Ha van kisebb testvérünk, akkor biztos, hogy számtalanszor hallottunk olyan megjegyzést a szüleinktől, amitől kinyílt a bicska a zsebünkben.
Jó dolog, ha van az embernek testvére, mert akkor mindig van társasága, és délután nem kell úgy hazamennie, mint az egykéknek, akik otthon csak egyedül játszhatnak. Idősebb korban pedig még jobb a testvér, mert van kivel megbeszélnünk a titkos dolgainkat, amiket lehet, hogy a barátainkkal sem osztanánk meg.

A testvért azonban nem mindig értékeljük. Kisebb korunkban, ha testvérünk születik, akkor a szüleink hajlamosak olyan megjegyzéseket tenni, amit igazságtalannak érzünk. Ezek közül a leggyakoribbak, amit minden nagyobb testvér ismer, a következőek.

„Ő még kisbaba, ezért neki sok odafigyelésre van szüksége. De ettől még téged is nagyon szeretünk!”: Ez akkor hangzik el legelőször, amikor a szüleink hazajönnek a húgunkkal/öcsénkkel, és mi meg merjük említeni, hogy velünk miért nem foglalkozik már senki? Ilyenkor nagyon tudjuk utálni a „betolakodót”.

„Ne legyél irigy, adj belőle a húgodnak/öcsédnek is.”: Egy ideig szívesen adunk az édességünkből, de utána megunjuk, hogy ő sose ad az övéből. Amikor pedig ezt megemlítjük, akkor megint az a kifogás, hogy ő még kicsi.

„Okos enged, szamár szenved.”: Nagy bölcsesség, ha felnőttként halljuk, de gyerekként csak egy ügyes átverésnek tartjuk, hiszen látjuk, hogy mennyire „szenved” a kisebb a játékkal, amit tőlünk vettek el, hogy ő játsszon vele.

„Azt hittem, hogy ennél már több eszed van!”: Attól, hogy hirtelen mi lettünk az idősebb testvér, még nem lett több eszünk, mint tegnap, amikor megjelent itt a kistestvérünk.

„Mutass példát, te vagy a nagyobb!”: Nem láttunk nyilatkozatot, vagy szerződést arról, hogy onnantól kezdve, hogy megérkezik a testvérünk, nekünk kötelező mindig jónak lenni. Nekünk is jogunkban áll rossznak lenni!

„Olyan kicsi még, nem tudja, hogy nem szabad, biztos nem direkt csinálta!”: Attól, hogy kicsi valaki, még nem buta! Pontosan tudta, hogy fájni fog, ha például bokán rúg, belénk csíp. Mi látjuk, hogy a húgunk/öcsénk egy igazi pokolfajzat, a szülők miért nem?

„Miért bántod a kisebbet?!”: A szülők valamiért mindig azt hiszik, hogy csak mi bánthatjuk a húgunkat/öcsénket. Arra miért nem gondolnak sose, hogy mi csak védekeztünk? Lehet, hogy a kis testvérünk aranyos és jó, amikor ott vannak a szülők, de a már említett pokolfajzattá változik, amikor kettesben vagyunk.

„Oké, lemehetsz a ház mögé, de vidd magaddal az öcsédet/húgodat is!”: Miért kellene magunkkal vinnünk a kisebbet, amikor a barátainkkal akarunk találkozni? Nem akarunk rá vigyázni, és különben is kínos lesz.

„Menjetek szépen játszani!”: Addig szívesen játszunk a kisebbel, amíg még a mi életünket is a végtelen játék teszi ki, ám idősebb korban már inkább a magunk hobbijával foglalkoznánk, aminek nem része a kistestvérünk.

„Beleviszed a rosszba!”: Ez legtöbbször fordítva van. Ő visz bele minket. Mi csak vigyázunk rá, hiszen mi már tudjuk, hogy az ő korában milyen balhékba tudnak belekeveredni a gyerekek, és azoknak milyen súlyos következményei lehetnek.

(Forrás: tizdolog.hu)