Ezeket a dolgokat talán nem tudtad a Hubble Space Telescope-ról (HST).1. AHubble-űrtávcső képes lenne felvételeket készíteni a földfelszínről, de nem teszi, mert túl közel (átlagosan 550 kilométer magasságban) van a Földhöz. 28.100 km/h sebességgel száguld a bolygónk körül, a legrövidebb expozíciója pedig 0,1 másodperc, ezért a HST összes felvételén minden objektum 700 méterrel kerülne odébb, vagyis elmosódott lenne az eredmény.

2. 1990. április 24-25-én az STS-31 űrrepülő-küldetés két űrhajósa, Bruce McCandless és Kathryn Sullivan lemaradt a Hubble-űrtávcső telepítésének műveltéről, pedig csupán méterekkel voltak tőle. Ez azért történt, mert a robotkarról való leválás előtt hiba lépett fel az egyik napelemtábla nyitása során.

A hibát manuálisan akarták kijavítani. McCandless és Sullivan szkafanderbe öltözött. Már az ablaktalan légzsilipben voltak, amikor megkapták a hírt, hogy sikerült szoftveres megoldást találni a hibára, de mivel megkezdődött a dekompresszió, ezért a küldetésirányítás úgy döntött, hogy a biztonság kedvéért ott tartja a két űrhajóst.

3. A 2015-ben készült panorámakép az eddigi legnagyobb, 1,5 millió pixeles Hubble-felvétel az Androméda-galaxisról, aminek nagyjából negyedét fedi le. Ahhoz, hogy teljes képet kapjunk a spirálgalaxisról 600 nagyméretű HD képernyőt kellene használni.

4. Létezik egy hatodik szervizküldetés terve, amit valószínűleg egy magáncég valósítana meg a 2020-as évek közepe táján, ám jelenleg nem valószínű, hogy ez meg fog történni.

5. A saját fényük és az apró méretük okán az exobolygókat nem közvetlenül, hanem sokkal inkább a csillagukra gyakorolt hatásuk révén tudják kimutatni. Ez alól az első kivétel a Fomalhaut b volt, amit 2004-ben találtak a Hubble-űrtávcső felvételein.

Ugyanakkor később, a Hubble rendszeres megfigyelései azt mutatták, hogy az exobolygó-jelölt folyamatosan veszít a fényességéből, az elmúlt években pedig teljesen eltűnt. A kutatók szerint nem arról van szó, hogy egy bolygó láthatatlanná vált, hanem arról, hogy egy jóval korábbi, pusztító erejű ütközés nyomait fedezék fel.

6. A Hubble-űrtávcső létrehozásának támogatásáért cserébe az Európai Űrügynökség (ESA) biztosítékot kapott, hogy a teleszkópidő 15%-át az európai csillagászok kapják meg.

7. A Hubble-űrtávcső főtükör csiszolásának hibája csak 2,2 mikrométer volt, ami egy emberi hajszál vastagságának 1/50 része!

8. Magyarországról soha nem látható a legendás űrtávcső, pedig könnyű lenne szabad szemmel kiszúrni, ugyanis a fényessége 0,6 és 3,6 magnitúdó között mozog.

9. A működéséhez elengedhetetlen energiát, az egyenként 7,5 méter hosszú, napelemtábláiból nyeri a Hubble-űrtávcső. Ezek a legjobb esetben 5500 W energia termelésére képesek. A HST teljes rendszere átlagosan 2100 W-ot használ.

10. Mivel a Hubble-űrtávcső nem rendelkezik manőverező fúvókákkal és más meghajtással sem, ezért nem tud pályamódosításokat végezni. Ez azt jelenti, hogy harminc éve zuhan a Föld felé, de a sebessége miatt mindig „melléesik”. A szervizmissziók mindig magasabb pályára állították.

11. 1983-ig a HST koncepciója egyszerűen a Hatalmas Űrtávcső (Large Space Telescope) nevet kapta. 1983-ban végül Edwin P. Hubble után keresztelték el.

12. A Hubble-űrtávcső méréseinek köszönhetően a kutatók más galaxisokban található egyedi csillagokat is vizsgálhatnak. A legtávolabb azonosított csillagot viszont nem direkt képalkotással találták, hanem egy nagy tömegű galaxishalmaz gravitációs lencsézése során. Az Icarus nevű csillag körülbelül ötmilliárd fényévre található a Földtől.

13. A Hubble-űrtávcső teljes kiterjedése, napelemtáblák nélkül, 13×4,2 méter, vagyis nagyobb, mint egy átlagos panellakás.

14. Az eredeti terv arról szólt, hogy a Hubble-űrtávcső munkája tizenöt évig fog tartani, beleszámolva a szervizmissziók pozitív hatását. A HST azonban most már több, mint harminc éve szolgálja a csillagászatot.

15. A Hubble-űrtávcsőnek köszönhető, hogy a történelemben először sikerült megvizsgálni egy exobolygó légkörét. Az égitest a Földtől 160 fényévre található, forró Jupiter típusú HD209458, aminek légkörében nátrium jelenlét mutatták ki.

(Forrás: csillagaszat.hu)