Sietnünk kell, ha valaha látni akarjuk a Királyok Völgyét vagy a Galapagos Szigeteket!Chan ChanChan Chan Régészeti Zóna: Az antropológusok úgy gondolják, hogy Chan Chan az első igazi mérnöki társadalom az Újvilágban. Ezt igazolja, hogy a helyiek képesek voltak egy olyan öntözőrendszer kialakítására, amely az egész várost ellátta, de a csatorna építéssel is kísérleteztek.

Chan Chan több, mint 600 évig létezett. Napjainkban igazi régészeti csoda, amit nemcsak a fosztogatók támadnak, hanem az olyan viharok is, mint például a El Nino jelenség. Az erős földrengések tovább rontanak a város helyzetén.GrinnelGlacier Nemzeti Park: 10 ezer évvel ezelőtt még nagyjából 1,6 kilométer vastag jégréteg borította a Montana állambelit Glacier Nemzeti Parkot. Amikor a parkot 1910-ben megalapították, akkor körülbelül 150 gleccsert nézhettek meg itt a látogatók, ám mára csak 25 maradt, 2030 végére pedig az utolsó is el fog tűnni.Királyok VölgyeKirályok Völgye: A történelemben a fáraók félelemmel vegyes csodálatot keltettek az emberekben, de most, évszázadokkal később, a kincsvadászok egyáltalán nem félnek betörni a területre, hogy kirabolják a völgyet, amit a turistáktól is meg kell védeni.

A bajt az okozza, hogy a sírok között gombák kezdtek nőni. A tudósok úgy vélik, hogy a paraziták a gyenge szellőzés és a látogatók kipárolgása, kilégzése miatt kezdtek el terjedni. Az egyiptomi régészeti vezető ezzel kapcsolatban azt jósolta, hogy 150 éven belül elenyészhet a Királyok Völgye.IntramurosIntramuros: A Fülöp-szigetek második legnagyobb városának, Manila körzetének a neve Intramuros, aminek jelentése „a falakon belül”. A becenév telitalálat, ha arra gondolunk, hogy még mindig ugyanazok a falak védik, amelyek a XVI. században épültek, pedig az évszázadok során rengeteg támadásnak voltak kitéve.

1951-ben Intramuros történelmi emlékművé vált. A felújítás igen lassan haladt, ideértve az öt eredeti kaput. Az ősi falak nem akarják beereszteni a modern világot, ám ez a kívánság nem érdekelte a Starbucks és a McDonald’s üzletláncokat, amelyek Intramuros köré épültek. A sáncárkok a golfozó helyek részévé vált. A történészek rettegnek, hogy mi jöhet még.OlympiaOlympia: Az ókori Görögországról először a mitológia, Zeusz és a többi isten, Spárta, Athén és az olimpia jut az eszünkbe. Azt mindenki tudja, hogy a görögök találták fel az olimpiai játékokat, ám azzal már kevesen vannak tisztában, hogy létezik egy Olympia nevű város.

Az olimpiai játékokat is itt rendezték meg, sőt, az olimpiai láng a mai napig itt ég, és innen viszik abba az országba, ahol éppen megrendezik a játékokat, tehát most Rióba. Az egészben az irónia az, hogy a tűz jelenti a legnagyobb veszélyt Olympia esetében.ChersoneosChersonesos Régészeti Ásatás: Ukrajna délnyugati területén, a Krím félszigeten található a görög hely, amit időszámításunk előtt 300 és 200 között alapítottak. Mint tudjuk, ez a terület sem nevezhető békésnek, ám Chersoneos soha nem volt a nyugalom fellegvára, ugyanis a történelmi feljegyzések szerint a városállam mindig háborúban áll a szkítákkal és a Római Birodalommal. Napjainkban a természet és emberi támadásoknak kell ellenállnia.GalapagosGalapagos Szigetek: A szigeteken közel 9000 olyan faj él, amelyet a világon sehol máshol nem találunk meg. Ez a vadvilág teszi egyedülállóvá Galapagos-t, ami egyre nagyobb veszélynek van kitéve a bevándorló munkások és turisták miatt. A szomorú adatok azt mutatják, hogy évente több, mint 12 százalékkal nőtt a turisták és a bevándorló munkások száma, és ugyanennyivel csökkent a fajok száma.Tadzs MahalTadzs Mahal: Ha ránézünk a hatalmas, csodás épületre, amely az örök szerelem jelképe, akkor valószínűleg úgy gondolhatjuk, hogy a Tadzs Mahal örökké fog állni, ám sajnos ez nem így van. Shah Jahan uralkodó eredetileg sírhelynek készítette a Tadzs Mahalt, amikor a felesége elhalálozott.

A Tadzs Mahalt a régi világ leglélegzetelállítóbb csodájaként tartják számon, ám 5 éven belül elzárhatják a nagyközönség elől, mert a víz- és légszennyezés kezdi kikezdeni a meseszép fehér épületet.

(Forrás: noiportal.hu)