akkor sem kell kétségbeesnünk, mert szavak nélkül is elmondhatjuk a problémánkat. Ehhez csak annyi kell, hogy a párunk hátát felhasználjuk rajztáblaként, és az ujjunkkal, arra rajzoljuk le, hogy mi a bajunk.

Ezt felváltva csináljuk! Ügyeljünk arra, hogy csak egyszerű ábrákat rajzoljunk, mivel a lényeg az, hogy a másik rájöjjön, hogy mit rajzoltunk. Bemelegítésnek használjunk egy-két ábrát, majd térjünk rá az igazi gondunkra. Itt már a rajzoló mondja el, hogy mit jelent számára a festmény. Ez után helycsere, hogy a másik fél is elmondhassa ilyen módon a véleményét.

Ha olyan szerelmesek vagyunk, akik állandóan beszélnek, és éppen ezért nem figyelünk oda arra, hogy mit mondott a másik, s emiatt már megszürkült a kommunikáció közöttünk, akkor a következő módszert próbáljuk ki!

Üljünk le úgy, hogy valamely testrészünk összeér. A legjobb, ha az egymással szembeni törökülést választjuk. Vegyük fel a szemkontaktust! Bemelegítésnek kérdezzük meg a párunkat, hogy milyen napja volt, majd meséljük el mi is. Ezt követően térjünk rá a problémára.

(Forrás: Napidoktor)