Jót tesz a turizmusnak a történelmi rejtély.HamelnA városi legendák izgalmas mesék, amikben vagy hiszünk, vagy nem, ám az teljesen biztos, hogy ezek a történelmi, esetleg természetfeletti mendemondák, nagyon jót tehetnek egy adott hely turizmusának.

Görögország, Olaszország és Egyiptom az ókori mitológiájából húz hasznot, míg a Molyember legendájában rejlő lehetőségeket Point Pleasant aknázza ki, Hameln esetében pedig a furulyás patkányfogó története élénkíti fel a turizmust.

A német folklór szerint 1284-ben Hamelnben elszaporodtak a patkányok. A baj nagy volt, mert a rágcsálókat semmivel sem tudtak kiirtani. A kétségbeesett polgármester úgy döntött, hogy közhírré teszi, hogy jutalmat ad annak, aki végre megoldja a problémát.

A felhívásra jelentkezett egy színes köpönyeges férfi. Az idegen és a polgármester megegyezett az árban, majd a férfi munkához látott. A helyiek azonban értetlenül álltak az előtt, hogy a patkányirtó nem mérget vagy csapdákat hozott magával, hanem csak egy furulyát.

Amikor a férfi játszani kezdett a hangszeren, akkor a patkányok tömegével sorakoztak fel mögötte. A zenész lassan furulyázva elsétált a Weser folyóhoz, ahol a patkányok bemasíroztak a vízbe és megfulladtak.

A furcsa, de hatékony rágcsálóirtásért várt fizetség azonban elmaradt, mert a városvezetés úgy döntött, hogy nem fizet. A csalódott furulyás patkányfogó másnap visszatért a városba, hogy újra zenéljen, ám most a helyi gyerekek követték.

Hameln összes kiskorúja tömött sorokban menetelt a zenész után, aki egy hegy lábához vezette őket. Az ott feltáruló kapu elnyelte a gyerekeket. Összesen 130 kiskorú tűnt el. Csak egy gyerek maradt életben, egy sánta kisfiú, aki lemaradt a többiektől.

Habár mindez hihetetlennek hangzik, némi valóságalapja mégis lehet a történetnek, legalábbis a XV. századból származó első feljegyzés szerint 1284. július 24-én tényleg megjelentek a patkányok a városkában.

A történészek szerint a pestis állt a tragédia hátterében, ugyanis a gyilkos kórt terjesztő patkányok előbújtak a rejtekhelyeikről, majd az utcán pusztultak el, megfertőzve a helyieket, főleg a gyenge immunrendszerű, sérülékenyebb gyerekeket. Ennek az elképzelésnek ellentmond, hogy a pestis hatvan évvel a tömeggyilkosság után jelent meg Európában.

Más szakértők a korabeli ábrázolásokat próbálták megfejteni. Szerintük a pogány furulyás a gonoszt jelképezi, míg a metszeteken szereplő rágcsálók egerek, mert akkoriban ez a rágcsáló jelképezte a lelket, ám erre sincs bizonyíték.

A legendával kapcsolatban olyan teória is létezik, amely szerint a furulyás a keresztes hadjárathoz toborzott, mások szerint a vitustánc nevű járványos betegség okozott táncra hasonlító, rendellenes rángást, de vannak, akik démoni, természetfeletti erőt tulajdonítanak a zenésznek.

A leghihetőbb magyarázat az, hogy az akkori olmützi püspök, Bruno szász származású volt, és Hameln városától néhány kilométerre született, tehát lehet, hogy az ő kérésére küldték a helyi gyerekeket Dél-Morvaországba, Vyskov környékére. Ezt bizonyítja az a felfedezés, ami szerint létezett arrafelé egy Hamlíkov (magyarul kis Hameln) nevű település, ami a történelmi források szerint, 1596-ban, a huszita időkben leégett.

Ha a teljes igazságot nem is tudjuk, az biztos, hogy Hameln városában ma is tiltják az utcazenészeket, rengeteg a furulyás patkányfogóra utaló kép, ajándéktárgy, de a város órája, szobrai, szökőkútja mind-mind a legendára utalnak, ahogy az ünnepségeket és fesztiválokat is.

(Forrás: szeretlekmagyarorszag.hu)