Ismerd meg a világ legkülönlegesebb vallási helyeit!Dongyue Templom – Kína: Peking legnagyobb, s egyben legrémisztőbb taoista temploma az 1319-ban épült Dongyue Templom, ahol 1999 óta tekinthető meg a kínai hagyományokat bemutató Folklór Múzeum.

A templomhoz 72 kisebb szoba tartózik. Ezek mindegyike a pokol egy-egy részét mutatják be. A szentély névadója Dong Yue, aki a hívők szerint a pokol 18 bugyrát és 76 részlegét felügyeli. A szetélyben ugyancsak megtekinthető a Sajnálat és az Együttérzés részei, ahol koldusok apró agyagszobrai várják a feloldozást.

Goa Lawah Templom – Indonézia: A XI. században építették Goa Lawaht, azaz a Denevérbarlangot, ami a világ egyik legkorábbi, legszebb hindu temploma, ahova hívők ezrei zarándokolnak, hogy adakozzanak. Mivel ez az adomány leginkább gyümölcs, ezért nem csoda, hogy a szentély vonzza a denevéreket, aki a bejáratnál tömörülnek.

Az állatok mára a templomban élő papok életének fontos részeivé váltak, ugyanis a csipogásuk frekvenciája segíti őket a meditálásban. A helyiek is fontosnak tartják a denevéreket, mert ők úgy hiszik, hogy nekik köszönhetően maradnak távol a rossz szellemek.

Osore Hegy – Japán: Japán egyik legszentebb helye az Osore Hegyet (Rettegés Hegye), ami a legenda szerint a pokol egyik bejárata. Ennek a legendának a környezet alapozott meg, ugyanis a hegy egy vulkáni síkságon fekszik, a levegőben kén szaga terjeng, a földön mélyedésekből tör fel a forró víz, a közeli tónak pedig kimondottan beteges színt ad a kén, ami a levegőt is beszennyezi.

A mendemondák szerint az ide átkelni érkező lelkek halott kisgyerekek és meg nem született kisgyerekek, akik kőhalmokat építenek a parton, hogy átkelhessenek a túlsó partra. A komplexum körül látható szobrok Jizo-t, a védelmező lelket ábrázolják. Az ő dolga távoltartani a gonoszt a gyerekektől és a kis szikláktól. A gyermeküket elvesztő szülők rendszeresen visznek kavicsot a szentélyhez, hogy azt felajánlva, jó szolgálatot tegyenek a lelkeknek az átkelésben.

A szentély, a part, a puszta teljesen néptelen, és mindent csak ajándékok borítanak. A tájat színes szélkerekek, pénzérmék, csokoládé, cukorkák, apró játékok teszik érdekessé. A legenda arról is szól, hogy az Osore Hegy kis hídja a túlvilágra vezet, és ez jelképezi minden ember sorsát, mert annak könnyű az átjutás, aki példásan élt, de a gonosz emberek meg sem látják a hidat.

Preah Vihear – Kambodzsa: Thaiföld határa mellett, a kambodzsai síkságon található a XI. században épült, nagyon jó állapotú templom, amit mind a két nemzet a magáénak akar. A szentély a Khmer építészetnek köszönhetően áll a mai napig, ugyanis az alapokig megmaradtak a kőfaragások, amelyek beborítják az épületet.

Az ENSZ a Világörökség részévé nyilvánította a templomot, amelynek a feltérképezését végző régészek és parkőrök már hozzászoktak az állandó géppuska hanghoz. Amikor a két nemzet között rosszabbra fordul a konfliktus, akkor félbe szokták szakítani a szentély állagmegóvását. 2011-ben rengeteg civil és katona sérült meg abban a hét támadásban, ami a templomot érte.

Tanah Lot – Indonézia: Az egyik legszebb hindu szentélybe csak akkor látogass el, ha nem félsz a kígyóktól! Az Indonéziában található Tanah Lot történet úgy szól, hogy az első letelepedő Danghyang Nirartha rendelte el a XV. században a templom megépítését.

Danghyang Nirartha utazás közben figyelt fel a lenyűgöző környezetben fekvő szikla-szigetre, ezért úgy döntött, hogy ott marad. Hamarosan találkozott egy halásszal, akit megkért, hogy építsenek egy szentélyt a balinéz tengeri isten tiszteletére, ugyanis szerinte az a terület szent.

Azt követően, hogy felépült a tengeri szentély Balinéz sziklás kinyúlásán, a helyi király annyira irigy lett, hogy mindenáron meg akart szabadulni a misszionáriustól, akinek megparancsolta, hogy hagyja el a szentélyt és a szigetet.

Danghyang Nirartha tudta, hogy nincs választása, eleget kell tennie a király akaratának, ezért a tengeri kígyókhoz fordult, hogy megkérje őket, hogy védjék meg a szentélyt, amíg neki távol kell lennie. Állítólag egy ezüst és egy fekete, halálos harapású tengeri kígyó védte a szentélyt.

Sajnos kiderült, hogy a Tanah Lot a tengeri sziklán való elhelyezkedése miatt ki van téve az eróziónak, tehát egyszer a mélybe fog zuhanni. Ezt megakadályozandó mesterséges sziklákkal próbálják kipótolni a szigetet.

(Forrás: noiportal.hu)