Érdemes a saját szemünkkel is megnézni a különleges építményeket.Hortobágy, Kilenclyukú hídHazánknak nincs oka a panaszra, ha gyönyörű hidakról van szó, hiszen a fővárosi, Dunán átívelő építmények mellett, az ország más területein is megnézhetünk néhány különleges építészeti csodást, így a sok lyukú hidakat is.

9 lyukú híd – Hortobágy, Kilenclyukú híd: 1697-ben, fából épült a híd, ami a nagy forgalom miatt elhasználódott, ezért le kellett bontani, hogy a helyére kőhidat építsenek. A munka elnyerésére pályázatot írt ki Debrecen, ami a jelenlegi ismereteink szerint, az első közbeszerzés volt.

A pályázaton három építőmunkás indult. A nyílt licitet végül Povolny Ferenc tervei nyerték. A híd építése 1827-ben kezdődött el, ám idővel eltűntek az eredeti tervek, de nem ez volt a legnagyobb probléma.

A klasszicista stílusban épült hidat 1833-ban adták át, nem kevés balszerencsét követően. Az első probléma 1827-ben ütötte fel a fejét, mert a királyi kamara arra kötelezte a várost, hogy módosítsanak az eredeti terveken.

A boltozatok építésekor kiderült, hogy a helyi homok használhatatlan a munkához. A kocsipálya burkolatához választott kő is rossz volt, ezért egy tokaji szőlősgazda kis kőfejtőjéből kellett hozatni újat. Ezt követően az első jó kockakövek szállítmánya a felrakodás után elsüllyedt a Tisztában, majd kiderült, hogy a híd kövezése rossz, tehát fel kellett szedni az egészet, hogy újra lerakják.

A 167,3 méter hosszú kőhíd anno Magyarország leghosszabb közúti kőhídjának számított. A múltban csak a Hortobágy-folyó és a Nagycsárda volt itt, település nem, tehát a marhacsordák hajtása miatt volt szükség a hídra, ami ma a Hortobágyi Nemzeti Park a Világörökség része.

7 lyukú híd: Zebegény, vasúti híd: Két dolog miatt érdekes a híd. Az egyik, hogy a terméskőből és téglából épített híd napjainkban is őrzi a vasúttörténet legkorábbi építészeti stílusát. A másik ok az, hogy ez az egyetlen olyan vasúti közlekedést szolgáló híd, ami még mindig működik.

Amikor a múltban megnövekedett a forgalom, akkor nem bontották le a hidat, hanem építettek mellé egy hasonlót. A Budapest-Pozsony útvonalhoz készült hidat 1846-ban kezdték építeni. 1851-ben átadták a Vác-Párkánynána szakaszt, valamint a hozzá épített hidat.

6 lyukú híd – Vámosújfalu: A XVIII. század második felében, késő barokk stílusban építették a különleges hidat, ami a Tolcsva-patak felett ível át. A félköríves hat lyuk között speciális, ék formájú támpillérek tekinthetők meg.

5 lyukú híd – Karcag, Zádor-híd: 1976 óta védett a műemlék és a környéke, a szikes puszta, amivel nemcsak az öreg építményt óvják meg, hanem az eredeti környezetben fennmaradt pásztorkodást is, amelyről bemutatót is szoktak tartani. A történelemben, még az árvízszabályozás előtt, a Zádor-ér táplálta az itteni mocsarakat.

A vízfolyáson nem volt egyszerű a munka a közlekedés, ezért megépítették a kőhidat, ami 1809-re elkészült. Eredetileg kilenclyukú volt, és ennek a mintájára készült el a híressé vált utóda. A híd 20 éven keresztül állt ellen a kihívásoknak, de az 1830-as nagy tiszai árvíz elmosta a két-két szélső pillért. A hidat újjáépítették, de csak öt lyukas formában. A víz rendezés után megszűnt a ma már műemlék eredeti funkciója.

(Forrás: szeretlekmagyarorszag.hu)