Ne tegyük tönkre a pihenést a figyelmetlenségünkkel!pickpocketAmikor végre elmehetünk nyaralni, akkor hajlamosak vagyunk lazábban venni az életet, mert valamiért azt hisszük, hogy a nyaralás azt jelenti, hogy semmi baj nem történhet velünk. Ez főleg akkor jellemző, ha külföldre megyünk, mert ott még az is hozzáadd a lazább viselkedéshez, hogy senki sem ismer.

Ez a hozzáállás azonban felesleges veszélybe sodorhat minket, ezért próbáljunk észnél maradni, és figyeljünk oda a testi épségünkre, valamint a holminkra, mert a zsebtolvajok imádják a könnyű célpontnak számító, felelőtlen turistákat.

Azt pedig egyikünk se szeretné, ha családi nyaralás közepén csennék el a pénztárcánkat, ahogy arra se vágyunk, hogy eltűnjön a táskánk, amibe az útlevelünket tartottuk. Mindezt könnyen kivédhetjük, ha egy kicsit odafigyelünk.

A zsebtolvajokról tudnunk kell, hogy általában a forgalmas helyeken vadásznak, mert a nagy tömegben kevésbé tűnik fel, ha ellopják a pénztárcát. Különösen vigyázzunk a bevásárlóközpontokban, a népszerű látványosságoknál és a tömegközlekedésen, valamint az alábbi szituációkban!

Véletlen összeütközés: Klasszikus trükk, amit, ha máshonnan nem, akkor a filmekből jól ismerhetünk. Ilyenkor a tolvaj egyszerűen nekimegy a kiszemeltnek, majd a rutinos, fürgeujjaival elveszi az értékeket. A tömegközlekedésben a fel- és leszállásnál próbálkozhatnak a tolvajok, de az is előfordulhat, hogy a zsebtolvajok körbeveszik az áldozatot, és beszorítják több elkövető közé.

Segítő kezek: Ebben az esetben a zsebtolvaj leönti, leszórja valamivel a kiszemeltet, majd udvariasan próbál segíteni a ruhatisztításban, de persze csak azért, hogy elemelje az áldozat értékeit, ezért jobb minél előtt tovább haladni, mert különben egy foltnál nagyobb problémái akadnak az áldozatnak.

Kolduló gyerekek: Jól ismert trükk a gyerekbandáktól, hogy körülveszik az áldozatot, és miközben a többség elvonja az áldozat figyelmét az erőszakos pénz kunyerálással, addig az egyikük kizsebeli a kiszemeltet.

Ártatlan pénzváltás: Ennél a trükknél a zsebtolvaj nagyon udvariasan megkéri az áldozatot, hogy adjon aprót az ő nagyobb pénze helyett, ám amikor a jólelkű kiszemelt előveszi a pénztárcáját, akkor a tettes kikapja azt a kezéből, és már rég eliszkolt, mire az áldozat magához tér a döbbenetből.

Eltévedt vásárló: Elsősorban a szupermarketet jelensége az a tolvaj, aki eligazítást kér az áldozattól. Például megkérdezi, hogy merre van a pékáru. Amíg a kiszemelt elmagyarázza az útvonalat, addig a tolvaj kizsebeli, vagy elveheti a táskáját, főleg akkor, ha az hanyag módon a bevásárlókocsin van.

A zsebtolvajok eszén szerencsére egyáltalán nem nehéz túljárni, hiszen akkor valószínűleg nem fognak nálunk próbálkozni, ha látják, hogy a táskánkat szorosan magunk előtt tartjuk. Fontos, hogy hátitáskába soha ne tartsuk a pénztárcánkat! Az okmányainkat, bankkártyánkat és a pénztárcánkat tartsuk minél közelebb a testünkhöz!

(Forrás: life.hu)