Szubjektív lista a magyar főváros legjobb útvonalairól.budapestHa kirándulunk, akkor gyalog ismerhetjük meg a legjobban az adott helyszínt, aminek elgyönyörködhetünk a csodaszép épületeiben és természeti jelenségeiben, ám Budapest esetében az ember hajlamos csak átszáguldani a városon, hogy minél előbb beérjen a munkahelyére, a boltba, a találkozójára, vagy csak szeretne végre hazajutni.

Érdemes azonban megállni és sétálni egyet a magyar főváros utcáin, hiszen rengeteg szép utcával büszkélkedhet Budapest. Mivel mindenkinek más tetszik, ezért a következő lista csakis szubjektív lehet.

Logodi utca: A várfal nyugati oldalával párhuzamosan futó utcát a vár felé mutató romantikus lépcsők teszik különlegessé. Az utca végéből a Gellérthegyre és a Szabadság-szoborra is rálátunk.

A Zugligeti út gesztenyefa virágzáskor: Sokáig üresen állt az egykori lóvasút-végállomást, ám végre felújították. Ide főleg tavasszal, gesztenyevirágzáskor érdemes eljönni.

Tóth Árpád sétány: A Várnegyedet körülölelő sétányok közül a nyugati a Tóth Árpád sétány, ami az Esztergomi rondelláig tart, és a török időkben alakult ki úgy, hogy alkalmas legyen a sétára, ám az emberek csak a XIX. században vehették birtokba. Ebben az időben fásították, majd 1945-ben megkapta a jelenlegi nevét.

Munkácsy utca: Mindenképpen megéri figyelni séta közben, mert a Munkácsy utcán mesés villák, paloták, a Kölcsey Ferenc Gimnázium épülete és a házak díszei teszik élménygazdaggá a túrát.

Gül Baba utca: Budapest egyik legrégibb és a legmeredekebb utcája. Jelenleg nem érdemes nekivágni az útnak, mert a Gül Baba türbéjének felújításával egy időben újrakövezik az utcát.

Régiposta utca: Rondella néven már az 1600-as évek vége óta megtalálható az utcajegyzékben a Régiposta utca, ami kereken 200 éve, 1817-ben került be új névvel az utcajegyzékbe.

Pozsonyi út: Remek boltok, cukrászdák és éttermek teszik hangulatossá és barátságossá a Pozsonyi utat.

A Nemzeti Múzeum körüli utcák, például a Bródy: A VIII. kerületben is található csodás városrész, így például a Bródy utca, ami a XVIII. században a város majorhoz vezetett. Az utca a bérpalotái és a hangulata miatt izgalmas terület a gyalogosok számára.

Ponty utca: Nagyjából a Halászbástya magasságában, a Vár alatt található a csodás kis lépcsős utca, amelyen a Donáti utcától elsétálhatunk a Fő utcáig.

Mikszáth tér és környéke: A VIII. kerület egyik legérdekesebb helye, ugyanis itt élt utolsó éveiben Mikszáth Kálmán. A jelenlegi piarista gimnázium épületének helyén régen Irinyi János vegyész és a foszforos gyufa feltalálójának műhelye állt.

A mai Zappa 1989 és 1995 között a főváros egyik leghíresebb underground szórakozóhelye, a Tilos az Á volt.

Cházár András utca: 1912 és 1915 között épült a Rózsafüzér Királynéja templom, ami a Cházár utca és a Thököly út sarkán áll, és jól mutatja, hogy milyen hangulatos utcára fordulhatunk rá. Az itt látható középületek és villák a XX. század első felében épültek.

Váci utca: Rengetegen a boltok, az éttermek és a meseszép épületek miatt szeretik a Váci utcát, ami a XVIII. század közepe óta létezik, és ami a XIX. század elején három szakaszra osztva, háromféle nevet kapott. 1899-ben a teljes szakasz megkapta a Váci utca nevet.

Ha erre sétálunk, akkor muszáj megnéznünk az olyan épületeket, mint a Thonet-ház, aminek falai Zsolnay-burkolólapokat kaptak, de még a kovácsoltvas erkélyrácsok és a szobrok is megérdemlik, hogy ne sétáljunk el mellettük.

A 2-es villamos vonala: Buda látványos panorámájával a pesti 2-es villamos útvonala egyszerűen csodálatos.

Andrássy út: Ha elindulunk az Oktogontól a Hősök tere felé, akkor az útnak mind a két oldalán csodás palotákat nézhetünk meg. A legjobb az, ha az Oktogontól elsétálunk a Hősök teréig, mert így jól megnézhetjük a szellősebb, kettős fasorral szegélyezett részt. A Köröndtől kertes villák és paloták teszik még könnyedebbé az útvonalat.

(Forrás: szeretlekmagyarorszag.hu)